Ünnepe: január 30. Bathildis életét a 7. század mozgalmas frank történetének hátterében kell szemlélnünk, hogy egyáltalán megértsük: Klodvig birodalma széttöredezett, a Meroving nemzetség ereje kiégett. Az öntudatosodott frank nemesség egyre erősebb lett, és a király hatalmának visszaszorítására törekedett. A két hatalom között a majordomusok[3], a korszak voltaképpeni urai gátlástalan politikát folytattak. A frank hierarchia veszélyes játékba bocsátkozott; voltak olyan egyházfejedelmek, akikről valamivel később rémülettel eltelve írta Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.) Gergely pápának: ,,A püspöki székben kapzsi laikusok vagy simóniás papok ülnek''. A nép jámborsága is ijesztő mértékben külsőségessé vált, elvadult, babona és primitív csodavárás torzította el. Annál fényesebben emelkednek ki ebből a sötét háttérből a kor szentjei. Közéjük tartozik Bathildis is. Származása homályos. Egy régi életrajz arról tudósít, hogy angolszász leány volt, akit kalózok hurcoltak el, majd eladtak egy galliai rabszolgapiacon. Erchinoald udvarában szolgálóként nőtt fel és feltűnő szépségűvé virágzott ki. II. Klodvig király meglátta, megtetszett neki és 649-ben feleségül vette. Nyolc éven át foglalta el férje, Neustria és Burgundia ura mellett a fő helyet. Hallatlan szerencséje nem zavarta meg az egykori szolgálót. Az angolszász hadifoglyok iránti szeretetre méltó gondoskodásával bebizonyította, hogy nem felejtette el, s még kevésbé akarta megtagadni származását. Bathildis három fiúval ajándékozta meg II. Klodvigot, s ezek később egymás után királyok lettek. 657-ben meghalt Klodvig, Bathildis pedig átvette az uralkodást a még kiskorú hercegek helyett. Hét évig viselte a koronát olyan országban, amelyet rémséges hatalmi küzdelmek rendítettek meg. Sikerült megőriznie az országot - bár csak rövid időre - az összeomlástól, megmentenie fiai örökségét és védekeznie az engedetlen nemességgel szemben. Mindenekelőtt a Neustriától való elszakadásra törekvő Burgundiában kellett levernie véres felkeléseket. Lyonban a zavargások közben kivégeztek kilenc püspököt, akik a burgundiai lázadás vezérei voltak. Bathildis ezekben a zavaros időkben, amelyeket a történelem még ma sem tud minden részletében megvilágítani, Ebroin segítségére támaszkodott. Ez azonban később ellene fordult, ő pedig 664-ben vagy 665-ben - miután legidősebb fiát nagykorúsította - visszavonult az uralkodástól, és belépett Chelles általa alapított kolostorába. Valószínűleg inkább a politikai szükségszerűségek kényszerét követte, mint szabad döntését, de ha már egyszer elhatározta magát a belépésre, igent mondott minden következményével együtt. Nem vett igénybe semmi kiváltságot, amely őt mint egykori királynőt megillette volna, hanem az ott töltött tizenöt év alatt Szent Bertilla (+705 körül) apátnő vezetésével a nővérek vezeklő, imádságos és kemény munkával teli, szigorú életét élte. Jól mutatja nagyságát, hogy az egyszerű életbe való visszatérés éppen olyan tökéletesen sikerült számára, mint a királynői élete. Nem valószínű, hogy egy politikailag ennyire tehetséges, okos és energikus asszonyt sohase fogott volna el a hatalom kísértése, de legyűrte. Kortársai számára Bathildis szentsége megnyilvánult már az Egyház rendjéért - például a simónia ellen - vívott harcában, és az Egyház iránti pazarló bőkezűségében is. Mindenekelőtt Corbie és Chelles később oly híres kolostorának megalapításával lépett be a történelembe. Ez az adakozókészség egymagában nem elegendő, hogy szentnek tekintsük a királynőt. Az adományozás és alapítás gesztusa a legkevésbé sem szent Meroving királyoknak is sajátja volt, egyszerűen a fejedelmi reprezentáció kötelezettségeihez tartozott. Valamivel többet szeretnénk tudni Bathildis személyes jámborságáról. Külső élete eléggé érdekes; üstökösként bukkant fel a homályból, rövid időn belül a legnagyobb történelmi jelentőség fényében izzott fel, majd elsüllyedt egy kolostor rejtettségében. Nem könnyű azonban a források által nyújtott szűkös adatokból feltárni, hogy milyen volt belső élete. A szolgáló, királynő és nővér szentségének titka az, hogy élete fordulóin őszinte engedelmességgel adta át magát Isten akaratának. Korai életrajza közöl egy epizódot, amely világosan bizonyítja ezt a magatartást. Bathildis özvegyként is pompás öltözetekben jelent meg ékszerekkel díszítve, amelyek készítéséhez annyira értettek az ő korában, és amelyeket nagyon szeretett is. Szent Eligius (588/90-660) püspök, akit Bathildis nagyon tisztelt, röviddel a halála után egy klerikusnak látomásban megparancsolta, hogy feddje meg a királynőt hiúsága miatt. Bathildis első válasza önigazolás és védekezés volt: úgy gondolja, ezzel a megjelenéssel tartozik a helyzetének. Utána azonban egy nagyszerű gesztussal letette ékszereit, megparancsolta, hogy készítsenek belőlük ereklyetartót, és soha többé nem viselt sem aranyat, sem drágaköveket. Hívő bizalmát látomása fejezi ki: úgy látta, hogy a kolostor Szűzanyaoltáráról fényből szőtt létra emelkedik fel az ő számára és elér Isten trónusáig. Bathildis 680. január 30-án halt meg; Chelles-ben temették el. Amikor a sírjánál történt sok csoda arra késztette Jámbor Lajost, hogy 833-ban felnyittassa a sírt, a szent testét épségben találták. Ekkor a király értékes koporsóba helyeztette. Major domus (latin ,,háznagy''): eredetileg a királyi udvartartás élén álló tisztségviselő a korai középkori Nyugat-Európában. A majordomusok később a leghatalmasabb földbirtokosokká váltak. |
|||
