(Petits Fréres de Jésus)
Jézus Kistestvérei

1926-ban öt francia fiatal - René Bazin: A Szahara szíve című művét olvasva - "fölfedezte" Charles de Foucauld-t (1858-1916). Felkutatták Lelki írásait (Écrits spirituels), majd tanulmányozni kezdték a szaharai remete 1899ben megfogalmazott szerzetesi szabályzatát (Régle). Sok ima és reflexió után kezdett világossá válni hivatásuk: Charles de Foucauld nyomába lépve közös életet kezdenek a Szaharában, hogy mohamedán testvéreik között "egész életükkel kiáltsák az Evangéliumot", jelenlévővé tegyék számukra Jézus szeretetét. Két éven át arab nyelvű tanulmányokat folytattak a fehér atyák tuniszi Arab Irodalmi Intézetében, majd egy trappistáknál végzett hosszú lelkigyakorlatok során René Voillaume megfogalmazásában papírra vetették leendő közös életük alapelveit: eucharisztikus szemlélődő élet, Názáret szellemben, az iszlám világában, nyitott testvéri szeretet minden ember, különösen a legszegényebbek és elhagyatottabbak iránt.

(Petits Fréres de I'Évangile)

Alapította René Voillaume kistestvér, 1956. júliusában, Aix-en-Provence egyházmegye Sambuc nevű falujában.
A rend egymást követő elöljárói. Balról a második René Voillaume, rendalapító. A felvétel 1990-ben készült

Evangéliumi testvériségek olyan helységekben alakultak, ahol a kistestvérek már hosszabb ideje éltek, s környezetükben felmerült az igény a hit rendszeres tanítására, illetve elmélyítésére. Az Evangélium Kistestvérei hivatásuknak tartják, hogy elkereszténytelenedett vagy nem keresztény környezetben ne csak "hallgatva hirdessék az Evangéliumot", hanem szavaikkal is.

Más apostoli szolgálatot is vállalnak, mégpedig ugyancsak Charles de Foucauld szellemében. Így találunk pl. kistestvért mint fogházlelkészt New York és Yaoundé egy-egy börtönében, vagy hitoktatót Brazília őserdejének peremén..
Céljuk, hogy "a Jézus iránti őrült szeretettől indítva" megosszák testvéreikkel Jézus Örömhírét, a legszegényebbek, legészrevétlenebbek evangelizálásának szenteljék életüket, szolgálják az egész ember - tehát lélek, szellem és test - üdvösségét.

(Petits Fréres de la Croix)

Kanadában alakult monasztikus közösség.
Lelkiségének sajátos jellemzői: a keleti szerzetesség hagyománya és a szegények iránti elkötelezettség.

Címük: 1893 Boulevard Valcartier á Valcartier
GOA, 4SO Quebec, Canada
Tel.L 418-844-2211

(Petits Fréres de I'Incarnation)

A 70-es évek végétől húszegynéhány testvér közös életet kezdett Haitin.
Céljuk, hogy a nincstelen földmunkások között élve az ország legszegényebbjeinek közvetítsék Jézus Örömhírét.

Címük:
Frére Franklin (?)
B.P. 1594 Port-au-Prince Haiti

Tagjai olyan egyházmegyés papok, akik szellemében akarják folytatni papi szolgálatukat.
Charles de Foucauld

Szabályaikat 1976-ban fogalmazták újra a zsinat szellemében. Havonta jönnek össze egy egész napra, vagy legalább nyolcórás közös reflexióra. Ritkán laknak együtt, teljesen az egyházmegye főpásztorának rendelik alá magukat. Közösségükhöz diákonusok és más lelkipásztori szolgálatot végzők is tartoznak.

Charles de Foucauld Naplójából:
Beni Abbes 1905. júl. 22.

"Jézus mindvégig názáreti életre rendelt téged: ahogy számára, számodra is csak kivételes időszak lehet a missziós munka és a magányba vonulás. Vállald bármelyiket, valahányszor Ő félreérthetetlenül úgy kívánja, de térj vissza a názáreti életbe, mihelyt nincs veled egyéb terve.
Akár egyedül, akár néhány testvéreddel élsz, mindig és mindenben a názáreti életeszmény lebegjen szemed előtt, annak egyszerűsége és nagyvonalúsága.

(Societas Jesu)
Jezsuiták címere

Alapító: a baszk származású Inigo de Loyola, Loyolai Szent Ignác (1491-1556)
Loyolai Szent Ignác
Izabella királynő főkincstárosának apródja, majd katona. 1521-ben Pamplona ostrománál lábát ágyúgolyó sebesíti meg. A betegágyon unalmában a szentek életét olvasgatja. Elhatározza, hogy ezentúl Krisztus katonája lesz. A manrézai barlangban elvonulva vezekel, imádkozik.
Itt születik meg híres Lelkigyakorlatos könyve. Elzarándokol a Szentföldre, majd 1523-tól 10 éven át tanul. 1534-ben Párizsban első hét társával fogadalmat tesz: Istenért és a lelkekért fognak küzdeni s közösen elzarándokolna a Szentföldre.
III. Pál 1540-ben jóváhagyja a Jézus Társaságot. 1552-ben Ignác átnyújtja a Pápának a Társaság Szabályának végleges szövegét. Rómában hal meg 1556. július 31-én.

A Társaság rendkívül gyorsan terjedt, a XVII. században már kereken 13 000 rendtag működött 32 tartományban. 1773-ban különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen föloszlatta a Társaságot; 1814-ben VII. Pius állította vissza. 1931-ben már 22 000 jezsuita működött az öt világrészben. 1980-ban a világ 104 országában:
Európa 10 527
Észak-Amerika 6 549
Latin-Amerika 3 892
Ázsia 4 551

(Congregatio pro Operariis Christianis a X. Josepho Calasanctio)
Anton Maria Schwartz
Alapította a bécsi Anton Maria Schwartz (1852-1929) 1889-ben, röviddel XIII. Leó szociális enciklikája, a Rerum Novarum megjelenése előtt.
A kongregáció apostoli célkitűzése: a munkásifjúság, tanoncok, ipari tanulók nevelése otthonokban, oratóriumokban, munkásnegyedek plébániai közösségében.

Konkrét munkaterületük: a munkások lelkipásztori szolgálata.
A kalazantinusok - papok és testvérek - egyetlen családot alkotnak Életük kettős tartóoszlopa a napi kb. 4 órás közös ima, valamint a közösségi élet.

Felvételi előfeltételek: legyen a jelöltben mély vágy, hogy bensőséges kapcsolatban éljen Jézussal, tanítványként kövesse a hármas fogadalom szellemében és a munkásfiatalok szolgálatában.
A kalazantinusok kis létszámú kongregáció, félszázan vannak, legtöbbjük fiatal.
Ausztriában működnek 5 házban. (1989-es adat)

Az első kalazantinusok 1920-ban jöttek Magyarországra, a budai Toldy Ferenc utcában vették át egy tanoncotthon vezetését. Két budapesti rendházuk és tanoncintézményük a világháborúban elpusztult, csak a Várfok utcában és a Balatonnál marad meg épületük.
1950-ben 10 kalazantinus élt Magyarországon.

A kongregáció központi háza:
PGyürki Kis Ádám (?)
Gebrüder Langgasse 7.
A-1150 Wien

(Ordo Clericorum Regularium Ministrantium Infirmis)
Lellisi Szent Kamill
Alapító: az itáliai Lellisi Szent Kamill (1550-1614) kalandos katonaélet után mint késői hivatás tért rá egészen Isten útjaira. Csavargott, kártyázott, aztán zsoldos lett, harcolt a török ellen. Zsoldját is eljátszotta, koldulni kényszerült. Lábsebe miatt éveket töltött kórházban, közben maga is betegeket ápolt. Megtérése után (1575) kapucinus szeretett volna lenni, de sebe miatt nem vették fel. Visszatért a római Szent Jakab kórházba, és hamarosan vezetője lett. Társaival új szellemű betegápolást kezdeményezett: a betegben Krisztust látták, és így gondozták.

XIV, Gergely 1591-ben hagyta jóvá a Betegszolgáló Társaságot. Szerzetesi ruhájukon nagy vörös keresztet viseltek.

Az első évtizedekben sok testvér adta életét a tífuszos, pestises betegek szolgálatában. Kamill szeretete nem ismert határt: beteg testtel, sebes lábbal, görcsök közepette is csak egy gondja volt: a rabok, a betegek, a szegények, a nincstelenek..
Lellisi Szt Kamill

Magyarországra az első nyolc kamilliánus a török ellen harcoló pápai sereggel érkezett, XI. Ince intézkedésére. 1683-ban Esztergomnál fölállították az első tábori kórházat. Később Győrött telepedtek le.

(Ordo Fratrum Minorum Capucinorum)

A kapucinusok a ferencesekkel és a minoritákkal együtt Assisi Szent Ferenc első rendjét alkotják. A teremtett világ szeretete, evangéliumi világszemlélet, mindenre kész szolgáló szeretet, feltétlen engedelmesség jellemzi szerzetescsaládjukat.
Assisi Szent Ferenc életeszménye nem kevesebb, mint maga a teljes evangélium Nem csoda, ha rendje gyakran szorult reformra, megújulásra, a Poverello elgondolásához való visszatérésre.
A legutolsó nagyarányú reform a XVI. században ment végbe: Matteo da Bascio (+1552) obszerváns ferences, társaival vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez, Szent Ferencet még külsőleg is utánozva (csuklya, szakáll). A csuklyától (caputium) kapták a nevüket: kapucinusok. Önálló renddé csak 1619-ben alakultak, de akkor rendkívül gyorsan elterjedtek. Rendi szabályukat VIII. Orbán pápa hagyta jóvá 1643-ban.
Száz évvel az alapítás után a kapucinus rendnek már 50 tartományban 1500 kolostora volt, a rendtagok száma pedig elérte a 24 000-et. Különösen a reformáció idején tevékenykedtek nagy eredménnyel. Abban a században kb. 500 kapucinus szenvedett vértanúságot.
Az elsők között indultak az új világba is; észak-amerikai missziójuk egyik emléke San Francisco városa, ami az egykori kapucinus telepről kapta a nevét.

(Ordo Fratrum Discalceatorum B. Mariae Virginis de Monte Carmelo)
Kármeliták címere

Az ősi kármelita rend a XIII. században keletkezett a palesztinai Kármel hegyén. A hagyomány szerint Illés próféta óta éltek itt remeték, tanulmányozták az Írásokat, aszkézisben és imában szolgálták Isten országát. Berthold (+1195) keresztes vitéz gyűjtötte először össze a szétszórtan élő remetéket, szabályt pedig a jeruzsálemi pátriárka, Szent Albert adott nekik. Egy ősrégi kis kápolna körül csoportosultak, és - amint a krónikák hírül adják - "nagyszerű kolostort építettek".
A Kármel-hegyi remeteközösség kezdettől fogva a Boldogságos Szűz oltalma alá helyezte magát. Az iszlám terjeszkedése miatt el kellett hagyniuk a szent hegyet. Európába menekültek; a félig remete, félig lelkipásztorkodó kármeliták kolostorainak száma a XV. században megközelítette az ezret.

A rend belső reformja Avilai Szent Teréz (1515-1582) és Keresztes Szent János (1642-1591) nevéhez fűződik.
Keresztes Szent János
Az ősi kármelita rend tagjait ettől kezdve sarus, a Szent Teréz reformját követő kármel tagjait pedig srautlan kármelitáknak nevezi az egyháztörténelem.
Avilai Szent Teréz