Ünnepe: Június 26. A köznemesség a középkorban sok fiát ajánlotta fel az Egyháznak, hogy az elsőszülött lehetőleg csorbítatlanul örökölhesse a családi javakat. Azon is fáradoztak tehát, hogy a jövendő papoknak jó nevelést nyújtsanak, és e cél érdekében már nagyon fiatal korukban egyházi iskolákba küldték őket. Bár a későbbiekben nem lett ezeknek a fiatalembereknek mindegyikéből szent, nem is futott be mindegyikük fényes pályát, mint püspök vagy szerzetesrendi elöljáró, de egzisztenciájuk mindenesetre biztosított volt. Kétségtelenül ilyen terveket szőtt Chignini Erluin úr is Antelmus nevű fia születésekor. Saját magának Dauphinében, feleségének pedig Savoyában és Genfben levő kapcsolatai mellett nem lehetett gondja semmire. Antelmus nagyon korán elhagyta Chambéry vidékét és Genfbe költözött. Ott fejezte be tanulmányait, és szerezte meg nehézség nélkül a kanonokságot, sőt, a székesegyház prépostja lett. Egyidejűleg az akkoriban szokásos hivatalhalmozással a belleyi püspök titkára is volt, aki pappá szentelte. Antelmus szívesen látogatta meg egy rokonát, a Bugeyben levő Portes karthauzi kolostorában. Azután eljött a nap (valószínűleg 1133-ban), amelyen érett megfontolás után elhatározta, hogy ott is marad. Még nem végezte be Portes-ban noviciátusát, amikor a karthauzi kolostor (La Grande-Chartreuse) priorja, a híres I. Guigo (1083-1137) elrendelte, hogy települjön át az anyaházba. Ezt 1132-ben egy lavina eltemette és a kolostor közösségének fele halálát lelte. Olyan férfiakra volt szükség, akik képesek arra, hogy közreműködjenek az újjáépítésben. Feltételezhetjük, hogy Guigo behatóan értesült erről a novíciusról, mielőtt rendelkezését kiadta. Antelmus tehát szerzetesi fogadalmát Chartreuse-ben tette le. Csakhamar ugyanott prokurátor lett, s egyben a gazdálkodás felelős vezetője. Legfőbb törekvése volt, hogy az épületeket újból felépítse, a kolostor gazdaságát használhatóvá tegye. Mint prokurátor, a laikus testvérek vezetője is volt, akik közé egy napon az édesapját is felvették. Mindenki által elismert képességei azzal a következménnyel jártak, hogy 1139-ben a kolostor priorjává választották. Nemcsak a könyvtárat gazdagította új kötetekkel, mint elődei, hanem felkarolta Guigo dédelgetett tervét, és összehívta az első általános rendi káptalant, hogy a karthauzi rendet, amelynek elterjesztésén lázas buzgósággal dolgozott, megerősítse. Az 1142-ben összegyűlt 8 prior elhatározta, hogy a chartreuse-i prior lesz mindig az általános rendfőnök, akinek a többi priorok engedelmességgel tartoznak. Így Antelmus lett az első rendfőnök. 1151-ben azonban csatlakozva egy vitához, amely a karthauziakat két csoportra szakította, lemondott megbízatásáról, és megint egyszerű szerzetes lett. Portes kolostora nemsokára priorjává választotta, ettől kezdve ezt a házat, amelybe annak idején novíciusként lépett be, nagy körültekintéssel vezette. Széles körű karitatív tevékenységet fejtett ki, amikor éhínség miatt a szerencsétlen nép csapatosan özönlött a kolostor kapujához. Amikor a nagy karthauzi kolostor új priorja, Baziliusz szükségesnek tartotta, hogy egy tapasztalt ember tanácsát kérje, Antelmus haladéktalanul elindult hozzá. Amikor arról volt szó, hogy II. Sándort vagy az ellenpápát választja-e, megértette, hogy a szerzeteseket és az egész rendet meg kell nyernie a törvényes pápa ügyének. 1163-ban Sándor, hogy viszonozza melléállását, Belley püspöki székébe emelte. Antelmusra új megpróbáltatások vártak, s ezek hivatalából adódtak, amely a pápaság és császárság szakadatlan vitájának idejében igen nehéz volt. Grenoble-ban, ahol különösen áttekinthetetlen volt a helyzet, a törvényes püspöknek nem sikerült elfoglalnia püspöki székét. Ekkor Antelmus Baziliusz egyetértésével közbelépett érdekében VII. Lajos királynál. Minden erejével tevékenykedett III. Sándor pápa pártja szószólójaként. Többek között rábízták azt a különleges küldetést is, hogy Anglia királyát és Becket Tamást (lásd: A szentek élete, 738. o.) békítse ki egymással. Barbarossa Frigyes császár azonban keresztülhúzta ennek a tervnek kivitelét. Néhány évvel később a császár mégis felruházta Antelmust a közvetlenség kiváltságával, azaz kegyura a császár lett. Így Belley püspöke megszabadult a Savoya grófjától, Humbertustól való függéstől, és közvetlenül a császár alá került. Nem lehetetlen, hogy Antelmus, akit nyugtalanítottak a savoyai mesterkedései, kifejezetten kérte is ezt a kegyet; emellett szól, hogy ettől a naptól kezdve a gróf még ellenségesebb lett iránta, embereit a püspök ellen bujtogatta, sőt nem riadt vissza Belley egy papjának meggyilkolásától sem. Amikor e gaztette miatt kiközösítés sújtotta, a bűnös kihallgatást kért Rómában, és a pápától el is nyerte a feloldozást. Antelmus meghajolt ugyan a római szó előtt, de elhatározta, hogy visszavonul Chartreuse-be. A pápának nagy fáradozásába került, hogy Antelmus visszatérjen püspöki templomába. Nem maradt azonban ott hosszú ideig: kora (időközben hetvenéves lett) és betegsége felmorzsolta erejét. Halálos ágyán megbocsátott a nyilvános bocsánatkérésre hozzá érkező grófnak. Antelmust nagyon kedvelték, s halálát megsiratták egyházmegyéjének hívei. Jelek és csodák történtek sírjánál, s évszázadokon át tisztelték ereklyéit (ezek ma is a székesegyházban találhatók). Tisztelete spontán módon és igen gyorsan elterjedt; a karthauziak 1607-től hivatalosan is szentként tisztelik. |
|||
