Adorans

Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat mint szent zászlót lengetem meg,
Testvéreim, sok büszke ezredemnek.

Eddig sötét szememben kárhozat volt,
Mely a derűs tavaszban elbitangolt,
Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
Örök lángját szemekbe, csillagokba.

Ó, eddig tört szivemben, mint a poklok,
Egy óriás és titkos kín borongott,
Most, mint néma, tiszta Léthe habja
Elárad, a világ szivébe halva.

Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
Megélik éltem, értik szenvedésem.
Utolsó vacsorámnak bús borától
Ma egy világnak fájó lelke lángol...