Jézus halála

A keresztre feszítésről szóló evangéliumi elbeszélések jelentik a szenvedéstörténet, sőt az egész Jézus-életrajz csúcspontját. Az evangéliumok szerzői e halált úgy értelmezik, mint ahol nyilvánvalóvá vált, hogy Isten megkönyörült a bűnös emberiségen. Azáltal, hogy küldötte (Fia), a kereszthalál vállalásával azonosult a bűn következtében elesetté vált emberekkel, egyben fel is emelte az emberi nemet és megszabadította az elesettségtől.

A keresztre feszítés

A katonák, miután csúfot űztek Jézusból, levették róla a bíbor palástot és saját ruhájába öltöztették. Aztán vállára tették a keresztet és elvezették a Golgotára (latinul a Kálváriára), a kivégzés helyére, hogy ott keresztre feszítsék. Vittek vele két kivégzésre ítélt gonosztevőt, "latrot" is. Útközben találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel, akit arra kényszerítettek, hogy vigye a keresztet Jézus után.

El Greco: Via crucis

A menetet nagy tömeg követte. Az asszonyok siránkoztak és jajgattak, Jézus azonban arra itnette őket, hogy maguk és gyermekeik miatt sírjanak, mert közel van Isten ítélete, amely szörnyű borzalmakat hoz rájuk.

Jan Sanders van Hemessen: A keresztvivő Krisztus

M.Grünewald: Keresztvitel

Mikor kiértek a Gogotára, mirhával keevert bort kínáltak neki, amit csak megízlelt, de nem ivott belőle. Aztán keresztre feszítették. Ugyanígy két latort is - az egyiket jobbról, a másikat balról. Ruháit a katonák szétosztották maguk közt, köntösét pedig, amely egy darabból volt szőve és sajnálták eldarabolni, kisorsolták. A keresztre - Pilátus parancsára - feliratot is erősítettek, amelyen héberül, görögül és latin nyelven feltüntették kivégzésének az okát: "Názáreti Jézus, a zsidók királya." (Latinul: Iezus Nasarenus Rex Iudaeorum, rövidítve: INRI..)

Peter Paul Rubens: A kereszt felállítása

A nép bámészodva állt ott, az arra járók pedig fejüket csóválva káromolták őt. Arra biztatták, hogy ha valóban Isten fia, szálljon le a keresztről és akkor hisznek neki. A főpapok az írástudók és a nép vénei pedig gúnyosan azt kiáltozták, hogy másokat megmentett, de magán nem képes segíteni. A gúnyolódásba a katonák is bekapcsolódtak és elébe állva ecettel kínálták. Jézus csak ennyit mondott: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."

Andrea Mantegna: Keresztre feszítés

Az egyik megfeszített lator is szidalmazta és azt kérte gúnyosan, hogy mint Messiás szabadítsa meg magát és őket is. A másik azonban feddő szavakkal illette a gyalázkodót, Jézust pedig arra kérte, hogy emlékezzék meg róla ha elérkezik az ő uralma. Jézus megígérte, hogy még azon a napon vele lesz a Paradicsomban.

A kereszt alatt állt Jézus anyja és a szeretett tanítvány (János) is. Mikor Jézus megpillantotta őket, mintegy végső rendelkezésül anyját a szeretett tanítvány gondjaira bízta, aki ennek alapján házába fogadta Máriát. (Mt 27,31-4; Mk 15,20-32; Lk 23-26-43; Jn 19,17-27)

 

A halál

Mikor Jézust, a hatodik óra táján (déli 12 óra) keresztre feszítették, sötétség borult az egész földre. (A sötétség az apokaliptikában a világ végének és Isten nagy ítéletének az előjele.) Ez a sötétség a kilencedik óráig (du. 3 óra) tartott, amikor Jézus meghalt. (Jézus halála tehát, legyzőzve a bűnt, megmentette a világot ettől az ítélettől.) A kilencedik órában Jézus hangosan felkiáltott: " Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" - arameus nyelven: Éli, Éli, lámmá sábáktáni! - Néhányan a körülállók közül azt hitték, Illést hívja és várakozással figyelték, vajon eljön-e Illés, hogy megszabadítsa őt.

Később azt mondta Jézus: "Szomjazom!" Valaki erre nádra tűzve egy ecetbe mártott szivacsot nyújtott fel neki. Jézus megízlelte az ecetet, majd így szólt: "Beteljesedett!" Aztán ismét hangosan felkiáltott: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!" (A hangos kiáltás az apokaliptikában a győzelem kifejezése, annak a hangsúlyozása, hogy Jézus hala legyőzte a bűnt.) Aztán lehajtotta fejét és kilehelte a lelkét.

Ekkor a templom kárpitja kettéhasadt, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak és sok elhunyt feltámadt. A keresztnél álló százados a történtek láttára így szólt: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt!" (Mt 27,45-56; Mk 15,33-41; Lk 23,44-49; Jn 19,25-47)