Néhány nap telt ez azóta, hogy a pásztorok meglátogatták a Szent Családot. Ezalatt a néhány nap alatt elfogyott minden élelmük. Egy reggel József így szólt Máriához:
- Menjünk be a városba ennivalóért! Nincs ugyan pénzünk, de a betlehemi lakosok jószívűek, biztosan megszánnak bennünket.
Mária karjára vette a kis Jézus és elindultak a városba. Útjuk során bekopogtak minden házba, de sehol sem jártak szerencsével. Hiába kérlelte az embereket Mária:
- Legalább a gyermekemre legyetek tekintettel!
A legtöbben széttárták a karjukat és a fejüket csóválták.
- Miből adjunk, mikor nekünk sincsen? - kérdezte egy hordóhasú kereskedő.
- Tegnap este kirabolták a házamat, semmim sem maradt! - siránkozott álnokul egy apró termetű lócsiszár.
A harmadik helyről meg egyenesen elzavarták őket:
- Mit képzeltek - kiáltozott a házigazda-, lopom én a pénzt, hogy minden csavargónak jusson belőle?
József és Mária szomorúan mentek tovább. Mindenhová bezörgettek, de volt úgy, hogy meg sem hallgatták őket. Nemsokára elértek a város legszélső házához.
- Ez az utolsó lehetőség, próbáljuk meg itt is - sóhajtott József. Bekopogtak a düledező viskóba. Egy anyóka nyitott ajtót.
- Mi járatban vagytok? - kérdezte.
- Alig merjük elmondani, mert eddig mindenhonnan elzavartak - válaszolt bátortalanul Mária.
- Nekem nyugodtan elmondhatod - mosolygott az anyóka - szívesen segítek én, ha tudok!

Szent Makáriusz egy remete csoportnak volt a feje. Egyszer gyönyörű fürt szőlőt kapott ajándékba egy látogatótól. Igazi csemege! Annál is inkább, mert legtöbbször úgyis csak zöldség jut. Az ilyen szép szőlő azonban másra is jó: egyszerre lehet szeretet is, önmegtagadást is gyakorolni. A szép szőlőt odaajándékozta egy testvérnek. Hadd örüljön neki. Makáriusz is örült, mert örömöt szerzett. Már el is felejtette a szőlőt, amikor kopogtat nála egy testvér. Sugárzó arccal belép és szőlőt kínál Makáriusznak. Ugyanaz a szőlő volt, melyet ő ajándékozott el először.
Ekkor egybehívta a testvéreket és örömét fejezte ki azért, hogy ilyen nagyfokú szeretet uralkodik itt a remeteségben, ahol mindenki másnak akar örömet szerezni. A szőlőt ugyanis körbe ajándékozták. Egy szem sem hiányzott belőle.

Szent Erzsébet rózsái

Férje nem ellenezte Erzsébet jótékonykodását, egyszer mégis megjegyezte, hogy túlzásba viszi. Férje távollétében Erzsébet kötényében megint csak vitt a szegényeknek élelmet. Váratlanul férjével találkozik. "Mit viszel?" - kérdezte. "Virágot a szegényeimnek". megnézte. Valóban csak virágot látott a kötényben.

A szenvedő Krisztus férje ágyában

Egy alkalommal annyi beteg kért elhelyezést, hogy az utolsót már csak férje ágyában tudta elhelyezni. Amikor férje váratlanul hazatért, Erzsébet szabadkozva vallotta be, hogy mit tett. A jó Lajos ezt túlzásnak tartotta.
- De ha már így van - szólt - mutasd meg, kit fektették ágyamba. Ahogy belép, az ágy üres volt, a beteg eltűnt. Így adta tudtára Krisztus Urunk Lajosnak és Erzsébetnek, hogy aki valakit befogad Krisztus nevében, Krisztust agát fogadja be.

Az árnyas fa

Vándorlás közben megpihentek egy árnyas fa alatt, amelynek közelében forrás fakadt. Egyszer csak örömkönnyekre fakadt Ferenc testvér, és így szólt: "Látod testvér, Isten előre látta, hogy mi itt egyszer megpihenünk a fa árnyékában és e forrásból szomjunkat oltjuk. Látod, nekünk teremtette ezt a fát és ezt a forrást."

A madarak és halak

Ferenc egyszer hiába várta az embereket, hogy meghallgassák bűnbánati prédikációját. Ezért a madaraknak és a halaknak kezdett prédikálni. A halak kidugták fejüket a vízből, a madarak köréje telepedtek és figyelték. Erre a csodára sok ember jött össze, miközben Ferenc prédikált. A madarakhoz szólt, dicsérte őket, amiért énekükkel dicsőítik Istent. Az emberek megértették, hogy nekik szól az intés.

A gubbói farkas

Egy farkas garázdálkodott Gubbio vidékén. Ferenc megszidta a farkast, és egyezséget kötött vele: a gubbióiak gondoskodnak a farkas élelmezéséről, a farkas pedig nem támad többé sem embert, sem állatot. Attól fogva minden nap egy másik család gondoskodott a farkasról.