Az irgalmas szamaritánus

A Lukács-evangélium tovább viszi a gondolatot, amikor azt a kérdést adja a törvénytudó szájába, hogy kit kell embertársnak, felebarátnak tekinteni és mint ilyet szeretni. Jézus példabeszéddel felelt a kérdésre. Egy embert rablók támadtak meg az úton. Kifosztották, vérsre verték és félholtan otthagyták. Arra haladt egy pap, észrevette, de elment mellette. Ugyanígy tett egy templomi szolgálatra rendelt levita is, aki szintén látta ugyan, de továbbment. Végül egy szamaritánusnak vitt arra az útja (ezeket a zsidók megvetették). Ez, mikor megpillantotta a félholtra vert embert, megesett rajta a szíve. Ezért odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte azokat, majd szállásáre vitte és gondját viselte. Másnap két dénárt adott a gazdának és rra kérte, ápolja a beteget, amí ő visszatér. Ha többet költene rá, visszatértekor megadja neki.

Rembrandt: Az irgalmas szamaritánus

Jézus ekkor rámutatott arra, hogy a három közül az a felebarátja annak, aki a rablók kezére került, aki irgalmasságot cselekett vele. (Lk 10,30-37)

A tékozló fiú

A szeretet és irgalmasság példáját maga Isten adja a tékozló fiú atyjaként az evangéliumok egyik legszebb példabeszédében. (Lk 15,11-32) Egy embernek két fia volt. A fiatalabb kikérte örökségét, elköltözött otthonról és kicsapongó élettel elpazarolta vagyonát. Ekkor sertésőrzőnek szegődött el. Sokat éhezett, szívesen megtöltötte volna a gyomrát a sertések eledelével, de senki nem adott neki belőle.

Akkor magábaszállt és arra gondolt, hogy atyja házában minden jóban dúskálnak a béresek is, ő pedig éhen vész. Elhatározta hát, hogy bőnbánóan hazatér. Mivel pedig nem méltó arra, hogy atyja továbbra is fiának nevezze, csak azt kéri, hogy béresei közé fogadja be őt. Fölkerekedett tehát és visszament atyjához.

Atyja már messziről meglátta őt, elébe sietett, nyakába borult és megcsókolta. Megparancsolta szolgáinak, hogy adják rá a legdrágább köntöst, úzzanak gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Majd leölette a hizlalt borjút és víg lakomát rendezett annak örömére, hogy elveszett fia megkerült.

Az idősebb fiú ezalatt kinn volt a mezőn. Hazafelé tartva meghallotta a zenét és a táncot. Mikor megtudta mi történt, megharagudott és nem akart bemenni a házba, atyja hiába kérlelte. Sőt szemére vetette atyjánaik, hogy ő, aki mindeddig híven szolgálta és engedelmes volt neki, egyetlen gödölyét sem kapott, hogy barátaival mulathatott volna. Most pedig, hogy megjött az a fiú, aki minden vagyonát parázna nőkre költötte, leölték tiszteletére a hízlalt borjút is.

Az atya azonban felvilágosította, hogy ő, aki mindig vele volt, mindenével rendelkezik. De mivela megholtnak hitt fiú föltámadt, az elveszett testvér megkerült, illő a vigalom és az örvendezés.

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése

A babiloni fogság után a zsidó tanítás leszűkítettea "felebarátok" körét Ábrahám vér szrinti leszármazottaira, így a szeretet törvényét határok közé szorította és egyben a zsidó vallást is elszigetelte. Az egyetemes igényekkel fellépő és az ún. pogányok körében is missziózó kereszténység egyetemessé tette ezt a parancsot, felebarátnak tekintve még az ellenséget is, különösen ha az szükséget szenved, vagy bűnbánatot tart.