Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Cottolengo Szent József (1786-1842) kanonokot haldoklóhoz hívták, egy átutazó francia asszonyhoz, akit egyetlen kórház sem fogadott be.
Cottolengót ez a szomorú eset nagyon megrázta. Eddig is nagyon segítette a rászorulókat, de most elhatározta, hogy egész életét nekik szenteli. Torino külvárosában házat vásárolt, hogy otthonra találjanak azok, akik senkinek sem kellenek: a vakok, süketnémák, árvák, nyomorékok, gyengék, gyengeelméjűek. És itt otthonra leltek a bűnbánók, akik erkölcsileg elbuktak, és akiket emiatt lenéztek. Ezek itt jótevőkké váltak, mert a rászorulók kiszolgálását vállalták.

A kezdet szerény volt: egy ház. Cottolengo Szent József az Isteni Gondviselés Kicsiny Házának nevezte el. A ház falára a következő feliratot helyezte: Krisztus szeretet sürget minket. Hamarosan újabb és újabb házakat kellett melléje építeni, és mindig nagyobbakat. Ma már sok utcányi sor lett belőlük. Az első ház még ma is áll.

Jelenleg 14 000 ápoltjuk van. Naponta egy mázsa sóra van szükségük a főzéshez.
A nyomorúság minden fajtája megtalálható itt, és ez mégis a béke városa. Sehol a világon nem találunk ennyi elégedett embert együtt, mint itt, ahol az élet szerencsétlenjei Krisztus szeretetével találkoznak.

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt
S most már a mennynek angyala.

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha, legszebb perceinkben,
A színéből is valamit.

Ötödik könyörgés: A FÖLD

Uram!
E szép földet adtad, hogy rajta éljünk,
a bensejébe titkos kincset rejtve el.
Segítettél, hogy művedet megértsük,
könnyítsük munkánk s küzdjük le
az éhséget és betegséget is.

A kincset kiássuk s elherdáljuk őket,
a pusztító gépekbe építjük bele.
Pusztítva vélük, mint emelt a többi:
s ellenem fog törni, engem irtva ki
és gyermekeim.

Isten! A Teremtésben tégy társaddá,
hogy értsük műved s nemesítsük azt,
földünket biztos otthonává téve
a boldog jólétnek s harmóniának.

Nagy dolog a szeretet,
minden jónál nagyobb,
egymaga könnyűvé tesz minden terhet,
méltósággal visel minden méltatlanságot.
Mert a terhet nem érzi tehernek,
minden keserűt édessé, jóízűvé tesz.
Jézus nagylelkű szeretete nagy vállalkozások
véghezvitelére sarkall,
arra biztat, hogy mindig tökéletesebbre
vágyakozzunk.
A szeretet szabad akar lenni,
el akar szakadni minden világias vonzalomtól,
hogy belső látását semmi se homályosítsa,
hogy valami evilági érdek be ne hálózza,
baj le ne sújtsa.
Semmi sem édesebb a szeretetnél,
semmi sem erősebb,
semmi sem magasabb, tágasabb,
semmi sem kedvesebb, tökéletesebb és jobb az égen
és a földön,
mert a szeretet Istentől született,
és csak Istenben nyughatik meg
túl minden teremtményen.
Aki szeret, röpül, fut, örvend,
szabad és semmi sem ejti rabul.
Mindent odaad, hogy mindent megnyerjen,
és mindene megvan mindenben,
mert mindenek fölött
az egy legfölségesebben talál megnyugvást
akiből minden jó ered és kiárad.
Nem az ajándékot nézi,
hanem minden jón túl ahhoz fordul,
aki ajándékokkal halmozza el.
A szeretet gyakran nem ismer mértéket,
hanem mértéktelenül tékozolja önmagát.
A szeretet nem érez terhet,
nem veszi számba a munkát,
többre igyekszik, mint amire az ereje futja,
lehetetlent nem ismer,
mert azt hiszi, mindenre képes,
és minden szabad neki.
Mindenre jó tehát,

Krisztus követése I. könyv 23. - részlet

....Ó milyen tompa és érzéketlen az emberi szív,
hogy csak a jelenvalón gondolkodik,
ahelyett, hogy inkább az eljövendőkre tekintene.
Bármit gondolsz vagy teszel, úgy kellene intézned,
mintha holnap meg kellene halnod.
Ha tiszta volna a lelkiismereted,
nem nagyon félnél a haláltól.
Jobb volna a bűntől őrizkedned,
mint a halál elől menekülnöd.
Ha ma nem vagy készen,
holnap hogy leszel?
A holnap bizonytalan,
s mit tudod, rád virrad-e?
Mire jó sokáig élnünk,
ha olyan keveset javulunk?
Jaj, a hosszú élet nem mindig szolgál javulásunkra,
sokszor inkább a bűnt gyarapítja.
Bárcsak legalább egy nap jól éltünk volna
ezen a földön.

...Akkor nincs jobb orvosság,
mint a türelem meg az, hogy magam megtagadom
és Istenre bízom.
Soha senkit nem találtam, aki olyan vallásos
és olyan jámbor lett volna,
hogy Isten egyszer-egyszer meg ne vonta volna
tőle a kegyelmét,
hogy ne érezte volna buzgóságának lankadását.
Egy szent sem ragadtatott olyan magasra,
hogy előbb utóbb kísértést ne szenvedett volna.
Mert nem méltó az Isten mélységes titkainak
ismeretére,
aki Istenért valami zaklattatásban
meg nem próbáltatott.
...Jeruzsálemi ajándék

I. Fiam,
ne sokat adj az emberek tetszetős
és éleselméjű kijelentéseire.
Mert nem beszéd az Isten országa, hanem erő.
Figyelj az én szavaimra, amelyek fölgyújtják
a szívet és megvilágosítják az elmét,
töredelemre indítanak
és sokféle vígasztalást hoznak.
Sohase olvass azért valamit,
hogy tanultabbnak vagy bölcsebbnek látszódjál.
A vétkes hajlamok irtogatásán munkálkodjál,
mert az több hasznodra lesz, mint a sok
súlyos kérdés megoldásában való jártasság.
Ha sokat olvasol és sokat tudsz is,
mindig az első princípiumhoz kell visszatérned.
Én vagyok az,
aki tudományra tanítom az embert,
és a kisdedeknek tündöklőbb értelmet adok,
mint az a tanítás, ami emberektől való.
Akikhez én szólok, az egy-kettőre bölcs lesz,
és lélekben sokat fog gyarapodni.
Jaj azoknak, akik sok haszontalanságot
tudakolnak az emberektől,
de keveset törődnek azzal,
hogyan szolgálhatnának engem.
Eljön majd az idő, amikor megjelenik Krisztus,
a mesterek mestere, az angyalok Ura,
és mindenkit kikérdez,
vagyis mindenkinek megvizsgálja
a lelkiismeretét.
Akkor majd át- meg átvilágítja Jeruzsálemet,
és föltárulnak a sötétség rejtekei,
elnémulnak a mentegetőző ajkak.

II. Én vagyok, aki egy szempillantásban
fölemelem az alázatos lelket,
hogy az örök igazságot jobban átértse,
mint ha tíz esztendőt tanult volna az iskolákban.
Én szavak zengése nélkül tanítok,

Beszélgetése anyjával az örök boldogságról (386. november 13.)


1. Nem messze volt már e világtól távozásának ideje. Csak te tudtad, Uram, azt a napot előre, mi nem.

Történt, hogy ő meg én magányosan ott álltunk az egyik ablaknál. Tudom, Uram, hogy ez is a te kezed titkos igazítása volt. Az ablak annak a háznak belső kertjére nézett, amelyben laktunk közel az Ostia Tiberina kikötőhöz. Távol a tömegtől ott pihentük ki hosszú szárazföldi utazásunk fáradalmait s ott készülődtünk a tengerre.
Magánosan, édes-kedvesen beszélgettünk.
Megfeledkezve a múltakról, csak a jövő felé szálltunk, s a te jelenlétedben, Uram, Örök Igazság, arról tárgyalgattunk, milyen lesz majd valamikor a szentek örök boldogsága, amelyet "szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szívbe föl nem hatott" (1Kor 2,9). Lelkünk ajka szomjasan kívánkozott a te forrásodnak, a benned levő élet forrásának mennyei hullámai után, hogy hulló cseppjeiből amennyit csak lehet, felfogva, azok erejében e fölséges kérdésről elmélkedhessünk.
Beszélgetésünk első szakaszán láttuk, hogy az érzéki örömöket, akármilyen nagyok és akármilyen magas földi szempontból értékeljük is őket, az örök élet örömeivel nemcsak összehasonlítani, hanem egy napon még említeni sem lehet. Mikor ideértünk, még tüzesebb vágyakozás szárnyán az Örök Létező felé szálltunk.

Cselekedeteinket, kérünk Urunk, sugallataiddal előzd meg és segítségeddel kísérd, hogy minden imádságunk és munkánk Tőled vegye kezdetét és általad végződjék. Aki élsz és uralkodsz mindörökkön-örökké. Ámen