Adorans

Ünnepe: április 18.
† Róma, 183-185 körül, április 18. vagy 21.

Bár Jézus szavai szerint a gazdagoknak nehezebb bejutniok a mennyek országába, mint a szegényeknek, követése mégsem volt soha a szegény emberek kiváltsága. Már az Evangélium is értesít az előkelő Nikodémusról és a gazdag arimateai Józsefről, akik nem teljes nyilvánossággal ugyan, de követték Jézus tanítását. Amikor aztán később az Úr tanítványai csaknem az egész oikumenét, ,,földkerekséget'', Kelet és Nyugat akkor lakott országait keresztül-kasul bejárták és térítették, a felső társadalmi réteg egyes tagjai lassanként csatlakoztak minden akkori vallás e legszerényebbjéhez, és beléptek a ,,testvérek'' közösségébe, ahogy a keresztények nevezték magukat.

Ezeknek az előkelő megtérteknek egyike volt Apollonius, a tekintélyes római arisztokrata. Megtérését vélhetően Szent Jusztinnak (lásd: A szentek élete, 237. o.) köszönheti, akit vértanúként is követett. Cézáreai Euszébiosz (+339) tanúsága szerint Apollonius ,,nagy tekintélyben állott a hívek előtt kitűnő neveltetése és filozófiai képzettsége miatt'' (Egyháztörténelem V, 21). Egy napon egy rabszolga feljelentette mint keresztényt, és Perennis prétoriánus prefektus, a fiatalkorú Commodus császár képviselője elé vitték, hogy felelősségre vonják.

Az akkori vezető római körök növekvő romlottságával magyarázható, hogy a személyében egyáltalán nem keresztényellenes Commodus kormányzása alatt bűnvádi eljárás indulhatott egy római patrícius ellen keresztény hitvallása miatt.

Perennis, aki tehetséges, de gátlástalan férfi volt, a kortárs történészek tanúsága szerint a római állam egyes alattvalóit pusztán gazdagságuk miatt is bűnösként maga elé állíttatta, és elítélte, hogy kivégzésük után vagyonukat megkaparinthassa; ezáltal a leggazdagabbak közé tartozhatott. Apolloniusnak a bírósági eljárás során részletesen tisztáznia kellett magát Perennis előtt, úgyhogy az volt az egésznek a látszata, mintha ez a nyereséghajhászó tisztviselő nagyon a vádlott ellen fordult volna. A kihallgatás szó szerinti szövege megmaradt.

Perennis a kihallgatást ezzel a rideg kérdéssel kezdte: ,,Apollonius, keresztény vagy?'' Ez így válaszolt: ,,Igen, keresztény vagyok, és mint ilyen, tisztelem és félem Istent, aki teremtette az eget, a földet, a tengert és mindazt, ami bennük van''. Perennis erre így szólt: ,,Változtasd meg elveidet! Kövesd tanácsomat, és esküdj meg kürioszunk (urunk), az autokrator (egyeduralkodó) Commodus szerencseistennőjére (Tükhére)!'' - Commodus császár az uralkodó isteni mivoltának ,,dogmájára'' támaszkodva, amely nagyon megfelelt hiúságának, más fennhéjázó címek mellett felvette a keleti uralkodókultuszban elterjedt küriosz nevet. A görög nevek és a görög nyelv akkoriban modernnek számított Rómában. A szerencseistennő, Tükhé vagy Fortuna a Geniushoz hasonlóan a régóta tisztelt védőistenségek egyike volt. Egyben megszemélyesítette pártfogoltjának sorsát. Minden rómainak késznek kellett lennie, hogy megesküdjön a császár Tükhéjére vagy Fortunájára, hogy bebizonyítsa császár iránti hűségét. Úgy látszik, hogy Commodus császár különösen kedvelte Fortuna kultuszát; pénzeire verette őt, az általa választott Fortuna manens (maradandó Fortuna) és a Fortuna felix (boldog Fortuna) melléknévvel.

Apollonius mint keresztény nem bocsátkozhatott ilyen bálványkultuszba. Válaszában csatlakozott Perennisnek ahhoz a kívánságához, hogy változtassa meg elveit, szó szerint fordítva: változtassa meg gondolkodását vagy forduljon meg. ,,Aki megfordul, s eközben elfordul Isten igaz, jó és csodálatra méltó parancsaitól, jogtalanul, becstelenül és istentelenül jár el; aki pedig úgy fordul meg, hogy közben elfordul mindenféle igazságtalanságtól és rosszaságtól, még a rossz gondolatoktól is, és menekül a bűn uralma elől, s egyáltalán nem tér vissza hozzá, az igaz.'' Apollonius ezután részletesen megmagyarázta esküje megtagadásának okát, és hangsúlyozta készségét, hogy az egyedül igaz Istenre hajlandó megesküdni, hogy tiszteli a császárt és imádkozik uralmáért. Perennis azonban megismételte követeléseit, és ezenfelül még azt kívánta: ,,Áldozz az isteneknek és az autokrator Commodus képének!'' De Apollonius mosolyogva felelt: ,,A megváltozásra és az esküre vonatkozóan már előadtam védekezésemet. Arra a felhívásra pedig, hogy áldozzak, a következőt válaszolom: vértelen és tiszta áldozatot én is és valamennyien mi keresztények bemutatunk, tudniillik a mindenható Istennek (a ,,Pantokratornak''), az ég és föld s minden élőlény Kürioszának. Ez az áldozat imádságokból áll, mindenekelőtt Isten képmásaiért, azokért, akik Isten rendelése folytán uralkodók lettek itt a földön. Szent és igaz parancsaink szerint naponta imádkozunk a mennyben lakó Istenhez e földi világot kormányzó Commodusért. Jól tudjuk ugyanis, hogy nem másnak az akaratából gyakorolja uralmát a földön, hanem egyedül a láthatatlan Isten végzéséből, aki - mint mondják - áthatja a mindenséget''.

Apollonius ebben a feleletben a Perennis által használt kifejezésekkel játszott: az autokrator és küriosz Commodusszal, akinek képe elé tömjént kellett volna hintenie, szembeállította a Pantokratort, a mindenség Kürioszát, és világosan kifejezte, hogy az ember képe előtt nem szabad Istent megillető tiszteletet tanúsítani, hogy az ember csak képmása Istennek, akiért imádkozhatunk és kell is imádkoznunk, az igaz Istennek viszont áldozatot mutathatunk be, és kell is ezt tennünk. A naponta bemutatott vértelen és tiszta áldozattal, mely mindenekelőtt imádságokból áll, Apollonius az Eucharisztiára gondolt, amelyben Isten emberré lett Igéje a kenyér és bor színe alatt, közössége közepette, áldozatul mutatja be magát mennyei Atyjának. Apollonius nyilvánvalóan Athénagorasz (+180 után) tanítványa volt, aki 177 körül egy Marcus Aureliusnak címzett, s a keresztények védelmében összeállított iratban (Apológia,13. fej.) teljesen hasonlóan fejezi ki magát.

Perennis nem mutatott megértést az ilyen eszmék iránt, és végül háromnapi gondolkodási időt adott Apolloniusnak. Ennek eltelte után sok szenátor, tanácsos és magasan képzett férfi jelenlétében újból elővezették Apolloniust, ő pedig megismételte azt az elhatározását, hogy kitart az Isten félelmében. Perennis viszont egy állami határozatra utalva újból felszólította, hogy gondolja meg és nyilvánítsa ki tiszteletét az istenek iránt. Apollonius azonban erre megjegyezte: ,,Isten végzése nem szüntethető meg emberi döntésekkel''. Minden pogány kultusz értelmetlenségének kifejtésével megerősítette: ,,Prefektus, mi nem tartjuk szerencsétlenségnek, ha az igaz Istenért meg kell halnunk. Amik vagyunk, Istenért vagyunk. És készek vagyunk arra, hogy mindent elviseljünk inkább, mint hogy rosszul haljunk meg. Mert akár élünk, akár halunk, a Kürioszhoz tartozunk.'' (vö. Róm 14, 8) A prefektus gúnyos megjegyzésére, hogy Apollonius eszerint élvezettel hal meg, egyszerűen így válaszolt: ,,Szívesen élek, Perennis; de az élet iránti szeretetből nem félek a haláltól. Nincs értékesebb az életnél. Ezen azonban az örök életet értem, minden lélek halhatatlan életét, azét, aki jól töltötte a jelen életet.''

Apollonius hiába fáradozott azon, hogy a prefektus számára felfoghatóvá tegye Isten az emberré lett és az emberek üdvösségéért megfeszített Fiáról szóló keresztény tanítást; a keménynyakú értetlenség láttán megjegyezte: ,,Mennyire fáj nekem, hogy nincs érzéked a kegyelem szépsége iránt! Ó, Perennis, csak a kitárt szív képes felfogni a Küriosz szavát, mint ahogy csak a nyitott szem láthatja meg a fényt''. Egy a hallgatók közt jelenlevő cinikus filozófus közbekiáltását Apollonius ezzel vágta el: ,,A balgák szemében az igazság szükségszerűen esztelenségnek látszik.'' Majd utalt arra, hogy mint egykor a próféták és a régi filozófusok, Jézus is - aki az embereket egymás iránti szeretetre és a császár tiszteletére, de egyedül Isten imádására tanította - gyűlöletes volt azok szemében, akik nem taníthatók. Már Platón tudatában volt minden valóban igaz sorsának, amikor azt mondta: ,,Az igaz embert megkorbácsolják, kínpadra vonják és megkötözik, a szemét kiszúrják, és minden szenvedést el kell viselnie, végül pedig keresztre feszítik.'' (Az állam II, 361 sk) Ezután Apollonius így folytatta: ,,Amint rágalmazó vádlói az ártatlan Szókratészt bűnösnek jelentették ki, és felizgatták ellene a népet, úgy ítélte el és kötözte meg néhány gátlástalan ember a mi Tanítónkat és Üdvözítőnket; valójában ugyanígy tettek már előfutáraival, a prófétákkal is, akik előre megjövendölték dicsőségét.'' Tévedhetetlen bizonyossággal hangsúlyozta Apollonius, hogy ettől a megfeszített Jézustól ,,tanultuk meg, hogy szépen éljünk, és hogy előre tekintsünk a remélt jövőbeli javakra, ha látszólag értelmetlenül kell szenvednünk''.

Amikor Perennis végül berekesztette a kihallgatást, Apollonius sajnálkozását fejezte ki, amiért nem sikerült védőbeszédével a prefektus szívét megvilágosítania és az egyedül igaz Isten tiszteletére indítania. Perennis lefejezésre ítélte Apolloniust. Biztosra vehetjük, hogy a római joggyakorlat szerint az ítéletet azonnal végrehajtották.

Apollonius nem maradt egyedül; a régi római nemzetségekhez tartozók legjobbjai a következő évszázadokban, az általános pusztulás közepette megtalálták az utat Krisztushoz, és szeretetből lemondtak földi jólétükről, hogy szebb életük legyen majd Krisztus országában.