Ünnepe: Május 19. Jámbor keresztény családból származott, amely rokonságban volt a wessexi királyi házzal. Wells közelében született, amely a születése körüli időkben püspöki székhellyé emelkedett. Közelében volt a legtekintélyesebb angol kolostor is: Glastonbury. Dunstan születése idejében hiúsultak meg a vikingek egész Anglia meghódítására irányuló kísérletei, Edward király alatt pedig Wessexből indult el a vikingek által megszállt területek visszahódítása. Amikor Dunstan férfisorba került, rokona, Ethelstan király egész Angliát meghódította, alattvalóitól pedig megkapta egész Britannia első uralkodójának címét. A vikingek által előidézett kulturális és szellemi hanyatlást nem volt könnyű átvészelni. A kolostorokat mindenfelé lerombolták, kincseiktől megfosztották. Azok az apátságok, melyek megmenekültek a fizikai pusztulástól, katasztrofális erkölcsi mélységbe süllyedtek. Az angol műveltség és Anglia szellemi-vallási élete mélypontra jutott. Valamivel jobb volt a helyzet Dunstan fiatalabb korában. Ő maga is megfelelő nevelést és képzést kapott Glastonburyben. Kezdettől fogva látszik, hogy Dunstan az angol egyház vezető helyére volt hivatott. 923-ban nagybátyját, Wells addigi püspökét Canterbury érsekévé nevezték ki, Dunstan pedig hozzá került székvárosába. Az új érsek közvetítésére Dunstant megismerte az új király, Ethelstan, s az ő udvarában töltötte következő éveit. A királyi udvar egy papja, Szent Elfheah pap és szerzetes volt az első angol, aki a bencés szabályzatot megújító clunyi reformmozgalomhoz csatlakozott. 934-ben kinevezték Winchester (Angliának Canterbury után a második püspöki székhelye) püspökévé, és engedélyt kapott a reform szellemében való munkálkodásra. Kiválóságai és jellembeli adottságai irigységet és rosszakaratot keltettek ellene a királyi udvarban, és varázslattal vádolták meg. A király annyira meg volt győződve mindezek helytálló voltáról, hogy eltávolíttatta Dunstant közvetlen környezetéből. Dunstan Elfheah winchesteri szerzetespüspök házában talált menedéket. Elfheah fölismerte Dunstanban azt a férfit, aki a szerzetesi reformot végre tudja hajtani Angliában, ezért igyekezett rábeszélni a tonzúra felvételére. Dunstan eleinte vonakodott, később azonban beleegyezett, és 936-ban megkapta a tonzúrát Elfheah püspöktől. Bár Ethelstan király jóváhagyta a reformtörekvéseket, a következő időszakban nem támogatta sem Dunstant, sem Elfheaht. Miután Dunstan a tonzúra felvételével szerzetes lett, nem kételkedett és nem vonakodott többé, s életének hátralevő részében rendkívüli tiszteletet tanúsított Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) iránt, és hűségesen ragaszkodott a regulához. Úgy látszik, Elfheah püspököt az a vágy sarkallta, hogy megreformálja Glastonbury nagy apátságát, és valószínű, hogy kezdettől fogva Dunstant tartotta a reform véghezvitelére legalkalmasabb férfinak. Az apátság azonban teljesen a király ellenőrzése alatt állott, ő pedig nem értett egyet a reformmal. 939-ben testvére, Szent Edmund követte a trónon. Edmund is kevés rokonszenvet mutatott a reformmozgalom iránt. Kezdetben barátságosan viselkedett Dunstan iránt, de csakhamar elfordult tőle, és Dunstan ellenfeleire hallgatva, száműzetésbe küldte. Edmund ezután vadászatra indult, és - úgy látszik - csodás módon menekült meg a haláltól. Hálából a megmenekülésért, és megbánva, hogy Dunstant száműzte, visszahívta és Glastonbury apátjává tette. A tekintély, melyet Szent Benedek regulája az apátra ruházott kolostorközösségével szemben, az angol szerzeteseknek ez idő szerint nem volt sem tetszetős, sem elfogadható. Hozzászoktak, hogy megosszák egymás között a kolostor bevételét, mindegyikük élje a maga életét, esetleg meg is nősüljön. Mivel a királyt nem lehetett megnyerni annak, hogy kötelezően vezesse be a bencések reguláját valamennyi angol kolostorban, Dunstan számára nem maradt más hátra, mint hogy saját kolostorában hasson rábeszélés és meggyőzés által. Csakhamar megnyerte néhányukat, és kialakított egy magot igazi, állapotukhoz és hivatásukhoz ragaszkodó szerzetesekből; az ő feladatuk lett, hogy a következő időkben kiterjesszék a reformot Anglia régi apátságaira és székesegyházaira. 946-ban meggyilkolták Edmund királyt. Utódja testvére, Eadred lett; beteges, gyenge ember volt, de tehetséges uralkodónak bizonyult. Eadred nagyon rokonszenvezett Dunstannel, és igazi érdeklődést tanúsított a szerzetesi reform iránt. Dunstan megnyerte a királyt tanítványa és glastonburyi szerzetestársa, Szent Ethelwold (lásd: 417. o.) kérésének. Ethelwold és az új szerzetesek közül a legbuzgóbbak egy kis csoportja azt kívánták, hogy tökéletesen megreformált szerzetesközösségben élhessenek. Eadred nekik adta Abingdon kolostorát, ahol ők megvalósították a 10. század reformmozgalmának első, teljesen bencés értelemben vett kolostorát. 955-ben meghalt a betegeskedő király; unokaöccse, a tizenöt éves Eadwig követte a trónon, aki Dunstant száműzte. Eadwig korai halála után, 959-ben Szent Edgar lett egész Anglia ura; első ténykedése abból állt, hogy Dunstant Canterbury érsekévé tette. 961/962-ben Szent Oszvaldot Worcester, 963-ban Dunstan tanítványát, abingdoni Ethelwold apátot Winchester püspökévé nevezte ki. A három szerzetes most már hozzáfogott az egész angol egyház megreformálásához. A reformmozgalom haladását Edgar király személyes buzgósága határozta meg. Nem lehetett kételkedni abban, hogy személyesen érdeklődik a szerzetesi reform alapelvei iránt, mégis, mivel az új szerzetesközösségek önhatalmú létesítését - amely a kolostorok tulajdonára és az apátválasztásokra vonatkozó hagyományos magánbefolyásokat kikapcsolta - a világi nemesség sok tagja nagyon nehezen fogadta el, végül arra kényszerült, hogy óvatosabban járjon el. 970-ben Edgar király Dunstan segítségével nagy zsinatot tartott Winchesterben, s ezen a szerzetesreform eredményeit szabályokba foglalták. Számos férfi- és női kolostor volt már. Alapjában véve valamennyien Szent Benedek reguláját követték, de felfogásuk és értelmezésük kolostoronként eltérő volt. Egységes rendet teremtettek a regula magyarázatában, s valamennyi angol szerzetesre és nővérre nézve kötelezővé tették. Egyúttal megszüntették a szerzetesek és birtokaik fölötti világi ellenőrzés maradványait, legalábbis törvény szerint; ezenkívül az apátokat és apátnőket attól kezdve a regula alapelvei szerint kellett megválasztani; a királynak kellett ellátnia a választások legfőbb felügyeletét, és gondoskodnia arról, hogy a választások rátermettség és személyes érdem alapján történjenek, és hogy a hatalmas nemesi családok mindennemű beavatkozását kikapcsolják. 973-ban Dunstant nagy öröm érte; barátját és szövetségesét, Edgart angol királlyá kenhette fel és koronázhatta meg. Dunstan Ordója, amint Edgar koronázási rítusát nevezik, még ma is az angol koronázási szertartás alapja. Anglia és a reform kárára Edgar nagyon korán, 975-ben meghalt. A sok hatalmas nemes, akiknek érdekeit a szerzetesi reform megnyirbálta, most bosszút állt. Számos kolostort elpusztítottak, szerzeteseiket szétszórták. 978-ban Edgar idősebb fiát, vértanú Szent Eduárdot, a szerzetesek készséges támaszát megölték, és öccsét, Ethelredet tették meg királynak. Dunstan semmi fáradságot sem sajnált, hogy ismét helyreállítsa Angliában az egységet és a békét. Kezdetben Ethelred részéről érdektelenséget tapasztalt, a szerzetesek jogait illetően pedig elutasítást. Dunstan intelmei azonban nem maradtak hatástalanok. Az apátok visszatérhettek az udvarba, a király pedig különféleképpen jóvátételt nyújtott azoknak a kolostoroknak, amelyekkel szemben uralkodása kezdetén jogtalanul járt el. Dunstan 988. május 19-én halt meg papjai körében. Az egész középkoron át Anglia kedvelt és népszerű szentje volt. Hírnevét és tiszteletét az elsők között állította helyre a 19. századi katolikus megújulás Angliában. |
|||
