Ünnepe: augusztus 27.
* Tagaste, 332.
† Ostia, 387.


Szent Ágoston és Szent Mónika
Istenünk, szomorúak vigasztalója, ki Ágoston megtérése által megmutattad, hogy irgalmasan elfogadtad Szent Mónika fiáért ontott könnyeit, közbenjárására kérünk add meg, hogy bűneinket megsirassuk, és kegyelmedből bocsánatot nyerjünk!


Szent Ágoston De Ordine c. művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoztak, amikor belépett az édesanyja, Mónika asszony, és érdeklődött a könyv alakulása felől. Ágoston akkor utasította az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika kiáltva tiltakozott: ,,Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!'' Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatta meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: ,,Figyelmen kívül hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te tanítványoddá lennem?''

Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtestesült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába. Már a szülői házban, Tagastéban szívébe plántálódott az Isten iránti szeretet, nem annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki már Mónika apját is az ölében hordozta, és szent komolysággal, józan, gyakorlati bölcsességgel megáldott lélek volt.

Ünnepe: augusztus 25.
* Perasalta de la Sal, 1556/57.
† Róma, 1648. augusztus 25.


Kalazanci Szent József
Istenünk, ki Szent József áldozópapot a határtalan szeretet és türelem ajándékával tetted képessé arra, hogy egész életét az ifjúság nevelésének és tanításának szentelje, kérünk, engedd, hogy akit bölcs tanítómesterként tisztelünk, kövessük is az igazság szolgálatában!


Kalazanci József egy tekintélyes észak-spanyolországi családból származott. Már iskolás korában ,,a kis szent''-nek nevezték. Atyja taníttatta, és a valenciai egyetemre küldte. Itt az egyik unokahúga beleszeretett, és addig üldözte, amíg József el nem hagyta Valenciát, s át nem ment az alcálai egyetemre.

1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.

Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.

Öt éven át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi járvány idején Lellisi Szent Kamillal (lásd július 14-én), akihez bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a nyomorúságot.

Ünnepe: augusztus 25.
* Poissy(?), 1219. április 25.
† Tunisz, 1270. augusztus 25.


El Greco: Szent Lajos
Istenünk, ki Szent Lajos királyt a földi uralkodás gondjaiból a mennyek országának dicsőségébe emelted, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy földi életünkben végzett szolgálatainkkal mi is örökkévaló országodat keressük!


Az uralkodók között, akiket az Egyház szentként oltárra emelt, az egyik legvonzóbb Lajos király. Részben egy durva és gátlástalan korszakban tanúsított nemeslelkűsége, részben áldozatos törekvése miatt, amellyel Isten szolgálatát minden egyéb érdek elé állította.

Beauvais tartományban, Poissyben vagy La Neuville-en-Hezben született. Atyja, a francia király meghalt még mielőtt Lajos tizenkét éves lett volna, s az uralkodás a királynéra, Kasztíliai Blankára maradt. Kezdetben meg kellett küzdenie a sógorával, Philipp Hurepellel, aki egy jelentős párt élén tört a trónra, de a champagne-i Thibaut gróf segítségével Blanka meg tudta védeni özvegyi jogait.

Lajos nagyon gondos nevelésben részesült. Édesanyja mélyen beleültette a lelkébe a keresztény kötelességtudatot és a bűntől való irtózást, de anyai ösztöneit követve uralkodott a fián azután is, hogy 1226. november 29-én Lajost megkoronázták. 1234. május 27-én feleségül adta Lajoshoz az akkor tizenhárom éves Provence-i Margitot. Ám az esküvő után még hat évig távol tartotta egymástól a fiatalokat, s utána is nagyon beleszólt az életükbe, úgyhogy kínos fáradsággal tudták csak megvédeni magukat e félreértett anyai szeretet beavatkozásaival szemben. Ettől eltekintve azonban Blanka királynő nagyon jó politikus volt.

Ünnepe: augusztus 24.


Szent Bertalan; Michelangelo: Utolsó ítélet (részlet) a Sixtus-kápolna oltárfalán, Róma, (1535-1541). Az apostol a saját bőrét tartja. Erre a bőrre Michelangelo az önarcképét festette meg.
Kérünk Istenünk, erősítsd meg bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol őszinte szívvel ragaszkodott Fiadhoz, és add, hogy az ő könyörgésére Egyházad az üdvösség jele legyen minden népnek!


Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert a négy apostolnévsorban (Mk 3,18; Mt 10,3; Lk 6,14; ApCsel 1,13) Fülöp mellett szerepel mint Bertalan; ugyanakkor Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natánael néven (Jn 1,45-50). Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája a családi, a Natánael pedig a személyneve. Az ilyen kettős elnevezések akkoriban gyakoriak voltak (lásd Simon, Jónás fia).

Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtusi kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet c. képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Azt is mondják, hogy Michelangelo erre a bőrre az önarcképét festette rá.

Bertalan apostol ereklyéi a 6. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyítás istenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában pedig Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója. Az apostol koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.

Ünnepe: Augusztus 23.
* Lima, 1586. április 20/30.
† Lima, 1617. augusztus 24.


Limai Szent Róza
Istenünk, ki Szent Róza szívében felgyújtottad a szeretet tüzét, majd arra indítottad, hogy hagyja el a világot és keményen vezekeljen a bűnökért, kérünk, az ő közbenjárására segíts, hogy az igaz élet útját járjuk itt a földön, és gyönyörűséged patakjából ihassunk a mennyben!


A Szűz Máriáról nevezett Róza ezt a nevet mint harmadrendi domonkos nővér kapta Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent, mint Itáliának Sziénai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz. Peru fővárosában, Limában született 1586. április 20-án vagy 30-án. A keresztségben az Izabella de Flores nevet kapta. A család egy indián szolgálója azonban Rózának kezdte becézni, és ez a név rajta is maradt, sőt, amikor Turibius püspök (lásd március 23-án) 1597-ben megbérmálta, ez lett a bérmaneve is.

,,Amint Róza értelme kinyílt, szent félelemmel és irtózással kerülte a bűnt. Ha azt érezte, hogy valami szenvedély az értelem ellen lázad, minden nehézség nélkül üldözőbe vette, és elűzte magától.'' Erre az eredményre jutott a Róza ügyét kivizsgáló orvos, Castillo doktor és páter Lorenzano. Egész életében vezekelt: hajának levágásával tiltakozott és fordult szembe családja tervével, mely szerint egy jó házból való ifjú feleségének kellett volna lennie; a kezeit oltatlan mésszel csúfította el; a derekán haláláig egy súlyos lakattal lezárt láncot viselt; a fejére vasból készült töviskoronát rakott; ciliciumot hordott és ostorozta magát; az ágya kemény deszkából készült; szülei házából kiköltözött a kertbe egy saját kezűleg épített kunyhóba. E vezekléseivel is lelki anyja és mesternője, a kétszáz évvel korábban élt, s ugyancsak domonkos harmadrendi Sziénai Szent Katalin példáját követte (lásd április 30-án).

Ünnepe: augusztus 21.
* Riese, 1835. június 2.
† Róma, 1914. augusztus 20.
Szent X. Piusz

Istenünk, ki Szent Pius pápát égi bölcsességgel töltötted el, hogy védelmezze a katolikus hitet, és mindent megújítson Krisztusban, engedd kegyesen, hogy tanítását és példáját követve elnyerhessük örök jutalmadat!

Giuseppe Sarto egy Treviso melletti kis faluban, Riesében született 1835-ben. Apja szegény parasztember volt, aki mellesleg a falu levélhordói tisztét is betöltötte. A kis Beppo szülei öröme volt, és a plébános is nagyon szerette, mert szívesen és gyakran ministrált neki. Tizenkét éves korától naponta a hét kilométer távolságban lévő Castelfrancóba járt iskolába. Később a páduai szemináriumban kapott helyet, hogy befejezhesse gimnáziumi tanulmányait. Ugyanitt folytatta a teológiát.
1858-ban szentelték pappá Castelfrancóban. Utána buzgó lelkipásztorként működött, alőbb mint káplán Tombolóban, majd plébánosként Salzanóban. Később Trevisóban kanonok, szemináriumi tanár és a püspök általános helynöke lett.

50 esztendős volt, amikor XIII. Leó pápa 1884-ben kinevezte mantuai püspökké. Tíz évvel később, 1894-ben velencei pátriárka és bíboros lett. Amikor a páduai püspök Mons. Callegari a szentszék megbízásából érdeklődött nála, hogy elfogadná-e a velencei pátriárkai székre szóló kinevezést, Sarto püspök így válaszolt táviratilag: „Pontosan ez hiányzik nekem, Sarto.”
Tíz évvel később, 1903. augusztus 4-én Giuseppe Sarto velencei pátriárkát megválasztották pápának. A X. Pius nevet vette fel, „bízva abban, hogy mindazok a szent pápák imádkoznak értem, akik a Pius nevet erényes életükkel megbecsülték, és határozott szelídséggel kormányozták és védelmezték az Egyházat”.

Ünnepe: augusztus 18.
* Ri(Normandia), 1601. november 14.
† Caen, 1680. augusztus 19.
Eudes Szent János

Istenünk, ki Szent János áldozópapot csodálatosan kiválasztottad, hogy hirdesse Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, kérünk, add, hogy példáját és tanítását követve gyarapodjunk megismerésedben, és mindig az evangélium tanítása szerint éljünk!a

Jean Eudes 1601. november 14-én született az Argentan melletti Riben, egy szegény családban. Két testvére közül Ferenc később mint történész vált híressé. János fiatalsága eseménytelenül telt, legalábbis a külső szemlélő szemével nézve. Tizennégy éves korában Caenba küldték a jezsuiták kollégiumába. Jó tanuló volt, s mint a Mária-kongregáció tagja buzgóságával tűnt ki a többiek közül. Már ekkor elhatározta, hogy pap lesz. 1620 szeptemberében kapta a tonzúrát és kezdte a teológiai tanulmányokat Caenban.

Az oratoriánusok 1622-ben nyitották meg házukat a városban. János hamarosan belépett hozzájuk, úgy, hogy maga Bérulle vette föl Párizsban az oratoriánusok közé. Nagy hatással volt rá a kongregáció elöljárója, Gibieuf. Tanulmányait Caen után Marines-ban és Aubervillers-ben folytatta, majd Párizsban fejezte be.

1627 őszén, az Argentan vidékén pusztító pestis idején életét nem kímélve ápolta a betegeket. Később Caenba ment, és a város környékének misszionáriusa lett. 1631-ben itt is járvány tört ki, és János hősies bátorsággal maradt a betegek között.

Ünnepe: a világegyházban: augusztus 16. Magyarországon: Augusztus 20.* 969/970
+1038. augusztus 15.

Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat a földön országunk koronájával ékesítetted, és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, Egyházad védelmezője legyen a mennyben!

Szt. István alakja Esztergomban

Ünnepe a világegyházban: augusztus 20., a magyar egyházban: augusztus 19.
* Fontainer, 1090
† Clairvaux, 1153. aug. 20.


Clairvaux-i Szent Bernát
Istenünk, ki úgy akartad, hogy Szent Bernát apát a házadért való buzgóságtól égve világosságot és meleget árasszon Egyházadban, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy ugyanannak a Léleknek tüzében mi is a világosság fiaiként éljünk!
A citeaux-i ,,új kolostor'', amelyet Molesmes-i Szent Róbert és társai alapítottak, ahol a szerzetesi élet szellemét Alberich és Harding Szent István apátok határozták meg, az alapítás után néhány évtizeddel hanyatlani kezdett. A szerzetesek kemény aszkézise és végletekig menő szegénysége már nem vonzott új hivatásokat, és úgy tűnt, a kolostor ki fog halni. Egy váratlan fordulat következtében mégis sokak számára kívánatossá vált, hogy beléphessenek ebbe az erdei magányban lévő kolostorba.

Mária életének következő fejezetét csak nagyon vázlatosan ismerjük. A napkeleti bölcsek látogatása után a Szent Család Egyiptomba menekült, majd visszatért Názáretbe – így mondja el Máté. Lukács 2, 39. szerint viszont azt gondolhatnánk, hogy a Szent Család azonnal Jézus templombeli bemutatása után visszatért Názáretbe. A lukácsi gyermekségtörténet szerzőjének azonban az volt a célja, hogy bemutassa: a kicsi Jézusban „mindaz, amit az Úr törvényében megírtak, beteljesedett”. Sem a keleti bölcsek, sem az egyiptomi menekülés nem tartozott a törvény megtartásának körébe. Ezért elhagyta a Szent Család további betlehemi tartózkodását és az egyiptomi menekülést, és írói szándékának megfelelően lezárta a történetet a 2, 39. rövid megjegyzésével.
Valójában József és Mária a templomban történt bemutatás után is Betlehemben maradt, ahová át kellett települniük. Elmúlt egy év, vagy még hosszabb idő is, anélkül, hogy valami rendkívüli esemény történt volna, míg egy éjszak a keleti bölcsek felkeltették a szent Családot. E látogatás történetét, ahogy Máté 2,1 – 12-ben leírja, legendának vagy a csodakereső fantázia szüleményének tartják. De ha veszi valaki a fáradságot ahhoz, hogy a nép fantázia szüleményeitől elkülönítse azt, amit a szöveg valóban mond, kiderül, hogy ez a feltevés jogtalan.