Ünnepe: március 3. Bamberg a 10. században kis vártelepülés volt a frank birodalom keleti peremén. Helyzete (a Majna és a Regnitz összefolyásánál feküdt) azonban már korán fontos kereskedőutak metszéspontjává tette. Amikor a német birodalom kelet felé kezdett terjeszkedni, megnőtt a település jelentősége, és Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) felismerte ezt. Bamberg iránti különleges szeretete akkor sem csökkent, amikor ezt az értékes koronabirtokát hitvesének, Kunigundának ajándékozta. A házastársak egymással vetekedve buzgólkodtak, hogy a kis települést fényes várossá tegyék. Ez azután évszázadokon át magasztaló ragaszkodással adózott alapítóinak; képük megtalálható kapukon és házak falán, sírköveken s hídkorlátokon. E műalkotások közül a legszebb talán a dóm Ádám-kapuján található. Henrik császári méltóságának jeleit hordozza: koronát, a birodalom almáját és kormánypálcát. Szigorú és fénylő arca sugároz valamit a ,,lovag'' nyugalmából és erejéből. A császár mellett áll Kunigunda. Jobb karján egy templom modelljét tartja alapító tevékenységének jelképeként, bal keze pedig beszédes taglejtéssel mutat a hitvesére. Feje könnyed mozdulattal Henrik felé fordul, ajkai mintha szóra nyílnának: Kunigunda egész alakja Henrikre irányul. A művész, aki ezt az alakot csaknem kétszáz évvel Kunigunda halála után készítette, talán többet kifejezett a szent nő lényegéből, mint korának történetírói: Kunigunda nem gondolható el Henrik nélkül. Ifjúságáról csak kevés biztos tudósításunk van. Luxemburg egy grófi nemzetségéből származott, jámbor szüleinél számos testvére körében nőtt fel. Bizonnyal kolostori életre vágyódott, később mégis szívesen követte szülei kívánságát, amikor eljegyezték Henrik bajor herceggel. Néhány évvel ezután Henrik hitveseként német királyné lett, 1014-ben pedig vele együtt fogadta a császári koronát Rómában. Fáradhatatlanul kísérte férjét a nagy birodalomban tett útjain. Mivel okos és nagyon képzett volt, tökéletes tanácsadóként állt mellette fontos politikai döntéseiben; néha még a kormányzást és a birodalom egyes részeinek az igazgatását is átvette, ha férje erejét meghaladták összetorlódott kötelezettségei. Kunigunda voltaképpeni feladata azonban nem abban állt, hogy segítsen egy császárnak politikai ténykedéseiben, hanem a szentség megkezdett útján kellett férjének kísérőjévé és lassanként vezetőjévé lennie. Teljes lelkéből támogatta az Egyház javát szolgáló műveit és alapításait. Kedvelt székhelye, Bamberg iránti buzgósága közismert volt. Később Kassel királyi udvarát kapta özvegyi birtokául. Teljesítve egy súlyos betegségében tett fogadalmát, az ottani vidéken felépítette Kaufungen bencés apátságát. Henrik megerősítette az alapító okmányt, és az alapítványt többszörösen is hitvesének ajándékozta. Ők ugyanis, mint egy okmányban írja, valóban ,,ketten egyek testben''. Milyen bensőséges lehetett viszonyuk, ha egy ilyenféle nyilatkozat helyet kaphatott egy hivatalos dokumentumban! Annál fájdalmasabban érinthette őket, hogy a gyermekáldást nélkülözniök kellett. Úgy tűnik, hogy már 1007-ben tudatában voltak ennek. A bambergi püspökség alapításakor ugyanis Henrik kinyilvánította, hogy Krisztust akarja egyedüli örökösévé tenni, mert nincs reménye testi örökösre. Az okmánynak ezt a szövegét megvilágítja egy clunyi szerzetes tanúsága. Magasztalja Henriket, mert minden vagyonát, amellyel a gyermekeinek tartozott volna, Krisztus Egyházára hagyta, bár a kor szokása szerint megengedett lett volna, hogy elbocsássa hitvesét, mivel nem szült neki gyermekeket. A szent császári pár házassága másként jelenik meg a történeti forrásokban, mint a 12. század legendájában. Ez azt közli, hogy szűzi megtartóztatásra kötelezték magukat. Az ilyen ,,József-házasságok'' a középkori szentség eszményképeihez tartoznak. Henrik és Kunigunda gyermektelenségét általánosan ismert szentségükkel hozták kapcsolatba. Ha ily módon magyarázzuk a legenda keletkezését, el kell ismernünk, hogy ez végül is valami helyénvalóra irányul. Ez a két ember sohasem akadályt, hanem mindenkor Isten felé ívelő hidat jelentett egymás számára. Ebben a mélységesen szűzi magatartásban bizonyára erősebben mutatkozik meg a szentség, mint a pusztán testi megtartóztatásban. Nem jelent tehát törést Kunigunda életében, amikor Henriknek 1024-ben bekövetkezett halála után belépett Kaufungen általa alapított kolostorába. Férje halálának évfordulóján, az új kolostortemplom felszentelési miséjén letette császári öltözékét, s a püspök kezéből vezeklőruhát és fátylat vett magára. Egyszerű nővérként illeszkedett be a konventbe, és most már teljesen átadta magát Istennek. Krisztus követésére irányuló akaratának komolysága talán nem is annyira abban nyilvánult meg, hogy elutasította az apátnői botot, hanem mindenekelőtt az alapító és jótékonykodó tevékenységról való lemondásban. Szegényen és alázatosan élt a kaufungeni kolostor rejtettségében. Hogy alázatossága nem lett engedékeny gyengeséggé, megmutatja egy kis epizód az életének csodás eseményeiről szóló tudósításokban. Volt Kunigundának egy unokahúga, Uta, akit gondosan és szeretettel nevelt, és aki később követte őt a kolostorba. Buzgónak és jámbornak mutatkozott, ezért az apácák apátnővé választották. Kunigunda magától értetődően alávetette neki magát. Uta pedig, ,,aki nagyon korán jutott el ilyen méltóságra'', lassanként hanyaggá vált, jobb kosztot és szebb ruházatot kívánt magának. Kunigunda anyai szigorral többször is megintette. Egy napon az apácák körmenetre gyülekeztek, de az apátnő hiányzott. Kunigunda a keresésére indult, és lakománál találta néhány fiatal nővérrel együtt. Szent haragjában arcul ütötte. És most történt a csoda: ujjainak nyoma pecsétként verődött rá az apátnő arcára önmagának és konventjének állandó intelmére. Minél inkább elfelejtették a világ nagyjai egykori császárnéjukat, annál inkább elbűvölte sugárzó szeretetével nővértársait és a kolostor környékének egyszerű hívőit. Amikor elérkezett a halála, megtelt a ház gyászolókkal. Mindent előkészítettek, hogy az egyszerű apácát császári méltóságához illően temessék el. Ekkor a haldoklónak a szenvedélyes buzgóság még egyszer erőt kölcsönzött: ,,Vigyétek ezt innen, ez nem az én öltözékem! Idegen számomra, de ezzel, amelyet viselek, az éghez kötődöm.'' Kérésként nyilvánította ki még, hogy szeretné, ha Bambergben temetnék el kedves testvére és ura, Henrik császár mellé. |
|||
