Milánó eretnek püspöke 374-ben meghalt. Mikor halála bekövetkezett, féltek, hogy a város eretnek és katolikus lakossága egymásnak támad. Különösen nagy volt a feszültség a püspökválasztás napján. Ambrus a város kormányzója a legrosszabbtól tartott, ezért személyesen megjelent a templomban, bár a választáshoz semmi köze nem volt, hiszen csak katekizmus tanuló volt, (ő sem választhatott és őt sem választhatták) azonban a templomban egy gyerek felkiáltott:"Ambrus püspök!" és a választók azonnal Ambrus mellett döntöttek. Ambrus tiltakozott, azonban meghajolt a nép akarata előtt, ezért megkeresztelkedett és nyolc nap múlva 374. december 7-én püspökké szentelték.
Ambrus Trier-ben született, apja birodalmi tisztviselő volt Gallia preatori prefektúráján. Édesanyja, keresztény asszony, a három gyerekével Rómában telepedett le apjuk halála után, és Liberius pápa kezéből vette át a fátylat annak jeléül, hogy özvegyen Istennek szenteli életét.
Ambrus gyermekkora fegyelmezett környezetben zajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen Milanó kormányzója lett.
Püspökké választásával és szentelésével új szakasz kezdődött életében. Komolyan és nagy lelkiismerettel tanulta a püspöki teendőket. Vagyonát szét osztotta, napjait imádsággal és tanulással töltötte.
Első sorban nem teológus akart lenni, hanem hívei atyja és pásztora. Nagy gondot fordított az Evangélium hirdetésére, különösen szerette Lukács evangéliumát. Prédikációiban gyakran magyarázta a Szentírást. Ambrus szerette a liturgiát és azon fáradozott, hogy a nép énekléssel vegyen részt benne. Ő maga is írt himnuszokat.
Kora világi társadalmában, de az Egyházon belül is egyre élesebben mutatkoztak meg a vagyon megszabta különbségek. Ambrus a szociális igazságosság apostolának bizonyult, aki szociális tanításában a jogász szigorával és a moralista komolyságával pellengérezte ki a pénz hajszolását, s a vagyon utáni törtetést. Eszméinek és gondolatmenetének világosságával ezen a téren még a híres Nagy Szent Vazult is felülmúlta.
Nagyon finom választékossággal tudott beszélni a Szűzanyáról.
Ambrus lelkének mélységei leginkább imádságaiban mutatkoztak meg. A hit titkai az imádságban tárultak föl számára. Ebben is Origenészt követte, pontosabban: az imádságban találta meg újra a saját lelkét.
Nagyon tekintélyes az irodalmi hagyatéka, de fontosabb volt ennél lelkipásztori tevékenysége, amely az Egyház legjelentősebb püspökei közé emelte. Személyének titka azonban nem a külső cselekedetekben volt, hanem a lelkében, amely egész életén át tele volt hálával Isten iránt, aki ilyen nagy kegyelemben részesítette.
Ambrus nagyszombaton hajnalban halt meg. Püspöki templomában ravatalozták föl, és éjszaka a katekizmus tanulókat holtteste jelenlétében keresztelték meg. Sokan közülük - mondja a legenda - ragyogó csillagot láttak a ravatal fölött. Mások úgy látták, hogy a püspöki székben ül, és megáldja a népet.
Legendája egy csecsemőkori történést úgy értelmez, mint próféciát a későbbi mézajkú prédikátorról és himnuszköltőről: Ambrus bölcsője egyszer kint ringott a ház udvarán. Egyszer csak egy méhraj zúgta körül, s rátelepedett a bölcsőre. A méhek teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: ,,Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!'' De a kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett.
Szent Ambrus a méhészek védőszentje, ünnepe december 7.
