Ünnepe: november 13. Édesapját 1906-ban Torontál-Tordára helyezik, így Etelka itt kezdi meg elemi tanulmányait. Az iskolában korán kitűnik rendkívüli értelmi képességeivel. 1914 őszén súlyos vörhenyen esik át. Közvetlenül utána nem látszik, hogy nyoma maradna a betegségnek, egy év múlva azonban nem tudja behajlítani a térdét. Az orvos csípőcsontgyulladást állapít meg. Tíz hónapig nyújtott lábbal kell feküdnie, kifeszített lábát háromkilós homokzsák húzza. Így végzi az elemi iskola negyedik osztályát. Vidám természete most sem hagyja cserben: kézimunkázik, énekelget, olvas, kérésére édesanyja kinyitja az ablakot, amikor társai a ház előtt játszadoznak, hogy lássa őket. Nem panaszkodik, szomorúság nem látszik rajta. Máskor a szomszéd kislányok veszik körül, és a sok játékkal, babával az ő ötletei, utasításai szerint játszanak. A babáknak imádkozniuk is kell: amelyik kislány tartja a babát, az imádkozik helyette. De azért lassan telnek ezek a hónapok, és az eleven kislány már alig várja, hogy ismét pajtásai között ugrálhasson. Négy hónapig gipszet visel, utána is csak géppel tud járni. Betegsége hét évig tart, jobb lába egész életére merev marad. 1915. október 17-én - Etus későbbi szerzetesi névünnepén - meghal az apa. A család megélhetési gondok miatt Nagybecskerekre költözik, Etus itt kezdi meg a polgárit a Miasszonyunkról nevezett Iskolanővéreknél. Otthon, amiben csak tud, segít édesanyjának, kismamaként gondozza két öccsét, legtöbbet azonban derűs természetével és rendíthetetlen lelkierejével ad sokat nélkülöző és gondok között őrlődő anyjának és környezetének. A négy polgári után kereskedelmi szaktanfolyamot végez. Merev lába ellenére a legelevenebb diákok közé tartozik. A kamasz Etus nem különösebben vallásos. Előfordul, hogy a diákmise alatt megbeszélik a napi eseményeket. Megtörténik, hogy hiába várja édesanyja otthon az ebéddel: tudja, Etust már megint bezárták, mert ismét rossz fát tett a tűzre. Saját őszinte bevallása szerint ilyesmiket csinált: fölírta a táblára, hogy elmarad az óra, és a tanár üres tantermet talált; rendetlenkedett az énekórán; cigarettázott; eljegyzési kártyákat gyártott és betette a társnői padjába; utánozta a tanárt, és ezzel megbontotta a fegyelmet. Mégis mindenki szereti. Tudják róla, hogy félárva, hogy súlyos anyagi gondokkal küszködnek, mégis mindig megosztja tízóraiját a nála is szegényebbekkel, ha észreveszi, hogy nincs ennivalójuk. Az előző napi csínytevések feledtetésére rendszerint nagy csokor virággal (és huncut mosollyal) jelenik meg az illető tanár előtt. Otthon hosszasan meséli az iskolai szenzációkat, és akkor boldog, ha mindenki nevet. Ezen a ,,kis úton'' 1923. június 1-e, Etus bérmálásának napja mérföldkövet jelent. A Szentlélek veszi birtokába a tizennyolc éves lány lelkét, hogy előkészítse a kegyelem csodáját, Bogner Etelka megtérését. Fölhangzik szívében a hívás: ,,Kövess engem!'' - és ő visszavonhatatlan Igennel válaszol. 1924-től lelki élete rendezettebbé válik. Többet imádkozik, állandó gyóntatót választ, teljes odaadással végzi a zárdában szokásos lelkigyakorlatot. És amint Isten felé fordul, úgy mind jobban megismeri önmagát és minden hibáját: hiú, sok benne a tetszeni vágyás, szeret szórakozni, öltözködni... a kötelességteljesítésben felületes, szétszórt... feledékeny, s ezzel másoknak sok bosszúságot okoz... gyakran önfejű. Bánattól és szeretettől indítva - lelkiatyja, a jezsuita Csávossy Elemér bátorítására - két örök és egy ideiglenes fogadalmat tesz: örökös tisztaságot fogad, és kötelezi magát, hogy utolsó leheletéig küzdeni fog a tökéletességért, azaz ,,mindenben azt teszi, ami Jézusnak jobban tetszik''. Ettől kezdve (1926 május) minden törekvése szeretetből vállalt fogadalmának megtartására irányul. Arra, hogy mindig hűséges legyen Jézushoz. Jelmondatául választja a két szót: SEMPER FIDELIS. Még mielőtt a frissen megtértek hibáiba esne és a megtérése előtti évek miatt aggályossá válna, kezébe kerül Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza, akit 1925-ben avatott szentté XI. Pius pápa. Biztos ösvényen érzi magát: ,,Bizalommal tettem kezem az övébe, hogy vezessen... és ujjongó örömmel követem az én kis égi újoncmesternőmet, lélegzetvisszafojtva hallgatom tanítását. Mindig mellettem van. Mindig mondja, hogy mit tegyek. Ó, Teréz tudja, hogy az ő kis testvérkéje nagyon gyönge, gyarló, hogy egyedül éppen semmire sem képes, hát szorosan mellé áll, hogy a mennyei Jegyes karjaiba vezesse. Megtanítja, hogy soha egy pillanatra sem szabad elcsüggedni. Lelki életének központja az eucharisztikus Jézus lesz. Szeretne meggyógyulni, hogy szerzetes lehessen: hosszú és nehéz küzdelmébe kerül, hogy elfogadja fizikai gyengeségét, amely leküzdhetetlen akadályt jelent, akár legnagyobb álmáról, a Kármelről, akár más szerzetes intézményről legyen is szó. De fogadalma értelmében nemcsak vállalja az áldozatot, hanem szorosan magához is ölel minden keresztet. Egyet kér csak: erőt. A nyári hónapokat rendszerint Zsidópusztán töltik. Itt Etusnak még az Oltáriszentséget is nélkülöznie kell. Hosszú órákat tölt imádságban, mindenkitől félrehúzódva elmélkedik. 1926 a lelki megpróbáltatások éve. Nagy kísértések érik, úgy érzi, a reménytelenség és a kétségbeesés útján jár. Naplójában nem részletezi a kísértések mibenlétét, csak annyit mond, hogy nem volt olyan oldal és mód, ahonnan és ahogyan az ördög ne támadta volna. Aztán bénító fáradtság vesz rajta erőt. Ekkor, ilyen állapotban teszi le a tökéletességre törekvés örök fogadalmát (eddig alázatból csak ideiglenes fogadalma volt). Közben édesanyja megkeresi a lelkiatyját: térítse észre Etust, aki csak a lelkiekkel törődik, pedig a jövőjére kellene gondolnia. Hiszen ők szegények, Etusnak magának kell majd gondoskodnia megélhetéséről, testi fogyatékossága miatt úgysem számíthat arra, hogy szerzetes lehet. Páter Csávossy, aki már több éve lelkivezetője Etusnak, biztos a lány hivatásában, megkísérli tehát a lehetetlent. Beajánlja Etust a pesti angolkisasszonyoknak. A főnöknő első benyomásai a találkozást követően igen kedvezőek, de az orvos véleménye lesújtó: ilyen egészséggel Etus pár hónap alatt kidőlne a szerzetben. Krisztus lélekben már eljegyzett menyasszonya csak később vallja be: szenvedése szinte elviselhetetlen volt. De szeret, és ezért most is hűséges. Megéli a nagy istenszeretők tapasztalatát: minél közelebb kerül Krisztushoz, annál szenvedélyesebben vágyódik utána. ,,Igen, Jézusom, én nem akarok mást, csak azt, amit te. Csak vonj szorosan magadhoz a kereszten, olyan szorosan, hogy soha gyengeségből vagy gyarlóságból el ne hagyhassalak'' - írja Naplójában. Kilencedet kezd Kis Szent Terézhez, kérve, adjon valami jelet, szerzetes lehet-e valaha, vagy sem? A kilenced után álmot lát: látja magát fiatalon a ravatalon, szerzetesi ruhában. Nagyon örül, de unokanővérén kívül senkinek sem beszél a dologról. Édesanyja csak a halála után tudja meg. 1927 elején megbetegszik. A spanyolnátha és a mellhártyagyulladás annyira legyöngíti, hogy ismét Zsidópusztán kell erőre kapnia. Jót tesz neki a levegőváltozás és a titkolt remény. S amikor Zsidópusztáról visszatér, megkapja az értesítést, hogy beléphet a vizitációs nővérek thurnfeldi kolostorába. 1927. augusztus 6-án búcsúzik a szülői háztól, melyet soha többé nem lát viszont. Hazáját is el kell hagynia, idegen nyelven kell majd imádkoznia. Örömmel, sőt ujjongva hagyja el a világot, de szíve nem érzéketlen szeretteinek fájdalma iránt; és áldozata ezzel nem kevésbé tökéletes. Augusztus 10-én érkezik a tiroli Thurnfeldbe, este fél kilenckor lépi át új otthona küszöbét. Édesanyjának hosszú és részletes levélben számol be az útról és új életének első napjairól. Levelei mindig csak örömöt sugároznak. Belső küzdelmeiről, próbatételeiről csak Naplójának sorai sejtetnek valamennyit. Küszködik a honvággyal, nehézségei vannak a nyelvvel (melyet sohasem tanult meg tökéletesen), de kifelé mindig csak mosolyog. Úgy, amint ezt a rend alapítója, Szalézi Szent Ferenc ünnepén megígéri: ,,Jézusom, én megígérem neked, hogy mindig vidám mosolyt láthatsz arcomon a te segítségeddel. Én nem akarok soha sírni, ha mégoly nehéz keresztet küldesz is. Mindig arra gondolok, te a tabernákulumból figyelsz szívszorongva, mennyire tudlak szeretni... akkor lesz erőm mosolyogni''. Épp e szavai sejtetik azt, amiről ő konkrétan sohasem beszélt, hogy Adelhaid nővérnek (mint a rendben hívták) minden boldogsága mellett megvoltak a maga kis keresztjei. Míg ő a beöltözés nagy napjára (1928. április 10.) készül, a Vizitáció Magyarországon való megtelepítésének három évtizedes terve teljesedőben van. Az Úr őt választotta ki arra, hogy a Szűz Mária látogatásáról nevezett női szerzetesrend első magyarországi kolostorában az első novícia, az első fogadalmas nővér és a szeretet első áldozata legyen. A beöltözéskor a Mária Margit nevet kapja Alacoque Szent Margit Mária tiszteletére, de nevét megfordították, mert a vele együtt Érdre készülő főnöknőnek is Margit Mária a neve. A kis csapat augusztus 2-án hagyta el Thurnfeldet és 4-én, Havas Boldogasszony vigíliájának estéjén érkezett meg Érdre. Az új kolostor felavatása előtt nyolcnapos lelkigyakorlatot tartanak. Mária Margit Naplója sejteti, mennyire fölfokozta Isten lelkében a vágyat a vele való tökéletes egyesülés és örök találkozás után: ,,Oh, Jézusom, én nem akarom kutatni a te szent terveidet, hisz tudod, hogy egy pillanattal sem szeretnék előbb menni hozzád, mint ahogy te akarod, de valahogy úgy érzem, közeleg életem hajnala... Oh, Jézusom, az én életem hajnala.. amikor a nevemen szólítasz: Mária!... és én szomjazom erre a szóra... Jézusom, ugye hamar szólítasz, ugye hamar hívsz.. ,, Ezt követően hozza meg élete - saját szavai szerint - legnagyobb áldozatát: egészségéért aggódó lelkiatyja és elöljárói szavára fölajánlja magát Isten előtt a hosszú életre. Az új alapítás meglehetősen sok tennivaló elé állítja az egész közösséget. Az intézet egy része majd nevelőotthon lesz, ahol Mária Margit is tanítani fog (gyorsírást és franciát). Egyelőre azonban mindenki azt teszi, amire szükség van, keményen dolgoznak reggeltől estig. Margit lába egyszer fölmondja a szolgálatot, attól kezdve csak a kevésbé megterhelő munkákat végezheti. Változatlanul vidám és boldog leveleiben szent gyakorlatiassággal számol be napjaikról: ,,Képzeld (mamám), konyhamesternői méltóságra emelkedtem pár hét alatt. No csak ne rémüldözz. Nem is vagyok olyan rém ügyetlen, még különösebb bakot nem lőttem'', bár: ,,Tisz. anyánk azt állítja, hogy fukar vagyok. De ez nincs így. Igaz, nehéz 26 emberről gondoskodni, és méghozzá csak egy tehenünk van, amely a tejadással igazán fukar, bizony sóhajtozok néha még egy tehénért. De azért mégis szép olyan szegénynek lenni, mint a Szent Család. Őnekik még kevesebb volt. Nekünk meg igazán elegünk van. Én is megtértem, bízom, te is meg lennél elégedve, annyit eszem. A gyorsírás is vígan megy a gyerekeimmel, akik azonban nagyobbak, mint én.'' 1932. május 16-án, Pünkösdhétfőn teszi le örök fogadalmát. Naplójába, melyet három éve nem vett a kezébe, e napon írja az utolsó szavakat: ,,Én Istenem... és mindenem...!'' Eddig csodálatosan kitartó egészsége hirtelen gyöngülni kezd, az orvos szerint mindkét tüdeje meg van támadva, de különösen a bal. Szeptember 10-én lelkiatyja kezéből fölveszi az utolsó kenetet. Az Úr azonban nem siet. Mária Margitnak - mint példaképének Kis Szent Teréznek is - a hosszú szenvedés kelyhét kell kiinnia. Betegségében mindig ugyanolyan vidám, nyájas, sőt tréfás. Csak a legutolsó időkben, mikor fájdalmai elviselhetetlenekké válnak, esedezik enyhülésért. Türelmetlennek, követelőzőnek sohasem látta senki. Édesanyját, rokonait refrénszerűen vigasztalja s készíti föl átköltözésére: ,,Legjobb mindent a Szent Szívre bízni''. Közben azonban egész szívével átérzi édesanyja fájdalmát: utolsó napjaiban nem tud szabadulni a gondolattól, hogy anyja nem éli túl az ő halálát. Mikor a főnöknője figyelmezteti, hogy örök fogadalmának évfordulója következik, így szól: ,,Ezt már az égben szeretném megülni''. És az Úr teljesítette vágyát. Május 13-ra virradóan ezt mondta: ,,Ez lesz az utolsó napom''. Reggel áldozik, aztán megkezdődik haláltusája. ,,Embertelen kínokat szenvedek'' -sóhajtja, azután segítséget kér. Délután öt körül szólal meg utoljára: ,,Már nem látok többé!'' És néhány perccel később: ,,Köszönöm!'' Május 15-én temették el, sírjára ez a felirat került: ,,BOGNER MÁRIA MARGIT NŐVÉR. Élt 28 évet. 1933.V.13.'' Sírja ma az érd-óvárosi templom kertjében van.
|
|||
