Mikro és makrokozmosz Az ókori keleti teremtésmítoszok - így a legismertebb akkád Enuma elis is - a világ keletkezését istenek születése formájában mutatják be. A teremtetlen őskáoszban, amely rendszerint sós-és édesvizek kavargása, elválasztatlanul együtt van a világ két ősi princípiuma, egy hímnemű és egy nőnemű istenség. Az ezek szétválását követő nemi egyesülésből jönnek létre a többi istenek, a világosság és a sötétség, a felső világ és az alsó világ, valamint a különböző égitestek. Hogy az így kialakult világ vissza ne zuhanjon ismét a káoszba, rendfenntartóra, uralkodóra van szükség. Ezt a szerepet harc révén szerzi meg valamelyik fiatal istenség azáltal, hogy legyőzi az ősi isteneket. Ha ezzel az elképzeléssel egybevetjük a hatnapos teremtéstörténetet, könnyen észrevehetjük, hogy a bibliai elbeszélés szerzője élesen szembefordul a világról alkotott ilyen fajta mitikus szemlélettel és a monoteizmus, az egyistenhit szellemében értelmezi át az ősi elképzeléseket. Ebből a körülményből arra is fény derül, hogy noha ez az elbeszélés a Biblia első lapjain olvasható, mégsem a legrégibb írása a Bibliának. Abban az időben keletkezett, amikor a monoteizmus már megerősödött a zsidó vallásban, sőt annak elidegeníthetetlen tartozéka lett. Amikor éppen ezért szükségessé vált az ezzel ellentétes írásos és szóbeli hagyomány teológiai átértelmezése, mítosztalanítása, Isten abszolút uralmának és kizárólagos voltának a szellemében történő átdolgozása. Ezt a munkát a babiloni fogság alatt (i.e. 6. század) több papi nemzedék végezte el. E papok egyikének a keze nyoma látható a világ teremtéséről szóló bibliai leíráson. Kérdés azonban, hogy a papi szerkesztő maradéktalanul meg tudta-e valósítani feladatát, képes volt-e teljes mértékben demitologizálni a teremtéssel kapcsolatos korábbi nézeteket. Úgy tűnik, hogy bármily gonddal járt is el, nem tudta mindenestől kiküszöbölni az ősi vagy a környező mítoszok összes nyomait elbeszéléséből. Sokan már a leírás "Elohim" istennevében (amely az Él=isten többes számú alakja) az ősi politeizmus nyomait látják. Az pedig, hogy a teremtési folyamat élén a káosz áll, világosan mutatja az elbeszélés mitikus hátterét. Az első két mondat bemutatja, hogy miként festett az ősi állapot a teremtési-formálási folyamat megkezdése előtt. "A föld puszta volt és üres (tohu vabohu)" - sem növény, sem állat, sem nap nem volt rajta, rendezetlen összevisszaság uralkodott és mindent a sötétség borított. Az itt szereplő héber Tehóm kifejezés (szokásos magyar fordítása: mélység) azt is elárulja, hogy miből tevődött össze a káosz, a tohu vabohu. A Tehóm ugyanis nem más, mint az ősár vagy vízár, amellyel az Enuma elisben is találkozhtunk, ahol Tiamat az elemszerű vízár megtestesítője. Ez a káosz mozgásban volt, szél borzolta, "Isten lelke (héber: szellője) lebegtett a vizek felett", amint a sasanya lebeg fiókái felett (5Móz 32,11), mintegy készen arra, hogy lecsapva az őskáoszra, széthasítsa a tengereket és ezzel megkezdje a szétválasztás, a rendcsinálás folyamatát. És valóban, ezután következik a "szétválasztás műve", a világosság és a sötétség, a felső vizek és az alsó vizek, a tengerek és a szárazföld egymástól való elválasztása. S noha a papi szerkesztő a szigorú egyistenhit szellemében kiküszöbölte az elbeszélésből az istenek harcára utaló mitikus emlékeket, gyakran úgy áll elénk, mint akinek ősi, tengeri szörnyekkel (Ráhábbal, Tanninnal és Leviatánnal) kellett megküzdenie, mielőtt a teremtés művét elkezdhette. "Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét, a Leviatánnak szétverted fejét... Te hívtad elő a forrást és patakot... A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat. Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet." (Zsolt 74,13-17) Mindez azt mutatja, hogy a kezdetekről szóló ősi héber elképzelések éppoly mitikusak voltak, mint a környező népeké. Ám az is tény, hogy a hatnapos teremtéselbeszélésben a mítoszok csak nyomokban maradtak fenn és olyan új értelmezésben, amelyben a késői zsidó monoteizmussal összeegyeztethetőknek bizonyultak. (Forrás: Bibliai történetek) A Biblia olvasásakor, tanulmányozásakor sosem szabad megfeledkezni arról, hogy mikor is írták..? Hol tartott a tudomány akkor, mennyit érthettek meg az emberek, még a legokosabbak is. Az un. ateisták egy része a darvini elmélettel cáfolja a Biblia állításait, mások mindent csak tudományos alapon tudnak elfogadni, a fizika törvényei alapján. Azonban a Biblia állításait ha összességében nézzük, nem lehet megcáfolni. Az űrkutatás előrehaladtával kiléptünk a Földről, rájöttünk, hogy a kozmosz tágul és távolodnak az univerzum "résztvevői". Olyan az egész, mint egy nagy léggömb, amit folyamatosan "fúj nagyobbra valami, valaki". Milyen érdekes, hogy nem csupán csak egyetlen ilyen "léggömb" létezik, hanem nagyon sok. Közöttük pedig egy újabb tér van és nincs sehol sem vége. A huszadik század egyik legnagyobb csillagásza Edwin Hubble (1889-1953) azonosította a közeli M33 galaxis néhány csillagát, és rámutatott arra, hogy ezek a csillagok a Tejúthoz hasonlóan családot alkotnak. Miután bebizonyította, hogy léteznek galaxisok a Tejútrendszeren kívül is, a galaxisok távolodsát is igazolni akarta. Egy álló csillagrendszernek más színe van, mint annak, amelyik közeledik vagy éppen távolodik. A távolodó galaxisok vörösebbek, vagyis a színképükben ún. vöröseltolódást látunk. A közeledő csillagrendszerek viszont inkább kékesebbek, tehát fényük színe az ibolya felé tolódik el. Hubble megmérte a galaxisok sebességét, és arra a meglepő eredményre jutott, hogy minél távolabb van tőlünk egy galaxis, annál gyorsabban mozog. Ebből arra következetett, hogy a csillagrendszerek sebessége közvetlen kapcsolatban van a távolságukkal. A galaxisok sebessége és távolgása közti kapcsolatot ma Hubble-törvénynek nevezzük. Ez a törvényszerűség is a világegyetem tágulására mutat rá.
Valami pedig összetartja ezt az egészet, szabályok uralkodnak mindenek felett. Arisztothelesz azt mondta, hogy "létezik egy mozdulatlan mozgató", ő az Isten. Ősrobbanásról beszélnek, de robbanni csak az képes, ami már van. Minden valamiből lett, de miből lett a legelső valami? Az Ősrobbanás-elméletnek a csillagászok szerint az az egyik bizonyítéka, hogy minél messzebbre van tőlünk egy halmaz, annál gyorsabban távolodik a Tejúttól. A galaxisok úgy távolodnak egymástól, mint egy robbanás után a különböző részecskék. Nem arról van szó, hogy a galaxisok az űrben mozognak, hanem inkább arról, hogy a világegyetem tágulásával az űr is egyre nagyobb lesz. A galaxisok közötti gravitációs vonzás lassítja a világegyetem tágulását. Sokáig azt gondolták, hogy a gravitáció majd lefékezi és megállítja ezt a növekedést, majd a galaxisokat ismét összehúzza egy nagy "reccsbe". Miután azonban óriási teljesítményű távcsövekkel kémlelték a világűrt, most inkább úgy gonolják, hogy a világegyetem örökké tágulni fog. Tanulnunk kell minden nap, haladnunk kell a fejlődéssel, amely az ember számára jobb életet biztosíthat. De be kellene mindenkinek látnia, hogy az a legelső valami semmi más nem lehetett, mint Isten termtő ereje. Növekszik minden, ahogyan a gyermek növekszik fogantatásától kezdve. Aztán meghalunk, ahogyan egy-egy csillag is kihuny az égbolton. De minden csillagot feljegyeznek, amelyeket ismernek a tudósok, ahogyan Isten is "feljegyzi" minden egyes ember életét. Mekkora egyetlen ember Istenhez és ehhez a világmindenséghez képest...Mégis, minden egyes embert számon tart.
|
|||
Lokális szupergalaxist körülbelül 400 galaxishalmaz alkotja, ideértve a szélén elhelyezkedő Lokális Csoportot is. A Virgo-halmaz gravitációja tartja össze a Lokális Szupergalaxis elemeit. A szupergalaxisokat hatalmas üres terek választják el egymástól.
A Lokális Csoport legalább 30 csillagrendszerből áll, de közöttük csak 3 igazán nagy található: A Tejútrendszer, az Andromeda-köd és az M33-nak nevezett spirálgalaxis. A Tejút közelében 9 törpegalaxist találunk, az Andromeda mellett további 8-at.
A Tejútrendszr felülről, a sárga a Nap.