 Judit és Holofernész.thumbnail.jpg "Haán Antal: Judit és Holofernész")
Kilenced Kis Szent Teréz tiszteletére Kilenc egymás utáni szerdán elimádkozzuk a következő imádságokat. Azért szerdai napokon, mert Lisieux-i Teréz kármelita apáca volt, a Kármelhegyi Boldogasszony napja szerda. Ugyancsak nagyon tisztelte Szent Józsefet, akinek tiszteletére ugyancsak a szerda napot szenteljük. Kilenced, mert ez az egyház hatékony imádkozási módja, és ezt az imasorozatot Teréz zárdába töltött kilenc éve emlékére is szenteljük. Bármikor végezhetjük, de különösen névünnepe előtt (okt.1.). lehetőleg mind a kilenc szerdán gyónjunk, áldozzunk és tegyünk – legalább ezeken a napokon valami különleges jót a rászorulókkal (pl. adakozzunk a szegényeknek). Első szerda Teréz akkor is mosolygott, ha a legfájóbban szenvedett. Soha egyetlen panaszszót sem lehetett tőle hallani. Sőt, még az Úr Jézusnak sem akart panaszkodni, mert tudta, hogy úgyis sokan bántják őt. Elég neki az a sok szenvedés. Kis Teréz csak örömet akart szerezni szeretett Mesterének. És mi? Tudunk-e igazán, gondolkodás nélkül, könnyeinken át is mosolyogni?... De sok a siránkozás, de sok a panasz a mai életben! Ezt az erős, mosolygó lelkületet igyekezzünk gyakorolni! Második szerda Kis Teréz jól tudta: áldozatos élet nélkül lehetetlen lelket menteni. Az ő hivatása pedig az volt: hogyan tudjon lélekmentő lelkeket, papi és szerzetesi hivatásokat kiesdekelni az Úrtól. Ezért lépett be a Kármelbe, ezért viselte el gyermeki lélekkel az összes, kínzó szenvedést. Mert tudta: az áldozat annak a rózsának a tövise, amelynek illatát csak az Úr érzi, de Ő aztán megérzi! Egy-egy észrevétlen áldozat, egy-egy, csak Jézus által ismert lemondás sokszor hallatlan értéket jelent a lelkek mentésében, papi hivatások kegyelmének kieszközölésében. Gondoltunk-e már erre sötét perceink idején? Harmadik szerda Kis Teréz boldogan mondhatta el: „Hároméves korom óta semmit sem tagadtam meg a Jóistentől”. Nagyot tett-e Szent Teréz? Látszólag nem. Gyermekkorában nem mutatta édesatyja előtt, hogy fázik, s nem dörzsölte össze hideg kezét. Később meg észrevétlen akart maradni a Jóisten előtt: nem akarta tudtára adni még az ő baját is. Soha egyetlen legkisebb alkalmat el nem mulasztott, hogy Jézusnak örömet szerezzen valamiképpen. Nekünk néha egy szent felbuzdulásban minden könnyű. Úgy érezzük, szentek vagyunk. De az első szélmozdulásra minden kitartó jószándékunk összeomlik. Hol vagyunk mi Kis Teréz soha össze nem roppanó fegyelmezettségétől?... Legyünk mi is az észre nem vehető dolgok művészei! Negyedik szerda Kis Teréz boldog volt, ha a Gyermek Jézus játszó labdája lehetett. Miért? Mert egyszerű volt: nem gondolta, hogy „ő is valaki”! kis Teréz Isten ölébe kéredzkedett föl: Jézusra hagyatkozott. Miért? Mert bizalommal telt el mennyei, jóságos Atyja iránt. Kis Teréz nem zúgolódott sohasem, sőt, mosolyogva tudta mondani: „legyen meg a Te akaratod!” Miért? Mert alázatos volt. Kis Teréz nem esett kétségbe, ha nehézségek elé állította a mindennapi élet, mert tudta: mennyei Atyja átemeli őt a szakadékok fölött. Miért? Mert gyermek volt! Ötödik szerda Sohasem volt imakönyve, mert tele volt a lelke. Csak úgy szaladtak a percek: a hálaadás, a kérés, a dicsőítés megszentelt percei. Az engesztelés mások bűnéért. Nem volt örökös üzletember, hanem imaéhes, felüdülő imádkozó, akinek az Istenben elmerülő élet többet ért, mint a falat kenyér. Ám, akinek az ima percei, hanem egész élete egyetlen imádás volt! Ha örül a lelkünk, mondjuk el Mesterünknek! Ha fáj a szívünk, adjunk neki hálát a szenvedésért! Akármit teszünk is, helyezzük mindenünket jóságos Atyánk tenyerébe! Ez az igazi imádság, ez az igazi Kis Teréz-i élet! Hatodik szerda Hát ő hős volt?... Sokan elmosolyodnak bizonyára. De nem hős-e, aki ezzel a hivatással vállalja a mindennapok mindig ugyanaz, mindig újra jelentkező töviseit? Aki azzal a boldog tudattal szenved, hogy ő kis vértanú, kis hitvalló lehessen itt a földön? Mert csak itt a földön szenvedhetünk, azért öröm neki a szenvedés zivataraiban elhullatott könny. Mily öröm volt Teréz szemében, hogy félreértették, nem szerették! Ezek, ahelyett, hogy szárnyát szegték volna, szárnyat adtak neki és édes örömmel csókolgatta ezeket a Jézustól küldött töviseket. Hetedik szerda Hát ő ez is volt? Hogyan? Imádságos életével! Tudta, hogy Mesterünk becéz minket, és még a lelkek megmentését is ránk bízza. Azért szerette mondogatni, hogy még az Úr Jézus iránti szeretetből felemelt gombostű is előmozdíthatja a lelkek megtérését. A csendes, senki által nem ismert imádságos percek hány szenvedő, botorkáló lelket terelhetnek az Evangélium fényébe!... Nyolcadik szerda Kis Teréz is ember volt. Ő is ismert olyanokat, akiket valami megmagyarázhatatlan okból nem tudott elviselni. A rózsafüzért zörgető nővért soha el nem hagyta, pedig rettentően bántotta a zörej finom fülét. A mosókonyhába ment, hogy a nővér minél több vizet fröccsentsen rá mosás alatt, pedig ilyenkor minden erejét össze kellett szednie, hogy ki ne fakadjon. A számára nehéz természetűvel folyton együtt volt, igyekezett rá mosolyogni, még ha könnyeibe került is. Hol az én türelmem a tiedhez képest, Kis Teréz? Én, ha az utcán látom, amint szembejön velem az, akit „ki nem állhatok”, sarkon fordulok és másfelé megyek. Ideges, izgatott állapotban képtelen vagyok arra, hogy egy bántó szót is elfojtsak. Ó, taníts meg Kis Teréz, a következetes, mindig újból törekvő türelemre! Kilencedik szerda Élete utolsó pillanatában is ezt mondta: „Mindaz való igaz, amit a szenvedésről írtam. Nem bánom, hogy a szeretet áldozatává lettem!” Utolsó óráján is Jézus akaratára hagyatkozott, és egy szemernyivel sem akart kevesebbet szenvedni, mint ameddig Mestere óhajtotta. 
|
|||
