Az első jászol készítését Assisi Szent Ferencnek tulajdonítják. 1222 karácsonyán Szent Ferenc Betlehemben járt és nagy hatást tett rá az ottani karácsonyi liturgia. Visszatérve, engedélyt kért a pápától, hogy hasonló módon ünnepelhesse meg a karácsonyt a következő évben. Az akkori egyház tiltotta az előadásokat, ezért a pápa csak azt engedélyezte, hogy templom helyett egy barlangban tartsa az ünnepi misét. Szent Ferenc a szalmával bélelt barlangba egy jászlat állított, élő állatokkal, amely mintegy háttérképként szolgált, miközben a szent prédikált a környékről összegyűlt híveknek.
A mai értelemben vett első jászlat Arnolfo di Cambio készítette márványból 1283-ban és ma is látható a római Santa Maria Maggiore bazilikában. Az ötletet hamarosan más templomok is átvették, saját változatukat megvalósítva.
A barokk és rokokó korban a jászolkészítés elterjedt az egész országban, a templomokból a házakba is eljutott, profán elemekkel bővülve. A hagyományos szereplőket kiegészítő, az adott kor divatjának megfelelően öltöztetett alakok sokszor hétköznapi jeleneteket, mesterségeket, stb. ábrázoltak, gyakran háttérben szorítva az eredeti figurákat. A jászolkészítés önálló, jövedelmező mesterséggé fejlődött. A jászolkészítés fő központjai Genova, Nápoly és Szicília voltak. A gazdagok és az egyháziak versengtek, hogy egymást felülmúlják. Egyes jászlak nagyon fényűzőek voltak (arannyal, drágakövekkel díszítve), távol a karácsony igazi szellemétől. A népies változatban az alkalmazott anyagok természetesen sokkal egyszerűbbek. Genovában fa, Nápolyban főleg terrakotta, Szicíliában terrakotta, gipsz vagy viasz szolgált az alakok megformálásához. Sok jászol valóságos képzőművészeti alkotásnak számít. A jászolok gyakran mechanikus elemeket is tartalmaznak (pl. működő malmok, vagy patakok; változó megvilágítás, amely a nappal és éjszaka váltakozását utánozza). Nápolyban nagyon látogatott a jászoljairól híres S.Gregorio Armeno utca.