A sziklabarlang hűvös rejtekében,
Hol koponya, kereszt és könyv hever,
(A könyvek könyve: biblia), az éjben
Virraszt a jámbor, s néz az égre fel.

Az égen csillagok, és a szivében
Mély áhítat, körötte éj s magány.
Oroszlán bőg a puszta messzeségben,
És földön, égben minden mély talány.

S ő várja: mikor támad a kísértő,
Ki a szivében szunnyad. Ő virraszt.
És néha érzi: gyöngül a malaszt.

És néha érzi: langy tavaszi szél jő
Virágok hímporával terhesen,
S fölnéz Krisztusra a feszületen.

Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat mint szent zászlót lengetem meg,
Testvéreim, sok büszke ezredemnek.

Eddig sötét szememben kárhozat volt,
Mely a derűs tavaszban elbitangolt,
Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
Örök lángját szemekbe, csillagokba.

Ó, eddig tört szívemben, mint a poklok,
Egy óriás és titkos kín borongott,
Most, minta néma, tiszta Léthe habja
Elárad, a világ szívébe halva.

Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
Megélik életem, értik szenvedésem.
Utolsó vacsorámnak bús borától
Ma egy világnak fájó lelke lángol...

Koszorúk, virágok, mécsesek,
ablakokban égő gyertyák,
útszéleken álló fakeresztek,
szívünk a múltba belereszket.

Özvegyek, árvák, kedvesek,
gyermekük után jajdulók,
ami fáj, ma jobban kapaszkodik,
s a lélek váltig ragaszkodik.

Szegények, urak, vértanúk,
elszenvedett, bús háborúk,
sebeink most újra felsajognak,
ajtót nyitunk a fájdalmunknak.

Sírhantok, kripták, kopjafák,
tömegsírok és parcellák,
katonák, kik örökre eltűntek,
gyászolunk, mert miattunk tűrtek.

Férfiak, nők és gyerekek,
itt maradtunk mind, mi vesztesek,
ma krizantémot viszünk a sírra,
még saját holnapunkban bízva.

Élet, halál és küzdelem,
köztük sok emlék megterem,
de a szeretet mindenhol ott van,
ahová elvisszük magunkban.

2009. 10. 24.
A.Adrienn

Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat mint szent zászlót lengetem meg,
Testvéreim, sok büszke ezredemnek.

Eddig sötét szememben kárhozat volt,
Mely a derűs tavaszban elbitangolt,
Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
Örök lángját szemekbe, csillagokba.

Ó, eddig tört szivemben, mint a poklok,
Egy óriás és titkos kín borongott,
Most, mint néma, tiszta Léthe habja
Elárad, a világ szivébe halva.

Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
Megélik éltem, értik szenvedésem.
Utolsó vacsorámnak bús borától
Ma egy világnak fájó lelke lángol...

"...Vissza szeretnék találni a tiszta forráshoz. Mindjárt itt van egy szó: Isten. Magyarul ez az ŐS szóból származik. ŐS-TEN. Az "ős" nem azt jelenti, hogy nagyon öreg, szakállas, vén - hanem a tiszta forrást, ahonnan jöttünk. Ős az eredetünk. Belőle származtunk. Belőle eredtünk és eredünk ma is, mert folyó sem lenne, ha a forrás a elapad. Az szüntelenül működik. Az ŐS-ünből születtünk. Ő indított el minket Önmagából, Ő súgta az első, tiszta üzenetet a fülünkbe, mi csak jövünk, int forrásból a patak, patakból a folyó - áramlunk és változunk az időben, de ott az ŐS-ünkben van a tiszta, eredeti mondat, amit nem szabad eltorzítanunk. Benne voltunk még tiszták és szépek, s mivel akkoriban még egészen közel volt hozzánk, Ő tanított minket beszélni: a szavakat is tőle kaptuk.
...Az Isten azt jelenti, hogy az ember nem felejti el a valódi arcát. Amikor még szép volt. Üde és tiszta. És valódi. Amikor még tudta, hogy a "hit" nem"elhívést" jelent, hanem "hívséget" jelent."

Müller Péter: Varázskő c. könyvéből

Szent Ágoston
"Gyermekfejjel az tanultuk, s a gyermekeknek is azt tanítjuk, hogy háromféle idő van, múlt,jelen és jövő. Ki merné azt mondani, hogy nincs három, hanem csak egy, mert a másik kettő nem valóság, vagy hogy azok is megvannak, de úgy, hogy az idő, amikor jövőből jelenné változik, valami rejtekhelyről előballag, mikor pedig jelen mivolta múlttá öregszik, megint visszabújik. Hol látták a jövőt a próféták, ha a jövő még nem volt meg? Hisze nem lehet az látni, ami nincs. Viszont a múlt időről nem beszélhetnének az emberek igaz valóságot, ha a múlt semmi volna. Van tehát múlt és van jövő.

Van múlt és van jövő, de azt szeretném tudni, hol vannak. Ha ezt egyelőre nem is tudom, azt igen, hogy akárhol is vannak, nem jövő és nem múlt módjára vannak ott, hanem a jelen módján. Mert ha a jövő ott is jövő, ha a múlt ott is múlt, akkor az egyik még nincs ott, a másik már nincs ott. Akárhol a helyük, akármi a valóságuk, bizonyos, hogy a módjuk jelen.

Tisztán és világosan látjuk immár, hogy sem a jövő, sem a múlt nem tényleges valóságok, szorosan véve tehát nem mondhatjuk, hogy háromféle idő van, múlt, jelen és jövő. Több igazsággal talán így mondhatnók: háromfajta idő van, jelen a múltra, jelen a jelenre, jelen a jövőre vonatkozólag. A három idő csak a mi érzékelésünkben van, máshol nem található, a léleknek van jelen emlékezése a múltról, jelen szemlélete a jelenről és jelenelképzelése arról, ami majd jön.

Isten, ki a világ megváltásáért kész voltál e világra jönni s eltűrted, a zsidók elvessenek, Júdás csókkal eláruljon, megkötözzenek, ártatlan bárányként a kínpadra vezessenek, hogy meggyalázva Annás, Kaifás, Pilátus és Heródes elé állítsanak, hamis tanúk vádoljanak, megostorozzanak, gyalázattal elhalmozzanak, megköpdössenek, tövissel megkoronázzanak, arcul verjenek, szemedet bekötvén náddal ütögessenek, ruháidtól megfosszanak, keresztre szegezzenek, a kereszt fáján fölemeljenek, latrok közé számítsanak, epével s ecettel itassanak és lándzsával átdöfjenek. Ezen szentséges fájdalmaidra, melyek iránt én méltatlan tiszteletemet gyakorlom, szent keresztedre és halálodra kérlek, Uram, szabadíts meg a pokol kínjaitól és vezess oda,hová a veled megfeszített latrot vezetted, ki az Atyával és Szentlélekkel, mint igaz Isten élsz és uralkodol örökkön örökké. Ámen.
Jézus első szavai a kereszten: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!"
Jézus kínszenvedése
Másodszor mondád latornak, hogy te veled leszen az égi paradicsomban, s nagy jutalmat veszen. Tekints rám is, ó Jézusom! hogy az égi paradicsom legyen egykor részem.

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.

Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?

Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány – én megyek utána!

Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre – a temetőbe viszen.

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.