A legenda elbeszélése szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, akik Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, s mindketten Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadik részt pedig szétosztották a szegények között. Anna, aki keservesen bánkódott gyermektelenségük miatt, megfogadta, hogy ha gyermeke születik, azt a templom szolgálatára szenteli.

Gyermektelenségük fájdalmát tovább fokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Aranykapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Úgy is történt. Joachim és Anna az Aranykapunál találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe.

Kristóf a 3. század derekán Szamóban (Lükia) adta életét Krisztusért. Az útonjárók patrónusáról, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja, a Legenda Aurea szerzője rajzolta a legszínesebb képet:

Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, otthagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől – így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.

Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot.

Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrásától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat.

Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra.

Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.

És az Isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával.

Kettős neve igazában annyi jelent: Magdalai Mária. Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó nyugati partján.
Lukács egy rövid utalásából (8,2 skk.) és Márk egy megjegyzéséből (16,9) tudjuk, hogy Jézus ,,hét ördögöt'' űzött ki belőle. Mária Magdolna - ez a rövid utalásnak a ,,hírértéke'' - egészen ,,megszállott'' volt, mindenestül a ,,démonok'' hatalmában állt, teljesen eluralkodott rajta a gonoszság, a sötétség.
Mária Magdolna tapasztalhatta, hogy Isten a szívünkben Fia, Jézus Krisztus által megtöri a gonosz hatalmát. Jézus kiszabadította őt a gonosz hatalmából, s miután mindenható szavával széttörte a bilincset, amivel a gonosz szellem fogva tartotta, és feloldotta az önző vágyak és szenvedélyek köteléke alól, meghívta, hogy szegődjön a nyomába, legyen a követője és szolgálja: ,,Ezután bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla'' (Lk 8,1-3)

Szent Erasmus vagy Szent Elmo (?-303) keresztény püspök, vértanú.
Szent Erasmus/Szent Elmo mártírhalála

Életérõl keveset lehet tudni teljes bizonysággal, mivel hosszú évszázadokkal halála után születtek leírások életéről, ezek is legendákon alapulnak, gyakran összekeverik egy antiokhiai szír püspökkel.

Feltehetőleg a campaniai Formiae püspöke volt, majd a libanoni hegyekben lett remete, és Diocletianus idején szenvedett mártírhalált. Nagy Szent Gergely pápa írta róla a 6. század végén, hogy ereklyéit a formiae-i székesegyházban őrzik. Amikor 842-ben a szaracén kalózok földig rombolták Formiaet, Elmo földi maradványait Gaetába menekítették.

Leginkább a hajósemberek pártfogójaként tisztelik. Ennek eredete arra a legendás esetre vezethető vissza, hogy akkor is tovább prédikált, amikor villám sújtott le a közelében. Ez késztette arra a tengerjáró embereket, akiket váratlan viharok és villámlás fenyegetett, hogy őt válasszák patrónusuknak. A hajók árbócain felvillanó elektromos kisüléseket a hajósok égi jelnek tekintették, hogy Elmo megvédelmezi őket, ezért nevezték az árbócokon felvillanó szikrákat „Szent Elmo tüzé”-nek.
Egy másik legenda azt beszéli, hogy mártírhalálakor a pogányok kiszakították a beleit, melyeket egy horgonyfelvonó csörlő köré tekerték. A legenda alapja az lehet hogy Elmo jelképe, a csörlő hasonlít a kerék alakú kínzóeszközhöz. Ő a tengerészek és az italiai Gaeta város védőszentje, ezenkívül kínhalála miatt a vajúdó anyák is hozzá fohászkodtak vagy mindazok, akik görcsöktől és kólikától szenvednek, főként a gyermekek.
A gaetai Szent Elmo katedrális

Petronella, kinek életrajzát Szent Marcellus írta meg, Szent Péter apostol leánya volt.
Túlzott szépsége miatt atyja akaratából állandó láz gyötörte. Egy alkalommal, mikor náluk vendégeskedtek a tanítványok, Titus így szólt Péterhez: „Minden beteget meggyógyítasz; miért éppen Petronellát hagyod betegeskedni?” Erre Péter: „Mert ez válik javára. De hogy azt ne gondolja valaki, hogy szavaimmal csak takargatom azt, hogy nem vagyok képes meggyógyítani: kelj csak fel gyorsan, Petronella – fordult a leányhoz –, és szolgálj nekünk!” Erre tüstént fölkelt makkegészségesen, és szolgált nekik. Miután pedig kiszolgálta őket, ezt mondta Péter: „Petronellám, térj vissza ágyadba!” Vissza is tért, és újra belázasodott.

Amikor viszont már tökéletesedni kezdett Isten szerelmében, végleg meggyógyította őt.
Eljött Petronellához egy Flaccus nevű nemes, hogy szépségéért feleségül vegye. Ezt a választ kapta: „Védtelen leányhoz fegyveresekkel jössz? Ha azt akarod, hogy a feleséged legyek, küldj hozzám három nap múlva tisztes asszonyokat és szüzeket, kik házadba kísérnek.” Mialatt Flaccus ezt intézte, Petronella buzgó böjtölésbe és imádkozásba kezdett, magához vette az Úr testét, majd ágynak esett, és harmadnapon elköltözött az Úrhoz.

Flaccus úgy érezte, hogy bolonddá tették. Erre Petronella egyik barátnője, Felicula után vetette magát, és ráparancsolt, hogy vagy jöjjön hozzá feleségül, vagy áldozzon a bálványoknak. Az mindkettőt megtagadta, a prefektus pedig hét napra étlen-szomjan börtönbe vetette, majd a kínpadon halálra gyötrette, s testét a csatornába vetette. Szent Nicomedes azonban kiemelte és eltemette. Ezért Flaccus maga elé rendelte Nicomedest is, és mivel megtagadta az áldozatbemutatást, ólmos botokkal agyonverette, s holttestét a Tiberisbe vettette; de egy klerikus, név szerint Justus kiemelte, és méltóképpen eltemette.
Ünnepe május 31.