Hálát adok Isten, Neked,
Mert vigyáztad életemet,
Velem voltál búban-bajban,
Velem, mikor boldog voltam.

Hálát adok Isten, Neked,
Mert vigyáztad szüleimet,
Óvtad őket szeretetben,
Velük voltál minden percben.

Hálát adok Isten, Neked,
Mert vigyáztad gyermekimet,
Ajándékod oly’ bőkezű,
Életemben ők a derű.

Hálát adok Isten, Neked,
Mert lépteim terelgeted,
Hibáimat fel-feltárod,
Bűneimet megbocsátod.

Hálát adok Isten, Neked,
Mert megéltem ezt a telet,
Óévemet búcsúztatom,
Istenemet magasztalom.

Hálát adok Isten, Neked,
Mert kaphattam Tőled hitet,
Fogadd tőlem szeretettel,
Köszönetem, fent a mennyben.

2011. 12. 30.

Készül a Szeretet világra jönni,
emberi szívekbe meleget csenni,
békét hinteni a lehulló hóra,
fényeket festeni jelenvalóra.

Készül az ember méltón ünnepelni,
fenyőfák alá ajándékot venni,
valami szépet most mindenki adna,
együtt lesz családok apraja-nagyja.

Karácsony előtt elkezdünk készülni,
szent szeretetben újra egyesülni,
tágabbra tárul a lelkünk ajtaja,
kis Jézus nyitja, a Megváltó, maga.

Mit karácsonykor elkezdünk tartani,
ünnep után is kellene vallani,
és szeretetünk köztünk megmaradna,
évente háromszázhatvanöt napra.

2011. 12. 12.

Nincs barátom,
se rokonom,
se szomszédom,
se társam.
A szerelem?
Istenem...
Gúnyolódsz velem?

Hazám vagyon,
anyám, apám,
két gyerekem,
pár sírhalom,
meg a Toll.
Istenem!
Te vagy itt velem.

Falevél még nem zizzent az ágakon,
de már csalogatott a márciusi Nap,
hát felvettem gyorsan a kabátomat,
és magányomat otthagytam az ágyamon.

Nem tudom miért és mit is kerestem,
arcomra kiült a vidámság, mint régen,
még gyerekkoromban karácsony éjjel,
amikor ajándékot kutattam, lestem.

Angyalföld kocsiszín - hívott a tábla -
a megálló néptelen volt, tavaszra várt,
néhány veréb ugrált a síneken át,
csak egy ember bóbiskolt villamost várva.

Leültem ott a hajléktalan mellett,
az ég kékjén megjelent Gertrúd alakja,
s domonkos apácák fátyolos hangja
lebbent a széllel, ameddig várnom kellett.

Fent tatár paták rúgták a felhőket,
lent a férfi sorsáról kezdett mesélni,
- tíz éve már, hogy alig tud megélni –
jelen és múlt képei ráztak kettőnket.

Így vártunk, hagytuk a perceket múlni,
majd elindultunk a város szíve felé,
és az angyalok könnye lábunk elé,
csendes-bús cseppekben kezdett aláhullni.

2009. 03.11.

További verseim a következő oldalakon érhetők el:

http://amoriana.co.cc

http://amoriana.hupont.hu

http://amoriana.mindenkilapja.hu

Egyelőre mindegyiken ugyanazok a versek találhatók, később ez változni fog.
Köszönöm.

Sokan feltették már ezt a kérdést, sokan fohászkodtak gyógyulásért és sajnos
sokan fordultak el Istentől.

A válasz benne van a Bibliában.

Én, a saját gondolataimat közölve úgy tudnám megmagyarázni,
azért van, mert Isten végtelenül szeret minket.
Aki szereti őt, az nem mentes sem a szenvedéstől, sem a betegségtől,
Isten nem ígért gyermekeinek földi gondtalanságot, sem tökéletes testi
egészséget. Jézust sem kímélte meg a szenvedésektől, vagyis nem kímélte
saját magát sem, hogy megmutassa az örök boldogságot.
Minél idősebb kort él meg egy ember, annál inkább látja, milyen rövid is ez a földi élet…
Visszatekintve belefér egy pillanatba is. Ezzel szemben azonban ott áll az örök boldogság, amely végtelen.

Az igaz keresztények elfogadnak Istentől mindent, legyen az jó vagy rossz.
Mindenki megégeti egyszer a kezét, hogy aztán vigyázni tudjon, és ne nyúljon a tűzbe, de ha mégis figyelmetlen volt, belenyúlt, már pontosan tudja, milyen fájdalommal jár ez. Egész életünk során óvakodunk attól, hogy leforrázzuk magunkat.
Ezzel az ismerettel, ugyanígy, egész életünkben óvakodnunk kell minden rossz cselekedettől, sokkal jobban, mint a forró víztől. A kis sebek begyógyulnak…A nagyobb sérülések, a komoly betegségek elszenvedői pedig képesek a világ megmentéséhez hozzájárulni, ha zúgolódás nélkül elfogadják és felajánlják fájdalmukat Istennek.

?>Lelkemet az Úr felé nyitottam meg és bánkódtam eddig elkövetett bűneim miatt, amelyekkel Őt megbántottam. Megkérdeztem: "Uram, miért engedted meg, hogy életem során ennyi bűnt elkövessek ellened?" Azonnal jött a válasz (lélekben): "hogy amikor ezt megkérded, szégyenedben süllyedj el előttem és ne a pokolban." Gondolkodjatok ezen a mondaton. Isten végtelenül jó, és végtelenül szeret minket. Sokszor próbára tesz és mi sokszor elesünk, de Ő felemel és megmutatja a helyes utat mindenkor, méltatlan, hozzá könyörgő gyermekeinek. Hol lesz a véső állomásunk? Kiálljuk-e a következő próbatételt? 1

Ma dolgom volt a belvárosban és a tervezettől tovább tartott. A Ferenciek-terénél voltam, ránéztem az órámra és láttam, hogy mindjárt 18 óra, ami azt jelentette, hogy nem érek el a Szentmisére, abba a templomba, ahová én járok. Viszont nagyon jó helyen álltam, éppen a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia előtt. Egyetlen pillanatig sem gondolkodtam, hanem bementem a templomba, még időben, sőt gyónni is volt lehetőségem.
Most megosztom veletek annak egy töredékét, amit ezen a Szentmisén kaptam.
Ez a templom 960 éves, és évfordulója emlékére mindenki - aki a Szentmisén részt vett - kapott egy emléket. Ezt a képet, amin Szent Gellért hirdeti Isten igéjét.


Szent Gellért hirdeti Isten igéjét

Ennek a képnek a hátsó oldalán ez áll:

960 éves évforduló




Ha tehetitek (és miért ne tehetnétek?) menjetek el és nézzétek meg Szent Gellért ereklyéjét, magát a gyönyörű templomot, amely Budapest legrégebbi temploma.
Boldog vagyok, hogy Isten ide irányított, ebbe a templomba, éppen ma, - tegnap ünnepeltük Szent Gellért vértanúságát - és módomban állt megvásárolni néhány képet a templomról, köztük azt is, amelyen a visszavitt Szent Gellért ereklyéje látható.

Ezt a kérdést az interneten találtam.
A kérdés feltevése hibás, hiszen nem mindegyik pápát avatták szentté. A pápák listáját végignézve is gyorsan kiderül, hogy ki közülük szent vagy boldog és, ki nem.

Jézus csodatettei a szentségekben folytatódnak, maga Jézus is törekedett arra, hogy csodatettei mint jelek továbbra is fennmaradjanak az Egyházban. Erről tanúskodnak Márk evangéliumának befejező szavai: "Az Úr együttműködött velük, és tanításukat csodákkal kísérte és hitelesítette".

Az Egyház életében a csoda olyannyira "magától értetődővé" vált, hogy évszázadok óta egyik feltétele a szentté avatásnak: a szent közbenjárására legalább két csodának kell bekövetkeznie annak jeléül, hogy az Úr különleges módon munkálkodott benne és általa.

Szentjeink tiszteletének mai formáját jobban megértjük, ha kissé visszatekintünk a szentek tiszteletének kialakulására.

II. Én vagyok, aki egy szempillantásban
fölemelem az alázatos lelket,
hogy az örök igazságot jobban átértse,
mint ha tíz esztendőt tanult volna az iskolákban.
Én szavak zengése nélkül tanítok,
véleményeket egymásba nem bonyolítok,
elismerésben föl nem fuvalkodom,
érveket nem latolgatok.
Én megtanítalak arra, hogy megvesd, ami földi,
keveselld, ami most van;
az örökkévalót keresd,
az örékkévalót tudd,
kerüld az elismerést,
viseld el a botránkozást,
belém vesd minden reményedet,
semmit se kívánj kívülem,
s buzgó szívvel, mindennél jobban engem szeress.
Egy valaki, aki engem nagyon szeretett,
igen tudóssá vált az isteni dolgokban,
és csodálatosan beszélt.
Több hasznát látta annak,
hogy mindent elhagyott,
mint annak látta volna,
ha a tudományban műveli magát.
De némelyeknek mindenki előtt nyilvánvaló
dolgokról szólok,
másoknak kiválasztott titkokról,
van, akinek jelekben és árnyékokban,
gyöngéden jelenek meg,
mások előtt eláradó világosságban
nyilatkoztatom ki titkaimat.
A könyvekben egy a szó,
de nem mindenkit egyformán okosít meg.
Mert belül én munkálkodom, a tanító,
az igazság, a szív vizsgálója
és a gondolatok megfejtője,
a tettek sugalmazója,
s én annyit adok mindenkinek,
amennyit méltányosnak ítélek.

Az Evangéliumokban több helyen, több szemléltetéssel is olvashatjuk, mennyire fontos az alázatosság. Jézus megmosta tanítványai lábát. Jézus felhívja a figyelmet a helyes imádkozásra, amely nem "hivalkodó", amelyet a szobánk rejtekében végzünk, tiszta szívvel, Istenhez fordulva.
Boldogok az alázatos lelkűek, mert övék a mennyek országa.

A mindennapi élet során gyakran találkozom, sőt kivétel nélkül, majdnem mindenkinél - akivel Istenről, a hitről beszélgetünk - egyfajta "magatartással". Előbb vagy utóbb, de véleményt alkot saját magáról, saját maga méltatlanságáról, kicsinységéről, hibáiról, tudatlanságáról és eléggé hosszú listát lehetne összeállítani a negatív jelzőkből.

Erről gondolkodom.

Miért "mentegetőzik" egy hívő katolikus egy másik hívő katolikus előtt?

Alázatosságot gyakorol-e az, aki a saját kicsinységét és hibáit "mentőövnek" használja?

Jól értjük-e mi az alázatosság?

Jézus megmosta a tanítványok lábát, alázatosságot gyakorolt, de nem mondta közben, - nézzétek milyen alázatos vagyok! Milyen "kicsinnyé lettem" a kedvetekért és üdvösségetekért.

Szentáldozás előtt így imádkozunk: "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem."

Senki sem méltó Istenhez, mindenkit Ő ajándékoz meg kegyelmeivel, mindenkit csak Ő emelhet fel és mindenki bírája egyedül Ő.