Julianna Nicomedia prefektusának volt a jegyese, de nem akart addig egybekelni vőlegényével, míg az el nem fogadja Krisztus hitét. Apja emiatt levetkőztette, súlyosan megverette, és átadta a prefektusnak. Eulogius így szólt a leányhoz: „Kedves Juliannám, miért űztél gúnyt belőlem, hogy így visszautasítasz?” Julianna így válaszolt: „Ha imádod az én Istenemet, engedek neked, egyébként soha nem leszel a férjem.” Mire a prefektus: „Úrnőm, nem tehetem meg, a császár lefejeztetne.” Julianna: „Ha így félsz a halandó császárról, hogyan akarhatod, hogy ne féljem a halhatatlan Császárt? Tégy, amit akarsz, engem ugyan félre nem vezetsz.”

Ekkor a prefektus keményen megvesszőztette, parancsára fél napon át a hajánál fogva lógatták, majd folyékony ólmot öntöttek a fejére. Mivel ez nem ártott neki, vasra verték és börtönbe zárták, ahol angyal képében eljött hozzá az ördög, és ezt mondta: „Julianna, én az Úr angyala vagyok, ő küldött ide, hogy intselek téged, mutass be áldozatot az isteneknek, nehogy még sokáig kínozzanak, és nagyon rossz véget érj.” Julianna sírva imádkozott: „Uram, Istenem, ne hagyj elvesznem! Mutasd meg, ki az, aki ilyen tanácsot ad nekem.” Szózatot hallott ekkor, hogy ragadja meg ezt az „angyalt” és kényszerítse, hogy saját maga vallja be kilétét. Így is tett, s kérdésére az ördög azt felelte, hogy az apja küldte őreá, hogy rászedje. Julianna kérdezte: „Ki a te apád?” – „Belzebub – hangzott a válasz –, aki minden gonoszra elküld minket, és kíméletlenül megkorbácsoltat, valahányszor a keresztények legyőznek. Most már tudom, hogy vesztemre jöttem ide, nem tudtalak legyőzni.” Többek között még azt is megvallotta, hogy a keresztények akkor tartják őket a legtávolabb maguktól, amikor az Úr testének misztériumát ünneplik, imádkoznak és prédikálnak. Ekkor Julianna az ördög kezét hátracsavarva megkötözte, a földre taszította, és avval a lánccal, mellyel őt kötözték meg, jól ellátta a baját, az ördög pedig kiabált, könyörgött: „Julianna, úrnőm, irgalmazz nekem.”

Szent Cirill (Thesszaloniki, 827 – Róma, 869. február 14.) bizánci filozófus, hittérítő, nyelvtudós, a szláv írás megalkotója, Szent Metód testvére.

Konstantin (a Cirill nevet halála előtt vette fel) tanulmányait Konstantinápolyban végezte, s később az egyetem filozófiatanára lett.

A több nyelven beszélő, nagy műveltséggel rendelkező Konstantin első útjának célja 851-ben az arab fővárosban zajló keresztény-muzulmán hitvitákban a keresztény tanok megvédése volt. Hazatérését követően folytatta a tanítást, majd 858-ban rövid időre kolostorba vonult, követve bátyját Metódot, aki már régebben a szerzetesi életet választotta.

860-ban mindkét testvér császári utasításra a kazárok földjére ment, ahol a keresztény tanokat terjesztették. Küldetésük ideje alatt Herszónban (Krim félsziget, Szevasztopol mellett) felkutatták Szent Kelemen vértanú földi maradványait.

860 körül, Mihály bizánci császár parancsára, elkezdett dolgozni a szláv írásbeliség megalkotásán. Feltehetően ez az ábécé összesen 43 betűből állt. Így hozzá köthető a cirill betűs írásmód megalkotása, amit nem hiába nevezünk így, mivel nevét Szent Cirillről kapta.

Rasztiszláv morva fejedelem szláv nyelvet beszélő szerzeteseket kért Bizánctól. A küldetéssel a szláv nyelvet jól ismerő Konstantint és Metódot bízták meg, akik társaikkal 863-ban érkeztek meg Rasztiszláv udvarába, ahol a szláv nyelvű liturgia bevezetése mellett, iskolát alapítottak, lerakva a szláv nyelvű papképzés alapjait. A szláv írás, a glagolita ábécé megalkotása és elterjesztése, valamint egyházi könyvek szláv nyelvű fordítása szintén Konstantin érdeme volt.

Több mint 3 évnyi munkálkodásukat követően 867-ben Rómába mentek, s egyúttal magukkal vitték a Szent Kelemen ereklyéket is. Konstantin hitvitájában sikeresen megvédte a népnyelv liturgikus használatát azon ellenzőkkel szemben, kik csupán a latin, héber és a görög nyelvű liturgiát fogadták el. II. Adorján pápa engedélyezte a szláv nyelvű liturgiát.

Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik. Vincéhez és Balázshoz hasonlóan az ő élete és halála felől is csak a számos változatban ránk maradt, legendásan fölékesített szenvedéstörténet tájékoztat.

A szicíliai Katatóniában született előkelő szülők gyermekeként. A fiatal, Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar a kéjvágyó helytartó, Ouintianus mesterkedéseinek célpontjává lett. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira fölhasználva Ouintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette; az ilyesmi az antik korban nem ment ritkaságszámba. Ott az intézmény tapasztalt vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia. De az Aphroditéről elnevezett és minden odavágó mesterségben járatos hölgy gyorsan fölismerte, hogy Ágota esetében a kívánt érzületváltozást nem lehet elérni. Ezért a helytartó maga lépett akcióba. Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták és börtönbe vetették. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia. Amikor a földühödött bíró semmire sem ment, poroszlóival szinte halálra verette, majd levágatta a leány mellét. Mindezek után azonban a börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban sem gyakran fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter és meggyógyította. A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus tovább folytatta a gyalázatos eljárást. Végül is Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben. A legendás szenvedéstörténetnek ez a lényegi tartalma.

Tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Kattannia, a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől. A lakosság a vértanú sírjáról elhozott fátyollal segítségét kérve vonult a megsemmisítő lávafolyam elé, és az február 5- én minden várakozás ellenére megállt. Szent Ágota híre és tisztelete gyorsan elterjedt Szicílián kívül az egész Egyházban.

Szent Balázs (születési helye ismeretlen – meghalt 316. február 3-án) orvos és püspök volt az örmény Sivas városban (ma Törökországban fekszik). Életéről nagyon keveset tudni.

Püspökké választása után visszavonult egy magányos hegyi barlangba, ahonnan imádkozva vezette népét, tanácsokat osztott és gyógyította a közösséget. A legendák szerint vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

316-ban egy Agricola nevű római helytartó, Licinius császár keresztényüldözési parancsainak eleget téve elfogta és bíróság elé állította a püspököt, akin az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség sem tudott segíteni. Mivel Balázs hitét nem sikerült megtörni, megkorbácsolták és siralomházba került. Rabsága során rengeteg csodát tett. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül lefejezték.

Tisztelete már rögtön halála után megkezdődött, a keleti egyházban a 6. századtól, a nyugati egyházban pedig a 9. századtól tisztelik a torokbajok ellen védő szentként.

Ereklyéit Tarantóban, Mainzban, Trierben, Lübeckben, Párizsban és Raguzában őrzik.Raguza város védőszentje is lett. Templomok épültek tiszteletére úgy Konstantinápolyban, mint Rómában is.

Mivel egy kínzó torokfájás esetén segített, a késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. A Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett és a 17. században nyomtatták ki a Római Szertartáskönyv függelékében.

Balázst rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolják; pásztorbottal és keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, mellyel a legenda szerint kínoztatása alkalmával a testét tépték).

A Vincentius latin név rövidüléséből származó Vince győztest, győzedelmest jelent. Vince országosan ismert borvédőszent volt. Napja általános termésjóslónap.

Vincét a középkortól kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. „Ha szent Vintze napja fénylik, azt mondják a boros gazdák, hogy meg-telik a pintze, és sok jó bort várhatni.” (Száz esztendős kalendáriom - 1799.) „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” De ki volt Szent Vince, akit védőszentjüknek tartanak a magyarországi vincellérek is? Zaragozai Vincét, a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején Valenciában vetették börtönbe, 304-ben halt vértanúhalált. Csontjait Valenciában őrzik. Neve latin eredetű (Vincentinus), jelentése győzedelmes. Európában jól ismert védőszent , aki Portugália patrónusa, a vigneroni szőlőhegyeké, a német és a francia vincelléreké, tévesen a nevében levő bor (vin) szótag alapján a párizsi borkereskedőké is.

Szent Vince hispániai vértanú, Szent Valér püspök diákja. A Római Birodalom Hispánia részén, a keresztyén üldözés idején, 340-ben a hite miatt megkínozták a zarragozai diakonátust, de a szolga nem tagadta meg hitét, a kínzások következtében meghalt. A halottat kitették a város melletti rétre, és a monda szerint az égből leszállt egy madár és a hullát eltakarító vadakat elriasztotta. Ezután zsákba varrták és bedobták a tengerbe, de a hullámok mindig kivetették a partra. A kínzók vezetője miután nem tudott megszabadulni a hulláról és érezte, hogy az áldozat milyen állhatatos volt, felkiáltott: Vicentus! Azaz győzedelmes. Nem tudta hitében megváltoztatni, de halála után sem tudott megszabadulni tőle. A keresztényüldözés után Vincét szentté avatták és a halászok, valamint a szőlőtermesztők védőszentje lett. Szent Ágoston több prédikációt mondott a szent tiszteletére, Rómában három templom viseli a nevét.

Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A hagyomány szerint, Szent Ágnes kereszténnyé lett római nemesi család gyermekeként született 291 körül. 12 vagy 13 éves korában halt mártírhalált Diocletianus római császár uralkodása idején, 304. január 21-én.

Sempronius prefektus szerette volna fiának feleségül Ágnest, de a lány elutasítása nyomán halálra ítélte. Mivel a római jog nem engedélyezte szüzek kivégzését, Sempronius a meztelen Ágnest keresztül vonszolta az utcákon egy bordélyházig. Ezalatt csodák történtek. A lány imájára a haja megnőtt és befedte a testét, hogy elfedje szégyenét. Azok a férfiak pedig, akik megpróbálták megerőszakolni, rögtön megvakultak. Máglyán akarták megégetni, de a fahasábok nem égtek. Erre a főtiszt kihúzta a kardját és lefejezte Ágnest. Más szövegemlékek szerint torkon döfte. Úgy tartják, hogy Ágnes kiömlött vérét más keresztények felitatták ruhadarabokkal a kivégzőhely földjéről.

Néhány nappal Ágnes halála után egy Emerenciána nevű lány imája meghallgatásra talált a sírjánál. Azt állította, hogy ő Ágnes szoptatós dajkájának a lánya, és halálra kövezték, miután megtagadta, hogy elhagyja a helyet és megfeddte a pogányokat a fogadott nővére meggyilkolásáért. Emerenciánát később szintén szentté avatták.

Ágnes csontjait a római Sant'Agnese fuori le mura-templomban helyezték el, amelyet az Ágnes sírjának helyet adó katakomba fölé emeltek. A koponyáját a római Piazza Navonán található Sant'Agnese in Agone-templom oldalkápolnájában őrzik.

A 4. század közepén összeállított vértanújegyzék említi nevét.

Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

Remete Szent Pál (228? - 341) sivatagi remete volt, akit a Magyar Pálos Rend szellemi őseként, példaképeként tisztel.
Gazdag egyiptomi szülők gyermekeként született, de 16 évesen elvesztette szüleit. Húgát férjhez adták, ami után sógora a vagyonára és az életére tört. 249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés, és sógora feljelentésétől félve Pál a pusztába menekült. Alsó-Théba pusztaságában egy rejtett bejáratú barlangra talált, és ott húzta meg magát. A barlang közelében datolyapálmák nőttek és egy tiszta vizű forrás fakadt. Ruhát a pálmafák leveleiből készített magának. Pál körül kialakult egy ókeresztény közösség. Jóval később hatalmas monostort építettek az egyiptomi pusztaságban ott, ahol a hagyomány szerint Remete Szent Pál élt.
A legenda szerint Remete Szent Antal egyszer meglátogatta, mert égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. A 90 éves Antal több napos vándorlás után találta meg Pál barlangját. Közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, beszélgettek.
Az átimádkozott éjszaka után Pál kérte Antalt, hozza el Nagy Szent Atanáz püspök köpenyét. Antal sietve útra kelt, de amikor visszafelé tartott, érezte, hogy Pál meghalt. A legenda szerint látta Pál lelkét, amint angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe.

Sietve tette meg a hátralévő utat. Pált térdelve, ég felé emelt karokkal, holtan találta. Beburkolta testét a Szent Atanáztól kapott köpenybe, Pál pálmalevélből készített ruháját pedig megtartotta (ettől kezdve a legnagyobb ünnepeken mindig azt hordta), majd a szent testét eltemette abba a mélyedésbe, amit két, váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki.

A francia föld első apácája Gallia és Európa legviharosabb századában, a népvándorlás, a Római Birodalom szétesése és a keresztény frank állam születésének korában élt.
Szegény földműves szülők gyermekeként született 422-ben a Párizs melletti apró falucskában, Nanterre-ben. Amikor a két vándorpüspök, Szent Germanus és Szent Lupus úton Anglia felé egy éjszakát Nanterreben töltöttek, Germanus a prédikációjukra összegyűlt nép körében felfigyelt a hétéves Genovévára, és megjósolta szüleinek, hogy gyermekük szentéletű lesz.
Tizenöt éves lehetett, amikor szülei meghaltak, és ő Párizs püspökének kezébe szüzességi fogadalmat téve felvette a fátylat. Amint az ókeresztény időktől kezdve szokásos volt, családjában élte tovább az Istennek szenteltek csendes életét. Szülei halála után Párizsban telepedett le, keresztanyja házában, ahol sok időt szentelt az elmélkedő imának, s hogy testén uralkodni tudjon, böjtölt és vezekelt. Szerény párizsi házából lassanként kis kolostorféle alakult ki. Fiatal lányok sereglettek köréje, hogy együtt imádkozzanak vele, és együtt szolgálják Krisztust testvéreikben. Gyakran előfordult, hogy Genovéva hetente csupán kétszer, csütörtökön és vasárnap evett kevés kenyeret és főtt zöldségfélét, a többi napokon semmit. Emiatt sokan bűbájosnak, képmutatónak nevezték, de ő alázatosságával, tisztaságával és jótékonyságával megnyerte az embereket.

A legenda szerint imádsággal és erős lélekkel kétszer megmentette Párizst a leselkedő veszélytől. 451 tavaszán Attila hun uralkodó seregeivel átkelt a Rajnán, elfoglalta Metzet és Párizs felé haladt tovább a Szajna völgyében. Párizsban pánik tört ki. Genovéva éjszakai imádságokra gyűjtötte össze a nőket, hogy lelket öntsön beléjük, de ezzel a nép gyűlöletét váltotta ki. A Szajna partjára vonszolták, hogy ott megkövezzék, de a haldokló Germanus fődiakónusa a segítségére sietett és megmentette. Attila Párizs helyett Orléans felé fordult.

A hagyomány szerint Szent Szaniszló püspök és vértanú a krakkói egyházmegye területén fekvő Szczepanowóban született. Családja a lovagok közé tartozott, de nem voltak gazdagok. Születésének pontos dátumát nem tudjuk. Feltételezések szerint 1030, vagy 1035 a születésének dátuma.
Gyermekkorát szülőföldjén töltötte, iskoláit valószínűleg a krakkói bencéseknél kezdte. Nevelői észrevették képességeit, ezért az akkori Európa egyik szellemi központjába, Ličge-be küldték. Itt végezte a teológiát.

Hazatérve rövidesen kitűnt szellemi és lelki kiválósága, ezért a krakkói püspök, Lamberto Zula székesegyházi kanonokká nevezte ki. 1070- ben, amikor a püspök meghalt, a klérus, a nép, sőt maga a fejedelem, II. Bátor Boleszláv (1058--1080) is őt kívánta utódnak. II. Sándor pápa ki is nevezte Krakkó püspökévé, és 1072-ben fölszentelték. Szaniszló volt a második olyan krakkói püspök, aki nem a bencés szerzetesek közül, hanem a világi klérusból került ki. Ez pedig annak a folyamatnak volt része, amellyel a bencés szerzeteseket lassan- lassan visszaszorították a lengyel egyház kormányzásából.
Püspöksége nagyon kedvező körülmények között indult. A király támogatta, s így Szaniszló az egyházmegye térítését véghez tudta vinni. A reformszellemet, amelyet Ličge-ből, azaz a nyugati egyházból hozott magával, a papság körében meg tudta szerettetni, és ennek megfelelően sikerült megújítania a klérust.

Az évek múlásával azonban a király és a püspök közötti barátság egyre inkább elhidegült, majd ellenségeskedéssé fajult, míg a király meggyűlölte a püspököt. Nemsokára nyílt összeütközésre került sor, és Szaniszló püspök kiközösítette Boleszlávot. A király válaszul 1079-ben megölette embereivel a Szent Mihály-templom oltáránál Szaniszlót. Sőt, nemcsak meggyilkolták, hanem meg is csonkították, miként a felségárulókat szokták, azaz levágták kezét, lábát.