Milánó eretnek püspöke 374-ben meghalt. Mikor halála bekövetkezett, féltek, hogy a város eretnek és katolikus lakossága egymásnak támad. Különösen nagy volt a feszültség a püspökválasztás napján. Ambrus a város kormányzója a legrosszabbtól tartott, ezért személyesen megjelent a templomban, bár a választáshoz semmi köze nem volt, hiszen csak katekizmus tanuló volt, (ő sem választhatott és őt sem választhatták) azonban a templomban egy gyerek felkiáltott:"Ambrus püspök!" és a választók azonnal Ambrus mellett döntöttek. Ambrus tiltakozott, azonban meghajolt a nép akarata előtt, ezért megkeresztelkedett és nyolc nap múlva 374. december 7-én püspökké szentelték.
Ambrus Trier-ben született, apja birodalmi tisztviselő volt Gallia preatori prefektúráján. Édesanyja, keresztény asszony, a három gyerekével Rómában telepedett le apjuk halála után, és Liberius pápa kezéből vette át a fátylat annak jeléül, hogy özvegyen Istennek szenteli életét.
Ambrus gyermekkora fegyelmezett környezetben zajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen Milanó kormányzója lett.
Püspökké választásával és szentelésével új szakasz kezdődött életében. Komolyan és nagy lelkiismerettel tanulta a püspöki teendőket. Vagyonát szét osztotta, napjait imádsággal és tanulással töltötte.
Első sorban nem teológus akart lenni, hanem hívei atyja és pásztora. Nagy gondot fordított az Evangélium hirdetésére, különösen szerette Lukács evangéliumát. Prédikációiban gyakran magyarázta a Szentírást. Ambrus szerette a liturgiát és azon fáradozott, hogy a nép énekléssel vegyen részt benne. Ő maga is írt himnuszokat.

Katalin királylány Alexandriában élt, és nagyon művelt volt. Amikor Maxentius császár (305-312) Alexandriába látogatott, halállal fenyegette azokat, akik nem áldoznak a bálványnak. Katalin a császár elé lépett és keresztet vetve elmondta, hogy ő keresztény. Bátran vallotta, hogy csak Jézus Krisztust követi. A császárnak nagyon tetszett az őszinte beszéd, de ennek ellenére kényszeríteni akarta, hogy áldozzon a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta, de kérte a császárt, hogy tudományos vitában megvédhesse hitét. Maxentius sürgősen Alexandriába hívatta ötven bölcselőjét.A bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt.Dühében a császár máglyahalálra ítélte valamennyit. Mikor a vesztőhelyre vitték a bölcselőket, Katalin azzal biztatta őket, ha hisznek, elnyerik az örök életet.
A császár felajánlotta Katalinnak a császárnői trónust, ezzel együtt a házasságot,azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki.Katalin félreérthetetlenül visszautasította ezt. Maxentius erőszakhoz folyamodott, letépte Katalin ruháját és megostoroztatta. Börtönbe vetették, de Katalin ezt a 12 napot, melyet ott töltött, térítésre használta föl.Mikor a császárné megnézte esetleges ellenfelét, a kíséretében lévő testőrtisztre olyan hatással volt, hogy az mind a kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint.Készíttetett egy késekkel felszerelt, kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem ijedt meg, mikor megakarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták.A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott a "keresztények Istenének". A császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, melyet Isten ellen folytat. Megvallotta, hogy ő maga is hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd kiadta a parancsot, és a testőrtiszttel, a kétszáz katonával együtt lefejezték. Kiadott egy újabb parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.

Cecília keresztényként nőtt fel a pogány Caecilius famíliában. Kora ifjúságában szüzességet fogadott. Szülei ennek ellenére egy Valerius nevű ifjúhoz kényszerítették. Cecília a nászéjszakán rábírta férjét, hogy ne érjen hozzá, mert :"énnekem angyal szeretőm vagyon, ki nagy szorgalmatossággal őrzi az én testemet,minden fertelmes bűntől, ki ha azt ismerendi, te engemet förtelmes szeretettel illetendesz, tudjad, ottan megöl tégödet..." Valerius hajlott a szóra, sőt megkereste a keresztényüldözés miatt rejtőzködő Orbán pápát,aki megkeresztelte. Hazatérve látta felesége őrangyalát, aki liliomból és vörös rózsából font koszorút helyezett mindkettőjük fejére.
A csoda hatására Valerius öccse, Tiburtius is megkeresztelkedett.A fivérek eltemették azokat a keresztényeket , akiket Turcius Amalchius prefektus idejében öltek meg. A történtekről értesülve Róma prefektusa elfogatta őket. A két fiatalember hite láttán azonban a tiszt Maximus magára vállalta a felelősséget,késleltette a kivégzést és a házába vitte őket. Megtért és családjával együtt megkeresztelkedett. Maximus, Valerius és Tiburtius együtt haltak vértanúhalált.Cecília a Praetextatus katakombában temette el őket. A prefektus Cecíliát is elfogatta.
Cecília, Valerius és Tiburtius elnyerte a vértanúság koronáját. Cecília a per folyamán olyan bátorságot tanúsított, és olyan meggyőződéssel védte hitét, hogy őt hallván, sokan megtértek. A sok csodát megelégelő prefektus Cecíliát ki akarta végeztetni. Sok gyötrelemnek vetették alá, de végül kard általi halálra ítélték, ám a hóhér három csapással sem tudta lefejezni. Cecília még három napig élt. I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel, halála előtt.
230. november 22-én halt meg.
A római zarándokok a középkortól kezdve találkozhattak a nagy tiszteletnek örvendő szent szobrával a trasteverei templomban.

Borromeo Szent Károly olasz bíboros érsek a katolikus egyház egyik nagy reformátora, 1538-ban született, Arona grófjának fiaként.Anyját csecsemőkorában elvesztette, mostoha anyja nevelte, klerikusnak adta a fiút, aki már 12 évesen reverendát öltött magára. Ő lett a római bencés kolostor kommendátor apátja, ami azt jelentette, hogy a kolostor jövedelmét megkapta, amit a szegények között szétosztott.16 évesen Páduába küldték, hogy jogot tanuljon és 6 év elteltével egyházi és világi jogból is sikeresen doktorált.Miután tanulmányait befejezte, nagybátyját pápává választották, aki Rómába hívta, bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává tette Károlyt.
1563-ban pappá és püspökké szentelték. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, majd 1565-ben megkapta a milánói érsekséget.Elrendelte a liturgia, a vagyonkezelés, a klérus képzése, a jótékonyság ellenőrzése, az anyakönyvek teljes reformját.Reformjai számos érdeket sértettek. A reform fő elemének a papnevelés megújítását tartotta, 1565-ben internátust és iskolát nyitott a papnak készülők számára. A lakosság vallásos képzésének javítása érdekében felkarolta 1536-ban alapított hittaniskola ügyét is, Páviában pedig megnyitotta Borroneum Intézetet.
Az 1567. évi pestis járvány idején a város valamennyi vezetője elmenekült Milánóból, ő a helyén maradt, ápolta a betegeket. Részben saját, részben a gazdagok adományaival (ruhával, élelmiszerrel, gyógyszerrel) segítette az embereket. Menhelyeket állíttatott föl, a betegeket ideiglenes kórházakba szállíttatta. A járvány idején zárlatot kellett elrendelni azoknak akik saját házukban maradtak. Ezeknek és főleg a betegeknek, haldoklóknak ambuláns szolgálatot szervezett.
A járvány idején megfogadta, ha az Úr véget vet a szenvedésnek, elzarándokol a franciaországi Chambery-be, ahol a híres leplet, az egyház legnevezetesebb kegytárgyát őrzik.

Edesszában élt egy Abgár nevű, istenfélő király.Hallott Jézus tetteiről, levelet is intézett hozzá, melyben többek közt kérte: " Jöjj el hozzám, segíts betegségemen! Hallottam arról is, hogy a zsidók zúgolódnak ellened, üldöznek! Ezért jöjj el hozzám! Igaz, csak egy kis város felett uralkodom, de ez a város tisztességes, neked meg nekem elég lesz!" Jézus levélben válaszolt neki, írta, hogy most Jeruzsálemben kell teljesítenie küldetését, de majd egy tanítványát küldi.
Az Úr mennybemenetele után Tamás teljesítette az ígéretet azzal, hogy Júdás Tádét Edesszába küldte. Júdás Tádé megjelent Abgár király előtt, bemutatkozott, hogy Jézus tanítványa, s közben mennyei fény sugárzott arcáról. A király boldogan megvallotta hitét az Isten Fiában,az apostol pedig fogta a magával hozott kendőt, melyen Jézus arca volt látható,betakarta vele a leprában szenvedő király arcát,és az mindjárt visszanyerte egészségét.
Ezután Júdás Mezopotámiában, Simon pedig Egyiptomban hirdette az evangéliumot,majd mindketten Perzsiába mentek.
A babiloni király hadvezére és hercege Baradach épp akkor tervezett hadjáratot India ellen. Jóslatot kért isteneitől, és azt a választ kapta,hogy nagy háború következik, és mind a két oldalon nagyon sokan fognak meghalni.Ettől a herceg megrettent és szorult helyzetében az apostolokhoz fordult. Simon és Júdás ezt mondta:"Nem kell félned, mert velünk a béke jött országotokba.Nem lesz háború, holnap követek érkeznek Indiából, hogy a békéről tárgyaljanak veled." A pogány papok, akik az előző jóslatot adták, kinevették az apostolokat, de másnap bekövetkezett amit Simon és Júdás mondott, békekövetek érkeztek Indiából.
Akkor a herceg máglyára akarta vettetni a pogány papokat, hogy hazudtak neki. Jézus tanítványai azonban azok életéért könyörögtek és ezt mondták:"Mi nem azért küldettünk, hogy az élőket megöljük, hanem hogy a holtakat életre keltsük!" Ennek a híre eljutott a király fülébe is, elrendelte, hogy a két apostol szabadon működhet országa területén.

Szent Mihály (Mihály arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.

Az Isten ellen fellázadt Sátánt (Lucifert) eltiporta, és lándzsájával átszúrta, majd letaszította a földre.
Felemelte a mennybe Énok prófétát.
A Jelenések Könyve szerint a végítéletkor feloldozza a Sátán láncait, és ideiglenesen hagyja, hogy kitombolja magát a földön.
A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itthagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés. Innen a magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere, sőt, a Tejút egyik középkori neve Szent Mihály útja.

Móric római katonatiszt volt, aki 300 táján a Rajna-vidékén katona társaival vértanúhalált szenvedett.
Tiszteletét kezdetben a dinasztiák és az arisztokrácia, majd az első millenniumtól kezdve a feudális nemesség, püspökök és monasztikus szerzetesrendek is terjesztik. Kétségtelen, hogy Móric jellegzetes erényei: a kötelességteljesítés és önfeláldozó hűség a kora középkor arisztokratikus társadalomszemléletét, a kezdődő lovagvilág eszményeit is kifejezte. Hivatása magyarázza, hogy Móric sokfelé a katonák, fegyverkovácsok, késesek védőszentje lett.
Szent Móric kultuszának legfontosabb közép-európai forrása Niederaltaich bencés monostora. Tisztelete innen sugárzott az újonnan megkeresztelkedett Magyar- és Csehországba.
Szent István a bakonybéli monostort Móric tiszteletére alapította, aki a szász uralkodóháznak, Gizella királyné nemzetségének volt családi patrónusa. Niederaltaichból népesítette be: a szerzetesek között volt sógora, Günther is, aki viharos ifjúság után Móric altaichi oltárára helyezte világi vitézségének jelképeit. Néhány évig Szent Gellért is idevonult lelki magányba.

Szeptember 22-én ülte meg a régi katolikus egyház kedvelt szentjének, Móricnak a neve napját. Móric (Mauritius) katonaszent volt, Róma keresztény hitű thébai (egyiptomi) légiójának parancsnoka. A legenda szerint Galliában, 287-ben, császári parancsra végezték ki hitéért összes katonájával együtt. Ausztria és Mantova patrónusa, az olasz és a német reneszánsz művészeinek kedvelt modellje, az égi légiók közül szeptemberét vezényli Mihály főangyal keze alatt.

Donát állítólagos ókeresztény vértanú (†361), a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje. Névünnepe a régi naptárban augusztus 7-ére esik. Donát, Sixtus és Urunk színeváltozása együtt a pogány Vinalia Rustica örökébe lépve a szőlőérést ünneplik. A szőlő különös gondoskodást igényel. Igyekeztek is mennél több szent segítségét igénybe venni.
Donát attribútuma, a törött kehely is patronátusával kapcsolatos jelkép. Az erről költött legenda szerint a szent Arezzo püspökeként éppen misézett, amikor pogányok zavarták meg a szertartást és kiverték a borral teli üvegkelyhet a kezéből. Az, a kőpadlón széttört, de Donatus imájára csodálatos módon össze is forrt.
Donáthoz különösen villámcsapás, jégeső távol tartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás „visszaveri” a mennydörgést, és ami azzal jár: a harang érce felfogja a mennykőcsapást.

Az illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából Szent Donát-ot ábrázolja

A VII. században élő Szent Oszvald király volt az angol szigeten. A kereszténység terjesztésén fáradozva, vértanúhalált halt. Életét teljesen átszövi a legenda, amelybe a pogány germán hitvilág több eleme is átkerült. Tiszteletét német földön térítő skót bencések terjesztették. Kultusza Karinthiában, Stájerországban, Szlovéniában mély gyökeret vert, innen jutott el hazánk nyugati részére is.

Oszvald volt a társpatrónusa az István erdélyi vajdától alapított keszthelyi franciskánus kolostornak (1397). Oszvald-kegyhely van Felsőpulya (Oberpullendorf) határában, Kupfalván (Kogel) XVIII. századi templomocska áll Oszvald és Flórián tiszteletére. Útmenti Oszvald-szobor (1643) látható Fertőrákoson. Ez nyilván jószágoltalmazó patronátusára emlékeztet. Hamvasd (Aschau) falucskának is Oszvald a patrónusa.

Szent Oszvaldot hollóval szokták ábrázolni, mert legendájában szelíd holló is szerepel, amellyel gyűrűt küld messze országban élő pogány menyasszonyának. A holló a királylánytól visszajövet a gyűrűt elveszti, tengerbe ejti, egy hal azonban felhozza, és így a madár tovább viheti Oszvaldnak.

Az illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából készült.

Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.

Maximianus, Malchus, Martinián, Dénes, János, Serapion és Konstantin vértanuk, a legenda szerint Decius császár testőrei, akik 251. a Decius-féle üldöztetés alatt egy barlangban rejtőzködtek el, s miután a császár ezt befelaztatta, álomba estek, melyből csak Theodosius alatt 447. ébredtek fel. A dolog nyilvánosságra jutván, nagy diadallal Efezusba vezetettek, ahol, miután a csodáról Márton püspök és a császár előtt bizonyoságot tettek volna, ugyanegy pillanatban mind a heten ismét, - most már örökre - elaludtak.
A kat. egyház jun. 27. üli ünnepüket.
A néphit szerint, ha ezen a napon esik, szakadatlanul tart az eső hét hétig.