"Dicsőítsétek Istenemet dobokkal!
Énekeljetek az Úrnak cimbalom kíséretében!
Zengjetek neki új éneket és magasztaljátok, hívjátok segítségül a nevét!
Mert hadakat eltipró Isten az Úr, táborát népe között ütötte fel, s kiszabadított ellenségeim kezéből.
Az északi hegyvidékről leereszkedett Asszur, tízezernyi sereggel jött. Annyian voltak, hogy eltorlaszolták a folyókat, lovasaik elárasztották a dombokat.
Arról beszélt, hogy fölégeti földemet, kardélre hányja az ifjakat, a földhöz veri csecsemőimet, zsákmányul ejti gyermekeimet, elrabolja lányaimat.
De az Úr, a Mindenható egy asszony keze által elpusztította.
Hősük nem fiatalok kezétől esett el, nem titánok fiai verték meg, nem büszke hősök terítették le. Merári leánya, Judit fegyverezte le, arcának szépségével.
Letette özvegyi ruháját, segített Izrael porba sújtott fiain. Bekente arcát illatszerrel.
Hajára turbánt kötött, s lenruhát öltött magára, hogy elcsábítsa.
Saruja elbűvölte tekintetét, szépsége foglyul ejtette lelkét... S kard szelte át nyakát.
A perzsák megremegtek merészségétől, a médek megzavarodtak bátorságától.
Alig kiáltottak föl az elesettek, már megrémültek, elesettjeim kiáltozni kezdtek, s nyomban megrettentek, alig emelték föl hangjukat, máris menekültek.
Lánykák fiai ölték meg őket, szökevények fiai szúrták át őket, Istenem csataterén lelték halálukat.
Új éneket énekelek Istenemnek!
Uram, nagy vagy és dicsőséges, erős, csodálatos és győzhetetlen!
Minden teremtményed szolgáljon neked! Mert szóltál és lettek, elküldted lelkedet és létre jöttek - szavadnak nem állhat ellen senki.
Alapjukban meginogtak a hegyek és a vizek, a sziklák megolvadtak színed előtt, mint a viasz. De akik félnek, azokhoz irgalmas vagy.
Semmiség inden kellemes illatú áldozat, csaknem semmi minden háj, amit égőáldozatul bemutatunk neked, de aki az Urat féli, az örökké nagy.
Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Őr, a Mindenható megbünteti őket az ítélet napján. Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak."
....
