A római császár a pogány vallásban a főpapi tisztet töltötte be. Megszokta, hogy ő intézkedjék vallás dolgában. Ezt folytatta az Egyházban: püspököket nevezett ki és mozdított el, sőt beleszólt a hit dolgaiba is.
Úgy viselkedett tehát, mintha ő lenne a pápa. Innen az elnevezés: cezaropapizmus (Cézár = császár). Cézár és pápa egy személyben.
Konstantin kezdeti beavatkozásait kedvezően fogadták a püspökök, hiszen templomokat építtetett, tekintélyt biztosított nekik. Hamarosan tapasztalniok kellett azonban, hogy veszedelmes dolog a császárra hagyni az Egyház ügyeit. Amikor ugyanis az arianizmus melléállt, számkivetésbe küldte a hithű püspököket.
Most már hiába kívánták, hogy a császár ne avatkozzék az Egyház dolgaiba, továbbra is megtette.
Ezzel Konstantin és utódai mérhetetlen kárt okoztak az Egyháznak. Császári támogatás következtében sokáig elhúzdott az arianizmus elleni küzdelem. A véres üldözések nem ártottak annyit az Egyháznak, mint a belső küzdelmek, amikor az egyik keresztény ellenséget látott a másikban.

Főpapi, kanonoki díszöltözet. Hosszú, gazdagon redőzött, uszályos, lila köpeny. Télen szőrmegallért helyeztek rá. Az érsekek hermelines szőrmegallért viseltek rajta.

miseruha): A szentmisét bemutató pap legfelső ruházata. Az ókorban szövetből készült, harang alakú felsőruha volt, amit utazóköpenyként használtak. A félkör alakú szövetet elöl összevarrták, s a fej számára nyílást hagytak. A ruha viselőjét a casula teljesen körbevette, a kezek használatakor bő redőkben feltűrték. Díszesebb kivitelben a koraközépkortól a klerikusok általánosan használt felsőruhája lett, melyet a legkülönbözőbb szertartásokhoz hordtak. Egyre nehezebb anyagokból készült, és egyre gazdagabban díszítették. Ez hozzájárult méretének zsugorodásához, mely végül csak a hátat és a mellet fedte, és így elvesztette ruha jellegét. A barokk korban a ruha alját lekerekítették, ekkor alakult ki az ún. hegedűforma. Később kezdtek visszatérni a korábbi, eredeti formához. Egyszerűsödött a díszítés, a hangsúly inkább a casula anyagának nemességére helyeződött. Színének fontos szerepe van az ünnepek és szent idők liturgikus jelzésében. Ld. Liturgikus színek.

Az albát összekötő, legtöbbször fehér öv. Ha az alba szabása nem teszi szükségessé, használata elhagyható. Így nevezik a klerikusok reverendája felett viselt 10-12 cm széles szalag-övet is, melynek két vége bal oldalt függ, és rojtban végződik. A színe kifejezi a klerikus rangját. Papoké fekete, püspöké lila, bíborosoké vörös, a pápáé fehér.

Krisztus testének szobrászati ábrázolása a feszületen.

Toulous-i kereszt. Viselési jogát Mária Terézia adományozta 1779-ben a kalocsai káptalannak. Ünnepeken és az egyházmegyén kívüli diplomáciai szolgálat teljesítése során használták.

latin: katolikus temetési ének kezdő szava; ti. a halál fájdalmai, gyötrelmei, az ezzel a szóval kezdődő latin temetési ének.

héber-latin: a zsidóságnak Izraelben való tömörítésére törekvő zsidó nacionalista mozgalom

görög-latin: -régészet - templom körüli temetőkert, az irodalomban ritkán lovagterem.

latin: fedeles kehely, amelyben az átváltoztatott ostyákat őrizzük a tabernákulumban.