Adorans

Ünnepe: január 1.
* Thelepte, 467.
† Ruspe, 532. január 1.


Fulgentius a patrisztikus kor utolsó szakaszának észak-afrikai írója, püspöke és szentje. Életéről diákonusa, Ferrandus hagyott ránk pontos tudósítást. Hosszan élt a püspök mellett és halála után egy évvel írta meg az életrajzát.

A szent püspök az észak-afrikai egyház vandál-ariánus üldöztetésének korában élt. A vandálok - ez a germán eredetű nép, amely előbb Hispániát, majd Észak-Afrikát is meghódította - 421-ben hivatalosan felvették az ariánus kereszténységet. 429-ben birodalmat alapítottak a korábbi római tartományokból Észak-Afrikában, s egészen 523-ig üldözték a római katolikusokat.

Fulgentius ősei Rómából telepedtek át Karthágóba és mint császári tisztviselők hamar meggazdagodtak. Nagyapjának azonban 439-ben Genserik király támadása miatt családjával együtt Itáliába kellett menekülnie. Fulgentius atyja nem sokkal később visszatért Karthágóba, de a családi házba nem költözhetett be, mert ariánus papok vették birtokba. Vidéki birtokára vonult vissza, feleségül vett egy Mariana nevű leányt és házasságukból két fiú, Fulgentius és Claudius született. A második fiú születése után az apa hamarosan meghalt.

Ezekben az években üldözték a katolikusokat a legerősebben, ugyanis a király elhatározta, hogy kiirtja a katolikus hitet a birodalmából. Először udvarából űzte el a katolikus tisztségviselőket és rabszolgamunkára ítélte őket. Utána elűzte a katolikus püspököket, és ariánusokat ültetett helyükbe. Nem sokkal később az állami tisztségviselőkre is kiterjedt az üldözés, és a papsággal együtt mintegy 4-6000 férfit ítéltek kényszermunkára. Előbb munkatáborokat állítottak fel, majd rabszolgaként eladták őket a móroknak. 484-ben a király 3 hónapot adott népének az áttérésre, aminek megtagadása esetén száműzetést vagy rabszolgaságot helyezett kilátásba. Ezt már nem hajtották végre, s az üldözés alábbhagyott, de Fulgentiusnak, aki ekkor még gyermek volt, egész életére rányomta bélyegét az arianizmussal való küzdelem.

Egyelőre azonban anyja arra nevelte, hogy az elődök nyomába lépve belőle is magas rangú tisztviselő legyen. Ennek érdekében először a görög, majd a latin műveltségben neveltette, s amint kinőtt a gyermekkorból, rábízta az egész birtok irányítását. Fulgentius hamarosan fellendítette a gazdaságot, és nem sokkal később megkapta a prokurátori, főadószedői hivatalt. Ezzel gazdagsága mellé rangot nyert, s nem is késlekedett, hogy rangjának megfelelő életvitelt alakítson ki.

Ám katolikus neveltetése éreztetni kezdte hatását. Olvasmányai a Szentírás és a szentatyák - különösen Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 503. o.) - voltak, és egyre inkább felébredt benne a lelkiismeret-furdalás a megismert igazság és fényűző életének ellentmondása miatt. Megtéréséhez a végső lökést Szent Ágostonnak a 36. zsoltárhoz írt kommentárja adta. Elhatározta, hogy szakít eddigi életével, ezért szerzetesi ruhát öltött, de még változatlanul végezte a családfői és hivatali teendőit.

E kettősséget nem sokáig bírta, elhagyta hát házát és elindult, hogy szerzetes legyen. Az üldözés csillapodásával furcsa helyzet állt elő a vandál birodalom városaiban: az egykori székesegyházak, templomok és püspöki házak a városfalakon belül az ariánusok kezében voltak, s a városok hivatalosan az ariánus vallást követték. A falakon kívül azonban megtelepedhetett az elűzött püspök, és papságával szerzetesi közösségben élve kormányozta a katolikus híveket. Így volt ez Faustus, diolelei püspök esetében is, akinek jelentős szerepe lett Fulgentius életében.

Amikor Fulgentius bekopogtatott Faustus püspökhöz és felvételét kérte a szerzetesi közösségébe, a püspök csak hosszú vonakodás után fogadta be, és erősen kételkedett az előkelő ifjú elhatározásában. Ám amikor Mariana hangos kiáltozással kereste és követelte a fiát, míg az cellájába visszahúzódva, imádkozva várta anyja távozását, belátta, hogy ez az ember valóban el akarja hagyni a világot. Most már véglegesen befogadta, Fulgentius pedig anyja javára lemondott minden vagyonáról, és nagyon kemény aszkézissel kezdte új életét.

Közben Hunnerik, az új király ismét vadul rátámadt a katolikusokra. Faustusnak menekülnie kellett, szerzetesei pedig szétszóródtak. Fulgentius egy közeli kolostorba menekült, melynek apátjával, Félixszel halálig tartó barátságot kötött. Félix megosztotta vele az apátságot: magának csak az anyagi ügyek vezetését tartotta fenn, a szerzetesek oktatását és lelki irányítását Fulgentiusra bízta. Az ariánusok és a portyázó törzsek miatt nem sokáig tartott ez a békés időszak. Menekülniük kellett és fogságba estek: Sicca Veneria városában egy ariánus pap mindkettőjüket elfogatta, megostoroztatta, s hogy gúnyt űzzön belőlük, leborotváltatta hajukat és szakállukat. Ezt azonban az ariánus püspök is soknak találta és kiszabadította őket. Visszatértek szülőföldjükre, Byzacium tartományba és Mididiben ismét kolostort alapítottak.

A kolostorban Szent Cassianus (lásd: 400. o.) munkáit olvasták, s ezek hatására felébredt Fulgentius lelkében a vágy, hogy remete legyen. Egy Redemptus nevű szerzetessel megszökött, és hajóra szállt, hogy az egyiptomi pusztaságban a régi remeték életét élje. A hajó Szicília szigetén, Siracusában menetrendszerűen kikötött. A város püspöke, Szent Eulalius felvilágosította a ,,szökevényeket'', hogy ne tápláljanak illúziókat az egyiptomi remeteség felől, mert ott épp a remeték között dúl leginkább az eretnekség. Erre elhatározták, hogy visszatérnek Mididibe, de előbb elzarándokolnak Rómába. Miközben Fulgentius járta a szent helyeket, s különös áhítattal látogatta az apostolfejedelmek sírjait, 500 őszén tanúja volt Teoderik gót király diadalmenetének.

Afrikába visszatérve egy barátjától kapott területen kolostort alapított. Ám alig kezdődött meg a közösség élete, Fulgentiust megint elfogta a remeteség utáni vágy, és a parthoz közel egy szigetre vonult vissza. Csak Faustus püspök tudta ismét visszarendelni szerzetesei közé, s hogy ezután már ne tudjon eltűnni, pappá szentelte.

Hunnerik halála után Trasamund lépett a trónra, s az ariánusok megerősítése érdekében megtiltotta, hogy újabb katolikus püspököket válasszanak és szenteljenek. A byzaciumi tartomány püspökei azonban szembeszegültek a rendelettel. Királyi engedély nélkül az összes üres püspökséget betöltötték. Amikor ezt Trasamund megtudta, éktelen haragra gerjedt, s parancsba adta, hogy szedjék össze az összes püspököt, tegyék hajóra és száműzzék őket Szardínia szigetére. Karthágóból 60 püspökkel a fedélzetén indult a hajó; köztük volt Fulgentius is, akit 507-ben szenteltek Ruspe püspökévé.

A számkivetésben hamarosan kiderült, hogy valamennyi püspök között ő a legműveltebb, ezért ha véleményt nyilvánítottak, akár szóban, akár írásban, Fulgentius volt a szószólójuk. S mert aránylag szabadok voltak, Cagliariban, a Szent Saturninus-székesegyház mellett Fulgentius nagy kolostort alapított.

Trasamund annyira érdeklődött a teológiai kérdések iránt, hogy vitatkozni kívánt a legbölcsebb katolikus püspökkel. Ezért elrendelte, hogy vigyék Karthágóba Fulgentiust, és vitatkozzék vele. Mivel látni nem akarta, a vita írásban folyt: a király megküldte neki kérdéseit és tételeit, amire Fulgentius írásban válaszolt. Úgy látszik, írásai nem maradtak hatástalanok, mert az ariánusok elűzették a királlyal. Újra Szardínia szigetére vitték, ahol a Cagliariban alapított kolostorban kemény aszkézis közepette írta leveleit és műveit.

523-ban meghalt Trasamund. Utóda, a bizánci udvarban nevelkedett és onnan házasodott Hilderik visszaadta a száműzött püspökök szabadságát. Karthágóban a hívek sokasága örömujjongással fogadta a visszatérő püspököket.

Ruspéba visszatérve Fulgentius első dolga volt, hogy a székesegyház mellett kolostort alapítson. Itt példás szerzetesi életet élt. Úgy ítélte azonban, hogy utódjától nem várhatja el ugyanezt, ezért felépítette a püspöki lakóházat, amelybe ő maga soha nem költözött be. Félix apátot maga mellé kérette és megosztotta vele a püspökség gondjait. Székhelyét csak a legszükségesebb esetekben hagyta el: ha zsinatra kellett mennie, vagy ha meghívták valahova prédikálni.

Halála előtt maga köré gyűjtötte a papságot, rájuk bízta értékeit, hogy osszák ki a szegények között, majd szent életre és az igaz hit megvédésére buzdította őket. Imádságba merülve hunyt el az Úrban.

Szent Ágostonnal való hasonlatossága miatt a középkorban kapta az Augustinus breviatus, ,,kis Ágoston'' nevet. S valóban: alkatában, életútjában és műveiben nagyon sok köztük a hasonlóság. Halála után egy évvel kezdődött tisztelete, de sírját valószínűleg még 540 előtt feldúlták a mórok.