Adorans

Ünnepe: Május 11.
* Laconi, 1701. december 17.
† Cagliari, 1781. május 11.
LACONI SZENT IGNÁC kapucinus testvér
Ignazio Vincenzo Peis a Szardínia közepén elterülő hegyvidéken született. Szülei kishaszonbérlők voltak. Ignácnak, kilenc testvére közül a legidősebbnek gyermekkorától kezdve segítenie kellett szüleinek a ház körül, az istállóban és a mezőn. Mivel akkoriban Szardínia földjén még nem voltak iskolák, sem írni, sem olvasni nem tanult. Anyja viszont már korán bevezette a ,,szentek tudományá''-ba. Gyakran magával vitte a templomba, és megmutatta neki, hogy hol lakik az Úr Jézus. Az ifjúra ,,a templom - amint XII. Pius a szentté avatásakor mondotta - a mágnes ellenállhatatlan vonzóerejével hatott, úgyhogy gyakran látták, amint kora reggel térdelve várta, hogy kinyissák a plébániatemplomot''.

Tizennyolc éves korában súlyosan megbetegedett, s megfogadta, hogy kapucinus lesz, ha nagyanyja ki tudja esdeni számára a gyógyulást. Az imádság meghallgatásra talált. Gyógyulásával együtt azonban egy addig nem ismert életkedv ébredt Ignácban, s eközben megfeledkezett ígéretéről. Zajos sürgés-forgás, társaival való tréfálkozás közben repültek az ifjúi gondtalanság napjai, amíg azután Isten másodszor is belenyúlt az életébe.

Ignác a mezőn lovagolt, amikor lova megbokrosodott és vad vágtába kezdett bozótokon át és szakadékok mellett. Miután Ignác megmenekült a veszélyből, megígérte Istennek, hogy fogadalmát haladéktalanul teljesíti. Már másnap korán reggel elindult apjával a kapucinusok provinciálisához. Nagy volt mindkettőjük csalódása, amikor Ignác felvételi kérelmét elutasították. Később a földbirtokos, egy befolyásos őrgróf közbenjárására mégis felvételt nyert. A noviciátusban az a megpróbáltatás várt rá, hogy novíciusmestere teljesen félreismerte, képmutatót sejtett benne, és el akarta küldeni. Bizonyos, hogy gyenge alkata, gyámoltalan lénye, egyáltalán nem megnyerő külseje nem volt valami jó ajánlás számára.

Lelki szükségében, közel a kétségbeeséshez, Ignác leborult a kolostor folyosóján álló Madonna-szobor elé és rimánkodva esdekelt: ,,Isten Anyja, segíts, nem bírom már tovább!'' - ,,Türelem, Ignác - hangzott a válasz -, az én fiam is nehéz keresztet hordott éretted.'' Megerősödve járta tovább keresztútját. Végül nagy nehezen - hat szavazattal négy ellenében - megkapta az engedélyt, hogy letehesse fogadalmát.

Néhány év múlva ráruházták a gyűjtögető testvér tisztségét ezen a szegényes hegyvidéken. A rablók garázdálkodása és a gyakori szabad ég alatti éjszakázás miatt nem nagyon törekedtek a testvérek erre a beosztásra, Ignác azonban Isten megbízását ismerte fel benne. Miközben erre-arra járt a szegény pásztorcsaládoknál, s kenyeret és sajtot koldult a testvérek számára, egyben hithirdető is lett. Ezeket az elhagyatott embereket, akiknél még egy pap sem fordult meg soha, oktatta a hitigazságokra, és imádkozott velük. Tíz év múlva, túllépve negyvenedik évét, az engedelmesség Cagliariba irányította gyűjtögető testvérnek. Itt, Szardínia fővárosában lett az egyszerű testvérből a szardíniai nép nagy csodatevője és hithirdetője. Negyven éven át járta a kikötőváros forgatagát elnyűtt kámzsában, jobbjával botra támaszkodva, végül már csaknem vakon, baljában a rózsafüzérrel, tekintetét a földre szegezve, mindig barátságos, bár rövid beszélgetésben az emberekkel; többnyire gyermeksereg vette körül.

Este, amikor fáradtan tért vissza a kolostorba, órákon át imádkozott a tabernákulum előtt. Gyakran töltötte az egész éjszakát szigorú vezeklési gyakorlatokban. Apostolságát Isten hitelesítette és meg is koronázta, amennyiben mások gyógyításának és megáldásának rendkívüli adományaival ruházta fel Ignácot. Ismerte a szíveket, birtokolta a jövőbelátás és a csodatétel adományát. Közbenjárására betegek nyerték vissza egészségüket, halottak támadtak életre. Mindezek miatt a szentet az Egyház történetének nagy csodatevői közé számítják. ,,Így tette Ignác testvér jelentéktelen tisztségét igazi apostolkodássá, s ez a negyvenéves apostolkodás megérlelte gyümölcseit, amelyek miatt még híres igehirdetők is megirigyelhették'' (XII. Pius).

1940-ben boldoggá, 1951. október 21-én szentté avatták.