Szent Ferenc Kis Nővérei

(Tertius Ordo Regularis)


Szent Ferenc Kis Nővérei rend címereSzent Ferenc Kis Nővérei rend címere
"Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek életformája ez:
kövesség a mi Urunk Jézus Krisztus szent Evangéliumát és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban" (Reg. 1,1).

"Azok, akiket az Őr a szemlélődő életre hívott meg, naponta megújuló örömmel nyilvánítsák ki odaadásukat Istennek és ünnepeljék azt a szeretetet, amellyel az Atya szereti a világot, aki minket teremtett, megváltott, és egyedül az ő irgalmából üdvözíteni fog". (Reg. 3,9).

"A testvérek és nővérek szeressék az Urat teljes szívükből és elméjükből és minden erejükből, felebarátjukat pedig, mint önmagukat. És magasztalják az Urat tetteikben, mert azért küldte őket az Úr szerte a világba, hogy szóval és tettel tanúságot tegyenek az ő szaváról és tudassák mindenkivel, hogy Őrajta kívül nincs mindenható" (Reg. 9,29).

Szent Ferenc Regulájának ezekre a pilléreire épül az egyik legfiatalabb magyar alapítású szerzetesközösség. Még alig van történetük: 1981-ben halk, észrevétlen megalakulás, l985-ben jött el az első noviciátus ideje, 1986 első fogadalmuk éve, 1989-ben kapták meg az egyházi jóváhagyást.

Szent Ferenc tanítása szrint vallják a teremtett világ szentségét és a teremtmények testvériségét. Életük és munkájuk középpontja és forrása az Istennel megélt személyes kapcsolat (szentmise, zsolozsma, csend, testvéri szolgálat, önismeret, Isten irgalmának elfogadása).

Közösségben élnek: elfogadják egymást és készek a kiengesztelődésre, együtt keresik Isten akaratát, tisztelik az ember méltóságát, Isten ajándékaként szolgálják az idős és beteg testvéreket. Minden nővér egyedülálló módon gazdagíthatja Krisztus Titokzatos Testének tagjait: magát a közösséget, továbbá a gyermekeket, fiatalokat, a ker3esőket, a betegeket, időseket, rászorulókat.

A szerzetesi képzés menete:
jelöltség (előkészületi idő) - ismerkedés, tanulmányok, Jézus követésének első lépései; noviciátus (2 év) - ima, elmélkedés, csend, fizikai munka; ideiglenes fogadalom - tanúságtétel Jézusról a világban, építő közös élet, a teljes életre nevelő apostoli szolgálat.

Az új magyar ferences család címe:
Szent Ferenc Kis Nővérei
1026 Budapest, Pasaréti út 139/B.
Tel.: 06-1-176-2198

Alakulóban a Szent Ferenc Kis Testvérei közösség is.
"A testvérek regulája és életmódja röviden ez: éljenek engedelmességben, tisztaságban és szegénységben, és kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus tanításait és nyomdokait, aki ezt mondja: "Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben, és kövess engem." És: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem."
(Assisi Szent Ferenc Regulájából)

(1990-es adatok)