Ünnepe: január 26. Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) köré Rómában, majd Betlehemben Istennek szentelt nők tömörültek, s ő lett a tanítójuk és vezetőjük. Isten igéje iránt ugyanazt a tisztelő szeretetet ébresztette bennük, mint amely őt is eltöltötte és beavatta Krisztus misztériumaiba. Ezek közé a nők közé tartozott Szent Paula is, az előkelő római nő, aki anyja (Blesilla) révén rokonságban állt a Scipiókkal, Gracchusokkal és Paulus Aemiliusszal, és akinek az apja (Rogatus) Agamemnontól vezette le a származását. Paulát tizenöt évesen férjhez adták a pogány Toxotiushoz, aki Aeneast is az ősei közé számította. Öt gyermeket ajándékozott neki: Szent Blesillát (364 körül-384), aki Istennek szentelt özvegyként fejezte be az életét; Paulinát, aki Szent Pammachius (lásd: 463. o.) hitveseként szolgált az Úrnak; Szent Eusztochiumot (lásd: 516. o.); Rufinát, ,,aki korai halálával megkínozta anyja szerető szívét'' és Toxotiust, akinek a lánya az ő nevét viselte, és később követte őt Betlehembe. Paulát gyermekkorától kezdve eltöltötte Krisztus szeretete, s ez a szeretet jótettekre késztette. Úgy tűnik mégis, hogy nélkülözhetetlennek tartotta azt a fényűzést, amely férje házában körülvette. Erről később így vallott: ,,El kell csúfítanom az arcomat, amiért Isten parancsa ellenére olyan gyakran kifestettem bíborral, fehér festékkel és szemfeketítővel. Testemet meg kell kínoznom azért, mert sok élvezettel elfecsérelte az időt. A puha gyolcsruhákat és drága selyemszöveteket durva vezeklőöltönnyel kell felcserélnem. Amint férjemnek és a világnak tetszettem, úgy akarok ezután Krisztusnak tetszeni.'' A nagy fordulat férje halálával érkezett el. Eleinte annyira szenvedett a tőle való elválás miatt, ,,hogy csaknem ő maga is meghalt''. Ezután azonban meghallotta a szerzetesi életre szólító hívást és követte is azt. Csatlakozott az Istennek szentelt özvegyhez, Szent Marcellához (325/335-410), aki házát az első római ,,női kolostorrá'' alakította át, s más asszonyokkal és hajadonokkal együtt a világváros közepén az egyiptomi szerzetesek és szüzek példája szerint Krisztusnak élt. Paula saját palotáját is kolostorrá alakította át a lánya, Eusztochium támogatásával. Férje halála után Blesilla is csatlakozott anyjához és nővéréhez. Teljes elvonultságban élte Paula lányaival együtt az aszkézis és az imádság életét. Bőkezűsége most már nem ismert határt. Szegényeket és betegeket ajándékozott meg jómódú háza gazdagságából. Minden elképzelhető gondossággal felkereste a városban a segítségre szorulókat, hogy támogassa őket. Rokonai szidták jótettei miatt; szemére vetették, hogy elherdálja gyermekei örökségét. Azt válaszolta, hogy gyermekeire nagy örökséget hagy: Krisztus irgalmát. Amikor Epiphaniosz (315 körül-403), a ciprusi Szalamisz püspöke és Paulinosz (+388), Antióchia városának püspöke, Szent I. Damasus pápa (366-384) idejében tartott zsinatra Rómába érkezett, Paula vendégül látta őket. A két keleti püspök jelenléte felébresztette benne azt a kívánságot, hogy hagyja el szülővárosát, és ,,Antal vagy Pál magányosságába'', Théba szerzeteseihez zarándokoljon, különösen, mert Szent Jeromos is elhagyta Rómát, és Keletre telepedett át. Anélkül, hogy házára, gyermekeire és vagyonára gondolt volna, 385-ben, amikor a tél már elmúlt, és a tenger ismét hajózható lett, elindult lányával, Eusztochiummal együtt (Blesillát már magához vette az Úr). Többi gyermeke, bátyja és más rokonai kikísérték a kikötőbe. Paulának nagyon nehezére esett a búcsú. Szerette a gyermekeit, anyai gyöngédséggel csüngött Toxotiuson, aki a búcsú órájában kérlelően nyújtotta feléje a kezét. Paula azonban hittel legyőzte fájdalmát. ,,Gyermekei iránt érzett szeretetét legyőzte Isten iránti szeretete.'' A Keletre vivő úton Cipruson felkereste Epiphaniosz püspököt, aki tíz napig visszatartotta, ,,hogy felüdüljön''. Ő azonban ,,Isten szolgálatában'' töltötte az időt, bejárta a környék kolostorait, hogy kiossza nekik adományait. Antióchiában Paulinosz püspöke éppúgy, mint Epiphaniosz ,,szeretetre méltó módon visszatartotta egy időre''. Paula ,,átizzítva a hit tüzétől'', folytatta útját. Szamárháton érkezett meg a szent helyekre. ,,A kereszt előtt imádattal borult le, éppen úgy, mintha az Urat látta volna ott függeni. Bement a feltámadás sírkamrájába, és megcsókolta a követ, amelyet az angyal hengerített el a bejárattól. Mint szomjazó a vágyva vágyott vizet, úgy érintette meg ajkával azt a helyet, amelyre az Úr holttestét helyezték.'' Ezután pedig kiosztotta adományait Jeruzsálem szegényei között. Betlehemben nagy örömmel törtek ki belőle a szavak: ,,Köszöntelek Betlehem, kenyér háza; itt született az a kenyér, amely a mennyből szállott alá. Köszöntelek Efrata, te fölötte gazdag és termékeny vidék! Termékenységed az Isten.'' Azon a helyen, amelyen a hagyomány szerint az Úr jászola volt, a földre vetette magát, és így szólt: ,,Én, nyomorult bűnös méltó lettem arra, hogy megcsókoljam azt a jászolt, amelyben a mi Urunk kisgyermekként sírt; hogy imádkozzam abban a barlangban, amelyben a Szűzanya életet adott az isteni Gyermeknek. Itt az én nyugvóhelyem, mert itt van az én Uram hazája. Itt akarok lakni, mert a Megváltó ezt a helyet választotta ki.'' Mielőtt azonban Paula véglegesen Betlehemben telepedett volna le, nemcsak az egész Szentföldet járta be, hanem elutazott Egyiptomba is, hogy felkeresse a pusztai szerzetesek településeit. ,,Minden egyes cellába belépett; mindenkinek a lába elé borult'', mert mindenkiben Krisztust látta, és mindenkiben Krisztusnak szolgált. Jeromos közli, hogy az útját több szűznek és lányának, Eusztochiumnak a kíséretében tette meg. Betlehembe visszatérve felépíttetett egy kolostort szerzetesek, egy másikat szerzetesnők számára és egy zarándokszállást az idegeneknek. Az új kolostorban szüzek között élve utolsónak tartotta magát Krisztus szolgálói között, s valamennyiük közül ő volt a legegyszerűbb. Adakozása meghaladott minden ésszerű mértéket. Gyakran kért kölcsön, hogy egyetlen kéregetőt se kelljen elutasítania. Egyetlen kívánsága az volt, hogy koldusszegényen haljon meg: lányainak egyetlen fillért se hagyjon hátra, s még a halotti lepel se legyen a sajátja. Kívánsága szó szerint beteljesedett. Paula erőssége Isten igéje volt. A Szentírást kívülről tudta, és gondot fordított arra, hogy egyetlen szavát se engedje elveszni, és mindenben Krisztust találja meg. Elérkezett hazatérésének a napja, és mint az élete, szent volt a halála is. Zsoltárverseket imádkozott a fekvőhelyén, és ujjával keresztet rajzolt az ajkára. Röviddel azelőtt azonban, hogy a lelkét kilehelte volna, ,,a hörgés, amellyel a haldokló élete bevégződik, Isten dicséretévé változott''. Püspökök vették vállukra tetemét, és az Úr születése barlangjának templomába vitték. Görög, latin és szír nyelven csendült fel a zsoltárok sora, nemcsak a harmadik napig, amelyen a barlang mellé temették, hanem egész héten át. Temetése után Szent Jeromos hosszú levelet írt Eusztochiumnak, melyben megható emléket állított Paulának: ,,Ha minden tagom nyelvvé válna és emberi hangon tudna szólni, akkor sem lennék képes méltán dicsérni Szent Paula erényeit. Nemes származású volt, de igazán nemessé a szentség tette. Egykor gazdag volt, most Krisztus szegénysége ékesíti... Róma aranyos házai helyett Betlehem vályogviskóit választotta. Ne keseregjünk elvesztésén, hanem adjunk hálát azért, hogy a miénk volt, sőt azért, hogy a miénk. Mert Istennek él minden, s aki visszatér Hozzá, az ő családjába költözik... Ég veled, Paula! Imáiddal támogasd végső öregségében azt, aki téged annyira tisztel. Hited és cselekedeteid kössenek Krisztushoz, nála lévén könnyebben elnyered, amit kérsz.'' - A sírboltra vésett verses feliratot is Szent Jeromos fogalmazta. |
|||
