Ünnepe: január 24.
* Sales kastélya, 1567. augusztus 21.
† Lyon, 1622. december 28.
Szalézi Szent Ferenc
Istenünk, ki úgy akartad, hogy Szent Ferenc püspök a lelkek üdvösségére mindenkinek mindene legyen, engedd jóságosan, hogy testvéreinket szolgálva mi is tanúságot tegyünk gyengéd szeretetedről!

Szalézi Ferenc-Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében, a salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez abban az országban, amely nagyrészt elfogadta a kálvinizmust. A számos gyermek között Ferenc volt a legidősebb: kilenc testvére következett még utána. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja, Jean Déage volt, aki egész pályáján kitartott mellette.

Ferenc a La Roche-i és az annecyi kollégiumokba járt, majd 1562-től a jezsuitáknál tanult Párizsban. Már tizenegy éves korában föladták neki a tonzúrát, hogy egyházi javadalmakat élvezhessen, pedig családja éppenséggel nem szánta őt papi pályára.

1586 decemberében megismerte Kálvin eleve-elrendelés tanát. Azt hitte, hogy ő is az örök kárhozatra van rendelve; de azért hű maradt a katolikus hithez, s csak akkor lábolt ki a válságból, amikor magáévá tette Lessius elméletét, amely szerint Isten az eleve-elrendelésnél számításba veszi az ember érdemeit.

1588 nyarán a vallásháborúk kezdték bizonytalanná tenni Párizs környékét, ezért apja visszahívta Savoyába, hogy azután Padovába küldje. A család akarata iránti engedelmességből jogot tanult, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. Jezsuiták és teatinusok révén megismerte A lelki harc című könyvet, és ez nagy hatást gyakorolt lelkiéletének további fejlődésére. 1591. szeptember 5- én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és loretói zarándoklat után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.

Ünnepe: január 23.
* Csing-ku, 1692.
† Ly-pao-tho, 1774. január 23.

Ha Ly Andrást, a kínai világi papot besoroljuk az Egyház jelentős szentjei vagy boldogjai közé, nem azért történik, mert Kína első papjainak egyike volt, nem is mint hithirdetőnek és szervezőnek jelentős sikerei miatt, hanem mert mint már a halála után írta Boldog Moye János-Márton (lásd: 251. o.): ,,Non est inventus similis illi (nem lehetett hozzá hasonlót találni), - a legragyogóbb talentumokkal rendelkezett, számos könyvet írt, s az üldözések és zaklatások egész sorát állta ki''. Egy ismerőjének ehhez a bizonyítványához csatlakozik az a szerencsés körülmény, hogy kínai papok tollából való dokumentummal rendelkezünk, amely egyedülálló nemcsak Kína, hanem az egész világ missziós történetében; egy latinul írt naplóval, amely 1924. évi kiadásában 677 sűrűn nyomott oldalt tesz ki. Az európai hithirdetők és kínai munkatársaik bizonyságait megerősíti ez a napló, amelyet egyáltalán nem kinyomtatásra szántak, és csak 1906-ban vált ismeretessé Adrien Launay, a párizsi missziós szeminárium történésze és levéltárosa révén.

Ünnepe: január 23.
* Mulwith, 1585. január 23.
† Hewarth, 1645. január 30.

1585. január 23-án született, amikor I. Erzsébet idejében a katolikusokat elkeseredetten üldözték. Olyan környezetben nőtt fel, amely vallását buzgón gyakorolta, és szilárdan kitartott a katolikus Egyház iránti hűségében. Szülei gyakran kockáztatták az életüket, amikor papot rejtettek el a házukban. Nagyanyjának, Wright Orsolyának, akinél Mária korai gyermekségének néhány évét töltötte, a hite miatt tizenegy évig tartó fogságot kellett elszenvednie. Mária éber lélekkel fogadta magába a nagy angol hitvallókról és vértanúkról szerzett értesüléseit.

Isten gazdag adományokkal halmozta el: kiemelkedő természetes bájjal, világos értelemmel és hajlíthatatlan akaraterővel; ő pedig fel is használt mindent, hogy mindig mindenben Isten nagyobb dicsőségére járjon el.

Ünnepe: január 22.
* 304.
Szent Vince
Mindenható, örökkévaló Isten, kérünk, leheld belénk jóságosan Szentlelkedet, hogy szívünkben égjen az az erős szeretet, amellyel Szent Vince vértanú győzött minden testi gyötrelmen!

Vince a korai keresztény idők azon szentjei közé tartozik, akiknek történeti valósága kétségtelen, de életükről és halálukról alig van megbízható híradásunk.

A legendás Passio S. Vincentii levitae (Szent Vince diákonus kínszenvedése) szerint Vince a spanyolországi Huescából származott. Szent Valerius, Zaragoza püspöke oktatta a szent és a profán tudományokban. Miután diákonussá szentelték, Vince mint segítőtárs és diákonus magára vette mindazokat a tennivalókat, amelyeket püspöke öregsége és hiányos beszédkészsége következtében nem tudott ellátni. Amikor Diocletianus császár alatt kitört a nagy üldözés, Valencia kegyetlen helytartója azzal akart tekintélyt szerezni magának, hogy a császári parancs végrehajtását a püspökön és diákonusán kezdi. Bilincsbe verve Zaragozából Valenciába vezették őket, és ott 304 táján mindketten elszenvedték a vértanúságot.

Az ősz püspök a bántalmazások következtében hamarosan kiszenvedett, Vince azonban a borzalmas kínzásoknak egész sorozatát volt kénytelen elviselni. Amikor végre meghalt, a helytartó - aki túl gyorsnak találta Vince halálát és kevésnek a szenvedését - még a halotton is ki akarta tölteni bosszúját. Megtagadta tőle a temetést: kidobták testét a szántóföldre, hogy kutyák és madarak falják föl. De egy nagy holló -Isten küldte! - megvédte a holtat. Végül a tetemet zsákba varrták, és kövekkel súlyosbítva a tengerbe vetették. Ekkor a tenger hullámai újra meg újra a partra sodorták a szentet, míg egy keresztény meg nem találta és illően el nem temette.

Ünnepe: január 22.
* Róma, 1795. április 21.
† Róma, 1850. január 22.

Szüleinek, akiknek szent életét Vince gyakran emlegette, élelmiszerkereskedése volt Rómában. Vincének kezdetben nem sikerült az iskolában helytállnia. Tanítója, egy piarista atya mondta róla: ,,Egy kis szent ő, csak kár, hogy butácska''. Anyjával együtt aztán bensőségesen imádkozott a Szentlélekhez, és segítségével a legjobb tanulók egyike lett.

Kispapként írt sorai megéreztetnek valamit szenvedélyes természetéből:

,,Isten mindenben és mindenkor! Semmit sem akarok, ami nem tetszik Istennek, semmit, semmit, semmit, de mindent, mindent, ami tetszik Istennek. Istent keresem egyedül, egyedül, egyedül!''

Vince számára Isten elsősorban a végtelent, a mérhetetlent, a végtelenül szentet és tökéleteset jelentette. Isten végtelenségével szemben önmagát semminek érezte. ,,Semmi és bűn az én egész gazdagságom, semmi és bűn az én egész életem. Ám Isten szeretete és nagy irgalmassága által Urunk, Jézus Krisztus egész élete az én életem.'' Méltatlanságának ez az érzése arra késztette, hogy az Irgalmasság Anyjánál keressen menedéket.

1818-ban szentelték pappá Vincét. Filozófiából és teológiából doktorált, majd segédtanár lett a Sapienzia-egyetemen. Barátja, Bufalo Szent Gáspár (1786--1837) egyre jobban az apostolságra és a karitatív feladatokra irányította a figyelmét. Esti iskolát alapított az iparos- és munkásfiatalság számára. Rendkívül sikeres lelkigyakorlatokat tartott. Egyszer, még tanulóként egy látomásban szemlélte a szegények, üldözöttek, szenvedők végtelenül hosszú menetét; a tekintetüket reá irányították, ő pedig feléjük tárta a karját, és felkiáltott: ,,Meg akarlak vigasztalni benneteket, szenvedéseitek részese akarok lenni.''

Ünnepe: január 21.
† Róma, 304. (?)
Szent Ágnes - Ismeretlen olasz festő 18.sz.
Mindenható, örökkévaló Isten, aki a gyöngéket választod ki a világból, hogy az erőseket megszégyenítsed, engedd jóságosan, hogy akik szűz vértanúd, Szent Ágnes ünnepét üljük, mindig érezzük, hogy Nálad oltalmába vesz minket!

A 303-305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Diocletianus császár úgy vélte, hogy restaurációs politikája keretében föl kell számolni a kereszténységet. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.

Amikor azután 313 után már nem háborgatták a keresztényeket, hamarosan összemosták ez elmúlt idők történéseit. A Konstantin császárt megelőző időket szinte teljesen az üldözések idejének tekintették; az első évszázadok keresztényei hősökké lettek. A vágyódással és bűntudattal vegyes csodálat a vértanúk tiszteletének fölvirágzásához vezetett. Ami egy-egy esetben hiteles és közismert volt, azt minden különösebb fontolgatás nélkül általánossá tették. Eleven vértanú-irodalom keletkezett, amelyben a költészet és a valóság sajátos törvényeket követett. Amit Szent Ágnesről tudunk, azt ezzel a háttérrel kell szemlélnünk.

Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14). Ezekkel föl is soroltuk az Ágnesről szóló legkorábbi híradásokat. De mi derül ki belőlük?

Ünnepe: január 21.
* Tarragona,
† 259. január 21.

Fructuosus a 3. században volt Tarragonának, Hispánia egykori híres városának püspöke. Nagy tiszteletben állt. Élete eseményeit sajnos nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy diákonusaival együtt ő is áldozatul esett Valerianus császár 258. évi keresztényüldöző ediktumának, amely elsősorban a püspököket és diákonusokat vette célba. Fructuosust diákonusaival együtt, akik hozzá hasonlóan kitartottak Krisztus és Egyháza iránti hűségben, 259 januárjában letartóztatták, elítélték és kivégezték. Egy átdolgozott, hiteles keresztény tudósítás tájékoztat perük és vértanúságuk részleteiről. Ebből a következőkről szerzünk tudomást:

,,Valerianus és Gallienus császár uralkodása, s Aemilianus és Bassus konzulsága idején Fructuosus püspököt és két diákonusát, Auguriust és Eulogiust január 16-án, vasárnap letartóztatták. Fructuosus éppen pihenőre tért, amikor Aurelius, Festucius, Aelius, Pollentius, Donatus és Maximus megbízottak behatoltak házába. Amikor Fructuosus meghallotta lépéseiket, azonnal felkelt és papucsban elébük ment. A katonák így szóltak hozzá: Gyere velünk! A helytartó megparancsolta, hogy állítsunk elő diákonusaiddal együtt. - Menjünk! - válaszolta Fructuosus --, de ha megengeditek, felhúzom még a cipőmet.- Tedd, ahogy akarod - felelték a katonák. Elvezették és fogságba vetették. Fructuosust teljes bizalom töltötte el, és már előre örült annak a koszorúnak, amelyet az Úr szánt neki. Szüntelenül imádkozott. Egész testvéri közössége mellé állott; ennivalót és frissítőket vittek neki, és kérték, hogy gondoljon rájuk.

Másnap Fructuosus a börtönben megkeresztelte Rogatianus testvérünket. Hat napot töltöttek a börtönben. Január 21-én, pénteken elővezették és kihallgatták őket.

Aemilianus helytartó így szólt: Fructuosus püspök, Augurius és Eulogius lépjenek elő!

A bírósági szolga jelentette: Itt vannak!

A helytartó megkérdezte Fructuosustól: Hallottad, mit parancsoltak a császárok?

Ünnepe: január 21.
* Pávia, 438.
† Padova, 497.

Amikor hildesheimi Othwin püspök 961-ben Ottó királlyal együtt Itáliába vonult, hogy a császárkoronázás tanúja legyen, épülőfélben lévő székesegyháza számára becses ereklyét akart szerezni. Itália gazdag volt az ilyen kincsekben, de adakozni nem szeretett belőlük. Othwin talált néhány klerikust, akik éjszaka feltörtek a páviai dómban néhány szarkofágot, és kivették Szent Speciosa szűz és Szent Epifániusz püspök csontjait. Amikor a rablás ismeretessé vált Páviában, Othwin püspök elbúcsúzott a császártól, és drága adományaival észak felé sietett. A hildesheimi egyház hívei ujjongva fogadták. Bármilyen megdöbbentően hat is ránk ez az epizód, el kell fogadjuk Othwin kortársaitól, akik tudósítanak róla, hogy a szent ereklyék birtoklásáért való jámbor buzgóság a megszerzés módjának megfontolásával nem sokat törődött.

Ünnepe: január 20.
† Róma, 250. január 20.
Szent Fábián pápa
Istenünk, ki papjaidnak dicsősége vagy, kérünk, add, hogy Szent Fábián vértanúd segítő közbenjárására a hitben és méltó szolgálatodban mi is előbbre haladjunk!

236-ban a vértanú Anterus pápa utódaként került Péter székére. A római egyház papja volt, a hagyomány szerint Rómában is született. Korán kitűnt a vértanúk iránti tiszteletével és a katakombák körüli szolgálataival. Nem egy vértanút ő temetett el.

Pápasága az üldözések közti, aránylag békés időszakra esett. Így nyílt alkalma arra, hogy megszervezze a római egyház közigazgatását. A politikailag tizennégy kerületre tagolt várost Fábián pápa hét egyházi kerületre osztotta, s mindegyik élére egy fődiákonust állított, akiknek a hívek gondozására kellett felügyelniük. A betegek, özvegyek és árvák gondozása, a temetők és a liturgiával kapcsolatos teendők tartoztak hozzájuk. Külön figyelmet szentelt a katakombáknak: sok vértanú sírját rendbehozatta.

Az afrikai egyház vitáiba is beleavatkozott annyiban, hogy az eretnekségbe tévedt Privatus püspököt megfosztotta hivatalától. Egy zsinatot is összehívott, amely ítélkezett Origenész művei felett.

A hagyomány azt mondja, hogy ő hozatta Rómába Szardínia szigetéről Pontianus pápa maradványait, és Gallia első hét térítő püspökét szintén ő indította útnak.

Lehet, hogy a hagyomány adatai nem egészen pontosak, annyi azonban kétségtelen, hogy Decius császár nem nézte jó szemmel a tevékeny és építő pápát. Szent Ciprián szerint egyszer kijelentette, hogy szívesebben látna a birodalom területén egy trónkövetelő vetélytársat, mint Rómában Fábián püspököt. Valóban elhangzott-e ez a kijelentés, nem tudjuk, de hogy a császárnak útjában volt, abból is látszik, hogy a 250-ben kiadott üldözési rendelet első áldozatai között Fábián pápa is vértanú lett.

Ünnepe: január 20.
* Melitene, 377.
† Euthümiosz-kolostor, Jeruzsálem mellett, 473. január 20.

,,Mint valami mély szakadékból'' kellett szküthopoliszi Kürillosz (524 - ?) szerzetesnek - aki a nagy Euthümiosz szép és értékes életrajzát ajándékozta nekünk - ,,hosszú múltból és feledésből'' kiemelnie e gazdag, de rejtett élet adatait és közléseit. Nyolcvan év telt el a szent halála és életrajzának összeállítása között, de a pusztai szerzetesek közt voltak még néhányan, akik ismerték őt vagy közvetlen tanítványait.

Euthümiosz Valens és Gratianus császár korának végén, 377-ben született az örményországi Melitenében. Alig volt hároméves, amikor elvesztette apját. A város püspöke vette magához; megkeresztelte, alapos világi és teológiai képzésben részesítette és lektorrá szentelte. Euthümiosz kezdettől fogva az isteni dolgok felé fordult. Közelebbit nem tudunk gyermek- és ifjú éveiről, sem arról, hogy milyen belső harcokon és fejlődésen ment át a fiú, majd a fiatalember; azt tudjuk csupán, hogy derekasan fáradozott testének és lelkének megfékezéséért, ami mindenféle szerzetesi élet kezdete és alapja. Nincs tudomásunk arról, hogy mikor lett Euthümiosz szerzetessé. A püspök udvarában egyébként is szerzetes módjára élt, és már fiatal éveiben a szomszédos kolostorok lakóira irányult figyelme. Amikor pappá szentelték, a püspök ráruházta a róluk való gondoskodást. Tízévi tevékenység után azonban feltört Euthümioszban a természetének legmélyén gyökerező szeretet a magányosság iránt; huszonkilenc évesen elhagyta a várost, és ,,szökevényként'' Jeruzsálembe ment, ,,telve vággyal, hogy ott valami pusztaságban lakjon''. Magányossághoz való elemi vonzódása élete végéig jellemzője maradt.