Ünnepe: november 13. Jakab Szent Ferenc szerzetének növendéke és Kapisztrán Szent János harcostársa volt a Magyarország megsegítésére szervezett keresztes hadjáratban. Együtt határozták el, hogy Magyarországra jönnek. Mikor eljött az óra, hogy szent vágyukat beteljesítsék, hajóra akartak szállni. Szegénységi fogadalmuk folytán azonban, mert pénzük nem volt, nem tudták megfizetni a bért a hajóskapitánynak, aki ezért mint haszontalan terhet, elutasította őket. Ők pedig nagy reménységgel Istenhez emelvén lelküket, a köpönyegüket terítették a vízre, és evező nélkül jutottak át a túlsó partra a hajósok nagy ámulatára és szégyenére. Magyarországon Jakab Corvin János mellé szegődött, s elmondhatatlan buzgósággal és fáradhatatlanul igyekezett a népet a katolikus hitben megerősíteni. Legnagyobb vigasztalása az volt, ha a bizonytalanokat megerősíthette, s taníthatta a tudatlanokat. Buzgósága láttán az esztergomi és a kalocsai érsek, a váradi és az erdélyi püspök, levelet írtak Jenő pápának, melyben nagyon dicsérték Jakab érdemeit a magyarországi hittérítésben. Amikor Kapisztrán Szent János meghalt, Jakab vállára még nagyobb teher nehezedett, de ő ezt is jó szívvel vállalta, és gyarapította Magyarország fáradhatatlan apostolai sorát. Halála után is szolgálni akarván a népnek, sok kolostort alapított, hogy azokban nevelhessék a jövendő apostolait, kik Magyarországon a hitben és a jámborságban megőrzik majd a népet. Mindezek után visszatért Itáliába, ahonnan jött, és Nápolyban a földi létből eltávozott az égbe.
|
|||
