Adorans

A francia föld első apácája Gallia és Európa legviharosabb századában, a népvándorlás, a Római Birodalom szétesése és a keresztény frank állam születésének korában élt.
Szegény földműves szülők gyermekeként született 422-ben a Párizs melletti apró falucskában, Nanterre-ben. Amikor a két vándorpüspök, Szent Germanus és Szent Lupus úton Anglia felé egy éjszakát Nanterreben töltöttek, Germanus a prédikációjukra összegyűlt nép körében felfigyelt a hétéves Genovévára, és megjósolta szüleinek, hogy gyermekük szentéletű lesz.
Tizenöt éves lehetett, amikor szülei meghaltak, és ő Párizs püspökének kezébe szüzességi fogadalmat téve felvette a fátylat. Amint az ókeresztény időktől kezdve szokásos volt, családjában élte tovább az Istennek szenteltek csendes életét. Szülei halála után Párizsban telepedett le, keresztanyja házában, ahol sok időt szentelt az elmélkedő imának, s hogy testén uralkodni tudjon, böjtölt és vezekelt. Szerény párizsi házából lassanként kis kolostorféle alakult ki. Fiatal lányok sereglettek köréje, hogy együtt imádkozzanak vele, és együtt szolgálják Krisztust testvéreikben. Gyakran előfordult, hogy Genovéva hetente csupán kétszer, csütörtökön és vasárnap evett kevés kenyeret és főtt zöldségfélét, a többi napokon semmit. Emiatt sokan bűbájosnak, képmutatónak nevezték, de ő alázatosságával, tisztaságával és jótékonyságával megnyerte az embereket.

A legenda szerint imádsággal és erős lélekkel kétszer megmentette Párizst a leselkedő veszélytől. 451 tavaszán Attila hun uralkodó seregeivel átkelt a Rajnán, elfoglalta Metzet és Párizs felé haladt tovább a Szajna völgyében. Párizsban pánik tört ki. Genovéva éjszakai imádságokra gyűjtötte össze a nőket, hogy lelket öntsön beléjük, de ezzel a nép gyűlöletét váltotta ki. A Szajna partjára vonszolták, hogy ott megkövezzék, de a haldokló Germanus fődiakónusa a segítségére sietett és megmentette. Attila Párizs helyett Orléans felé fordult.

Amikor a frankok királya, I. Childeric ostrom alá vette Párizst, és a lakosság körében éhínség pusztított, megint Genovéva tekintélye győzedelmeskedett.

A pogány frank egyedül őt és apácatársait engedte át az ostromgyűrűn, hogy bárkákon gabonát hozhassanak az éhező városnak. Végül a szűz rábeszélésére Childeric megkímélte számos foglya életét, sőt jótékonyságot mutatott a lakosság iránt.

Genovéva volt az, aki rábeszélte honfitársait, hogy emeljenek templomot Szent Dénesnek, Párizs első püspökének tiszteletére, mégpedig azon a helyen, ahol a püspök vértanúhalált halt. A templomot később, a VII. században kibővítették, és monostort emeltek mellé.

Legrégibb életrajza megörökít egy jelenetet, amely egy képben sűríti szentségének kisugárzó erejét. Egy viharos éjjelen Genovéva néhány társnőjével együtt Szent Dénes sírtemplomához zarándokolt. A szél eloltotta a többi nő fáklyáit és gyertyáit, Genovéva gyertyája viszont zavartalanul világított a sötétben. A művészek is fénnyel a kezében ábrázolják, egyik oldalán egy ördöggel, aki a lángra tör, másik oldalán pedig egy angyallal, aki megóvja azt. Genovéva többször elzarándokolt Tours-i Szent Márton sírjához is. Egyik alkalommal a bejáratnál egy egész sereg megszállott rohant rá hangos kiáltozással, de nem történt baja. Máskor kezének érintésével gyógyította meg a szenvedőket.

Az Úr hosszú élettel áldotta meg Genovévát. Megérhette, hogy Chlodvig, a frankok királya feladta a pogányságot és fölvette a keresztséget. Genovéva tanácsára Párizs városa is megnyitotta előtte kapuit. A király és hitvese kegyelmébe fogadták a szentet és kedvéért Szent Péter és Szent Pál tiszteletére nagy templomot építettek; ennek szentélyébe temették el Genovévát, miután 512 januárjában (a hagyomány szerint január 3-án) nyolcvanévesen meghalt.

A templomot Szent Genovéváról nevezték el, s a francia forradalom idején alakították át Franciaország Pantheonjává, illetve a haza nagyjainak szánt temetkezési hellyé. Genovéva koporsóját 1129-ben, egy járvány alkalmával vitték át a Saint-Étienne-du-Mont templomba, ahol ereklyéit máig őrzik. Mindmáig ő Párizs védőszentje, hozzá fohászkodnak katasztrófák, aszály és pusztító esőzések idején; hozzá imádkoznak a lázas betegek, végül pedig ő a francia biztonsági szervek védőszentje. Tisztelete annyira elterjedt, hogy rengeteg esetben kérik a segítségét.