Virágvasárnap

2011-ben április 17. Virágvasárnap, a nagyhét kezdete.
A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a húsvéti szent háromnap.

Jézus Virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe. A római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, amit az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére rendelt el. A 7. sz.-i bobbiói misszálé szerint a pálmaszentelés már ismert volt, körmeneteket e napon pedig már a 6. sz.-ban is tartottak. Azokban az országokban, - így hazánkban is - amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik.