(Institutum Beatae Mariae Virginis)
Angolkisasszonyok címere

Az alapító, Ward Mária (1585-1645) az angliai katolikus üldözések idején - hogy hitükben megtarthassa a leányifjúságot - társaival átment a flandriai St. Omerbe. Loyolai Szent Ignác szabálya szellemében sok küzdelem árán 1609-ben hívta életre az első közösséget. A szerzetesintézményt az Egyház csak az alapító halála után, 1703-ban hagyta jóvá.

Az intézmény célja a leánynevelés.
Magyar földre még Ward Mária életében Pázmány hívta meg az angolkisasszonyokat 1627-ben. A pozsonyi intézetről Pázmány így emlékezik meg levelében:

"A jó Anyák a legnagyobb épületességgel tanítják a leánykákat jámborságra, jó erkölcsre és nőies foglalkozásokra... Látván ezen anyák intézetének gyümölcsét, szándékomban van Nagyszombatban is letelepíteni őket."

A pozsonyi első magyar leányintézet hat évig működött. A közösség voltaképpen 1770-től vert magyar talajban mély gyökereket, amikor is létrejött a pesti ház. Itt nyílt meg később, 1856-ban az első magyar tanítóképző, valamint a XX. század elején a Polgári Iskolai Tanárképző, majd 1917-ben a Ward Kollégium.

A házalapítások sorrendje: Eger (1852), Veszprém (1860), Eperjes (1882), Kecskemét (1917), Zúgliget (1926), Nyíregyháza (1929),Klotildliget (1937), az erdélyi Élesd (1941).

(Congregatio Ancillarum B.M.V. Annunciatae)

A rend hivatalos honlapja: www.annunciata.hu

Boda János szombathelyi kanonok alapította 1920-ban. A kongregáció 1942-ben nyerte el az egyházi jóváhagyást.
A szerzet apostoli célkitűzése: nyilvános kórházakban a betegek ápolás, háztartásvezetés egyházi intézményekben, elhagyatott, szegény leányok felkarolása.

A nővérek mottója: Ecce ancilla Domini! Íme az Úr szolgálóleánya!

1950-ig Szombathelyen, az anyaház mellett, leányotthont tartottak fenn, ugyanitt, valamint Celldömölkön és szegeden kórházakban ápoltak, Gyulán a József szanatóriumban dolgoztak, Gyergyószentmiklóson pedig az állami kórházban. Eljutottak Brazíliába is; Belem helységben lepratelepen szolgáltak (és működnek ma is), Bécsben a Pázmáneum háztartását vezették, ugyanilyen szolgálatot végeztek Pécset,, Kalocsán, Kőszegen, Egerben, Szegeden és Sopronban. A szépen fejlődő magyar kongregáció tagjainak száma elérte a 200-at.

Címük:
Braun Mária Flóra (?)
1115 Budapest, Bartók Béla út 87. fszt.1.

(Congregatio Filirum S. Francisci Assisinati)

A betegápolást és betegszolgálatot végző nővérek közösségét az osztrák Anna Brunner nővér alapította, aki szerzetesélete első éveit Svájcban, egy klarissza kolostorban töltötte.
1894-ben két társával Budára jött, hogy ferences és klarissza szellemben az elhagyatott betegek szolgálaára szentelje életét. Önkéntes segítőkből álló társai szerzeteséletet akartak élni. Maga az Alapító képezte ki őket, az első 10 nővér 1902-ben tett fogadalmat. A Szabályzat 1904-ben kapta meg az első, püspöki, 1935-ben pedig a pápai jóváhagyást.

A kongregáció jelmondata: Boldogok az irgalmasok!

Apostoli munkaterületük a betegápolás kórházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint - a kongregációja karizmája szellemében - magánházaknál.

A kongregáció anyaháza 1910-ben a Tárnok utcában épült fel. A nővérek száma ekkor már meghaladta a százat. 1902-től a következő városokban kezdték meg betegápoló szolgálatukat: Tótmegyer, Zirc, Tatabánya, Celldömölk, Nagyszentmiklós, Balf, Makó, Belényes, Lippa, Kézdivásárhely.
1935-ig 22 házat létesítettek, a következő 10 évben újabb területeket "hódítottak".
Ide tartozott az újpesti Árpád-Kórház, a dorogi Szent Borbála Kórház, az ózdi Bányakórház, a Diósgyőr-Vasgyári Kórház, az érsekújvári Állami Kórház, a kecskeméti Városi Kórház, a deszki Gyermekszanatórium és a mezőhegyesi Állami Kórház.

(Monache Agostiniane)
Ágostonrendi Apácák címere

Szent Ágoston (354-430) egyháztanító megtérése után Észak-Afrika római tartományaiban közösségi életet szervezett: számos férfi- és női kolostornak vetette meg alapját. Az első nővérközösség élére saját nővérét állította. Ennek utóda, Felicitas apátnő alatt szakadás támadt az apácák között. Ágoston püspök két levélben rendezte el a viszályt.
A 211. számú levélben foglalta össze az apácák szerzeteséletének szabályait. Ez tehát az ágostonos Regula nővéreknek szóló változata.

Az ágostonrendi apácák közössége jogilag a XIII. században kapott végleges formát, amikor az ősi Regula szerint élő monostorokat bekebelezte az Ágostonrend.
Az ágostonrendi apácák főképp Itáliában és Spanyolországban terjedtek el. Ma már jelen vannak mind az öt világrészben. Három nagy ágra oszlanak.
Legnépesebb az ágostonrendi apácák családja: 82 kolostorban 1280 apáca. Az ún. Recollecta-ágostonos apácák közösségében jó félezer a rendtagok száma. Ezeknek közel félszáz kolostor ad otthont. A sarutlan ágostonrendi apácák száma mindössze 60, hét kolostorban. Az egyes rendházak függetlenek egymástól.

Ismertebb szentjeik: Montefalcoi Szent Klára (1308) és Casciai Szent Rita (+1457)

(Monsche Benedettine)
Bencés Apácák címere

Nursiai Szent Benedek (480-547) és húga, Szent Skolasztika (+547) alapítása. A hagyomány szerint Skolasztika és társai 532-ben a Subiaco melletti Roccabotte monostorában kezdték meg a közös szerzetesi életet. Más forrás szerint mindez Montecassino mellett, Piumarolában történt.

A VII. században terjedtek el Európában: először Itália területén, majd a frankok földjén. Szent Itta (+562) Németalföldön alapított monostort, majd 700 körül Adelgunde apátnő fennhatósága alatt létrejött a maubeuge-i kettős monostor.
A VII. és VIII. században spanyol földön egész sor hasonló kettős monostor keletkezett; virágkorukat a IX-X. században élték. Angolszász területen nagy hírnévre tett szert a Hilda apátnő (+680) által vezetett Whitby, valamint a Szent Tetta (+746) által irányított Wimborn monostora. Szent Bonifác nagy missziós művének olyan szent bencés apácák voltak segítői, mint Tekla, Waldburga és Lioba. A német nyelvterület legősibb monostorát, a Salzburg melletti Nonnberget 700 körül Rupert és unokahúga, Erentrud alapították. Gandersheim monostorában élt a német irodalom első ismert nő-írója, Hroswitha (?935-?1000). A monostorok mellett az egész középkoron át virágzott az inclusa-intézmény. (Az apáca egy befalazott házikóban élte le egész életét.)

(Petites Soeurs de Betlehem)

A francia alapítású, modern szerzetesközösség Szent Brúnó (1030-1101) tanítása szellemében kontemplatív életet él. A karthauziakhoz hasonlóan a kis nővérek napjuk nagy részét saját cellájukban töltik: itt dolgoznak, a zsolozsma bizonyos részeit itt imádkozzák, egyedül étkeznek. Remetemagányuk mottóját Jézus szavai alkotják: "Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz" (Mt 6,6),

"Hogy a pusztaság magánya és csöndje milyen isteni örömmel tölti el azokat, akik ezt szeretik, csak azok tudják, akik már megtapasztalták" (Szent Brúnó).

A közösségi élet tengelyét a liturgia alkotja: naponta kétszer közösen imádkoznak a templomban, vasárnap pedig az egész zsolozsmát közösen éneklik, az ebédet is együtt fogyasztják el, de teljes hallgatásban. Vasár- és ünnepnapokon közös sétát tesznek és üdülést tartanak. Azok számára, akik bizonyos időt ebben a csendes imádásban és teljes visszavonultságban akarnak eltölteni, vendégcellát biztosítanak.

A betlehemi kis nővérek szerzetes kongregációját az egyház 1986. június 24-én ismerte el. Kolostoraik száma 20 (Franciaország, Itália, Belgium, Ausztria, Spanyolország, Izrael, USA), ezekben kb. 270 nővér éli Betlehem csöndes, elvonult életét. Ruházatuk emlékeztet a karthauzi apácák öltözékére.

Anyaház:
Monastére-en-Chartreuse

Caritas Socialis Nővérek címere

A szerzetesközösség az első világháború után, 1919-ben Bécsben jött létre azzal a céllal, hogy tagjai azokat szolgálják, akik a társadalom peremére szorultan a legnagyobb anyagi, szellemi és lelki szükséges szenvedik.
Dr. Hildegart Burján
Az alapító, Dr. Hildegart Burján (1883-1933) hitetlen zsidó családból származott. Filológiai tanulmányokat végzett, 1907-ben feleségül ment a magyar Burján Sándor mérnökhallgatóhoz.
1908-ban súlyosan megbetegedett. Váratlan gyógyulása után, 1909-ben, férjével együtt megkeresztelkedett. Gyermekét az életveszélyt is vállalva hozta a világra. A háború kitörésekor széles körű szociális tevékenységbe kezdett. 1919-ben a keresztényszocialista párt tagjaként bekerült az osztrák parlamentbe. Ugyanebben az évben hozta létre a Caritas Socialis első kis közösségét. Egymás után indultak a nővérek a "legforróbb" helyekre: veszélyztetett leányok után, pályaudvari misszióba, nehezen kezelhető gyermekek közé...

Hildegard Burján halálakor már 200 Caritas Socialis nővér tartozott a kongregációhoz. A Caritas Soalis 1960-ban nyerte el a pápai jóváhagyást, közben házat nyitottak Izraelben és Brazíliában is.

Alapította Szent Thérése Couderc (1855-1905), a francia Ardéche-á-La-Louvesc városkában, 1826-ban.
A kongregáció sajátos karizmája: az Egyházban a cenákulum misztériumát fejezik ki életükkel és a lelkek szolgálatával. A születő Egyház az utolsó vacsora termében, a cenákulunban Máriával együtt imádkozva várakozott a Szentlélek eljövetelére. Visszavonultság, ima, közösség, a Szentlélek iránti nyitottság készíti fel a gyönge, félő embereket arra, hogy majd bátran hirdessék Jézus örömhírét a világon.

A nővérek minden háza ilyen "cenaculum", ahol egyeseknek és csoportoknak lelkigyakorlatokat adnak. Sőt, házhoz is szállítják a cenaculumot, amikor maguk keresik föl a családokat és tartanak velük lelki napot vagy lelkigyakorlatot. Egyetlen vágyuk az, ami Máriáé: megismertetni és megszerettetni Krisztust, minden ember Üdvözítőjét. Elsősorban életükkel hirdetik az evangéliumot, csak másodsorban szavaikkal.

Közösségi és egyéni imájukban Krisztus szeretetét fogadják be, egyben azt a kegyelmet, hogy ezt a szeretetet a Szentlélek erejében láthatóvá, tapinthatóvá tegyék embertársaik számára.
Közösségi életükben a cenaculum rejtett, Szentlelket váró és befogadó, Isten Szavát együtt hallgató és egymást krisztusi szeretettel szerető testvéri szellemét akarják megvalósítani.
A világ számos országában kereken 900 nővér él 70 cenakulubna.

Központk Jázuk:

(Monache Cistercensi)

1129 körül Elisabeth de Donzy elindult a Jully-les Nonnaius bencés apátságból, hogy Citeaux közelében új apátságot alapítson.
Guido citeaux-i apát (1193-1199) a Tart-ban létesült új közösséget már "Cistercius édes leányának" nevezte. 1228-ban már 1000 körül járt a női ciszterci apátságok száma.

Ezek, hogy némi védettséget élvezzenek, rendszerint városban épültek. A ciszterci apát fenntartósága alá tartoztak. Az apácák többé-kevésbé tudtak latinul, minthogy a karimát ezen a nyelven végezték. Korán fellépett azonban az a kívánság, hogy a Szentírást meg a szentek életét anyanyelvükön olvassák. Egy-egy monostor így vált az írásbeliség, az irodalom és a kódexírás műhelyévé. Az apácák kéthetenként gyóntak, a szentáldozáshoz viszont csak évente hétszer járulhattak. 1261-ig két szín alatt áldoztak.

A rendi statutumok kézi munkát írtak elő. Bőséges lehetőség nyílt erre pl. a monostorok melletti nagy gyümölcsösben, konyhakertben. (Veszprémvölgyben, Körmenden is jól ápolt gyümölcsösük volt.)

A ciszterci rend néhány ismertebb szentje: Boldog Mária és Magdolna vértanúk (+1794), a stigmatizált Boldog Ida (+1300) és B. Lukardis (+1309), Szt. Sancia (+1229), a leprában szenvedő Szt. Aleydis (+1249) és a nagy flamand misztikus, Szt. Ludgárdis (+1246).

Magyarországon 5 ciszterci monostorról tudunk.

(Monache Domenicane)

Domonkos Apácák címere

Szent Domonkos az első női kolostort 1206-ban a francia Prouille városkában hozta létre. Szabályaikat III. Honorius pápa 1218-ban hagyta jóvá.
A II. rendi domonkos apácák a férfiakéhoz hasonlóan szigorú szabályok szerint élnek; szemlélődők, nem folytatnak külső apostoli tevékenységet. Kolostoraik lényegében függetlenek egymástól.

Megtalálhatók a világ minden táján: 216 kolostorban 5660 domonkos apáca él és imádkozik Isten Országa terjedéséért. (1989-es adat).

Magyar földünkön már a XIII. század elején megtelepedtek. Híres volt a veszprémi szent Katalin kolostor, ahol pl. a stigmatizálst Boldog Ilona élt, valamint a Nyulak-szigeti kolostor, ahol Árpádházi Szent Margit lett áldozat hazájáért. Voltak még kolostoraik Székesfehérvárott,Sárospatakon, Pécsett, Kolozsvárott és Besztercén. Imádságos, vezeklő jelenlétüket lassanként a török hódoltság szüntette meg.

A II. világháború után Szegeden történtek kezdeményezések a II. rendi domonkos apácarend újjászervezésére. Nem hiányoztak a nagylelkű jelöltek, azonban az 1950-es feloszlatás ezt a bimbózó közösséget is elsöpörte. - Újjáalakulásuk megkezdődött.