Julianna Nicomedia prefektusának volt a jegyese, de nem akart addig egybekelni vőlegényével, míg az el nem fogadja Krisztus hitét. Apja emiatt levetkőztette, súlyosan megverette, és átadta a prefektusnak. Eulogius így szólt a leányhoz: „Kedves Juliannám, miért űztél gúnyt belőlem, hogy így visszautasítasz?” Julianna így válaszolt: „Ha imádod az én Istenemet, engedek neked, egyébként soha nem leszel a férjem.” Mire a prefektus: „Úrnőm, nem tehetem meg, a császár lefejeztetne.” Julianna: „Ha így félsz a halandó császárról, hogyan akarhatod, hogy ne féljem a halhatatlan Császárt? Tégy, amit akarsz, engem ugyan félre nem vezetsz.” Ekkor a prefektus keményen megvesszőztette, parancsára fél napon át a hajánál fogva lógatták, majd folyékony ólmot öntöttek a fejére. Mivel ez nem ártott neki, vasra verték és börtönbe zárták, ahol angyal képében eljött hozzá az ördög, és ezt mondta: „Julianna, én az Úr angyala vagyok, ő küldött ide, hogy intselek téged, mutass be áldozatot az isteneknek, nehogy még sokáig kínozzanak, és nagyon rossz véget érj.” Julianna sírva imádkozott: „Uram, Istenem, ne hagyj elvesznem! Mutasd meg, ki az, aki ilyen tanácsot ad nekem.” Szózatot hallott ekkor, hogy ragadja meg ezt az „angyalt” és kényszerítse, hogy saját maga vallja be kilétét. Így is tett, s kérdésére az ördög azt felelte, hogy az apja küldte őreá, hogy rászedje. Julianna kérdezte: „Ki a te apád?” – „Belzebub – hangzott a válasz –, aki minden gonoszra elküld minket, és kíméletlenül megkorbácsoltat, valahányszor a keresztények legyőznek. Most már tudom, hogy vesztemre jöttem ide, nem tudtalak legyőzni.” Többek között még azt is megvallotta, hogy a keresztények akkor tartják őket a legtávolabb maguktól, amikor az Úr testének misztériumát ünneplik, imádkoznak és prédikálnak. Ekkor Julianna az ördög kezét hátracsavarva megkötözte, a földre taszította, és avval a lánccal, mellyel őt kötözték meg, jól ellátta a baját, az ördög pedig kiabált, könyörgött: „Julianna, úrnőm, irgalmazz nekem.” Ekkor a prefektus elővezettette Juliannát a börtönből. Az maga mögött húzta a megkötözött ördögöt, aki egyre kérlelte: „Julianna, úrnőm, ne tégy engem még nevetségesebbé, ezentúl nem tudok senkin sem erőt venni. Azt mondják, a keresztények irgalmasok, de benned nincsen irgalom.” Így vonszolta keresztül az egész fórumon az ördögöt, majd egy pöcegödörbe dobta. Így jutott a prefektushoz, aki kerékbe törette, hogy szétroppant csontjaiból előbukkant a velő. Az Úr angyala azonban ízzé-porrá törte a kereket, és Juliannát egy pillanat alatt meggyógyította. Látván ezt a jelenlevők, hittek, mire rögtön le is fejeztek ötszáz férfit és százharminc asszonyt közülük. Ezután egy folyékony ólommal teli üstbe vetették Juliannát, de az ólom kellemes fürdővé változott. A prefektus megátkozta saját isteneit, akik egy leányt nem voltak képesek megbüntetni, pedig annyira megsértette őket. Megparancsolta, hogy fejezzék le. Miközben a vesztőhelyre vezették, egy ifjú képében megjelent a megvert ördög és azt kiabálta: „Ne kegyelmezzetek neki! Isteneiteket szidalmazta, és engem ma éjjel súlyosan megvert. Kapja csak meg, amit megérdemelt!” Julianna kissé felnyitotta szemét, és meglátta, hogy ki az, aki ilyesmit beszél; erre a démon elfutott és azt kiáltotta: „Jaj nekem, én szerencsétlen, még most is el akar fogni, meg akar kötözni.” Szent Juliannát lefejezték. A prefektus pedig a tengeren hajózva, harmincnégy társával együtt viharba került, és elsüllyedtek. Tetemeiket kivetette a víz, s vadak és madarak martalékává lettek. 
|
|||
