Mind a négy evangélium különös figyelmet fordít Jézus nyilvános működésének a kezdeteire. (Mt 3,1-4,11; Mk 1,1-13; LK 3,1-4,30; Jn 2,1-12)Az evangéliumok szerzői előtt, akik Jézusban a Messiást látták és ezt a hitet akarták közvetíteni, egészen természetesnek látszott, hogy Jézus messiási küldetése különböző jelek által már fellépésekor félreérthetetlenül megnyilatkozott. Ha pedig az emberek számára nem volt más, mint "Józsefnek, az ácsnak a fia", ettől kezdve nyilvánvalónak kellett lennie, hogy ő Isten fia és fölkentje. A fellépés előkészítése Mielőtt Jézus nyilvános működését megkezdte, felkereste a Jordán folyó mellett működő Keresztelő Jánost, hogy megkeresztelkedjék. (Joachim Patinir: Jézus megkeresztelkedése) Ennek során - láttuk - János, az előhírnök, tanúságot tett Jézusról mint Krisztusról. De az ég is megnyílt, galamb képében a Szentlélek Jézusra szállott, majd mennyei szózat hallatszott:"Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik."(Mt 3,17). Egyes magyarázatok szerint Isten ekkor kente föl és tette nyilvánosan Messiássá a názáreti Jézust, aki most már Isten fiaként megkezdhette működését. Mielőtt azonban messiási tevékenységét elkezdte volna, az Ószövetség nagyjainak a mintájára a pusztába ment, hogy hivatására felkészüljön. Itt negyven nap és negyven éjjel böjtölt, majd megkísértette őt az ördög. Előbb arra biztatta, hogy - mint Isten fia - parancsolja meg a köveknek, hogy kenyérré váljanak. Jézus azonban nem hallgatott a kísértőre, hanem így szólt: "Nemcsak kenyérrel és az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik." (Mt 4,4) Akkor a szent városba vitte és a templom párkányára állította őt a sátán, majd felszólította, hogy vesse le magát onnan, mint Isten fiának úgy sem történhet semmi bántódása. Jézus azonban ellenállt ennek a kísértésnek is. Végül egy magas hegyre vitte Jézus a gonosz, megmutatta neki a világ minden országát és dicsőségét, majd így szólt: "Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem." Jézus ekkor elzavarta a kísértőt ("Távozz, sátán!"), mire angyalok jöttek és szolgáltak neki. (Mt. 4,10)
(Cornelis Jacob: Krisztus három megkísértése) Ennek az elbeszélésnek a hátterében az az őskeresztény tanítás áll, hogy a Messiás, a Krisztus a második Ádám. Az első Ádám - Éva révén - a sátán egyetlen csábítására elbukott, és ezzel romlásba döntötte az egész emberiséget. A második Ádám - ezzel szemben - a sátánt háromszor is visszautasította, bizonyságot téve arról, hogy ő képes lesz az emberiséget a sátán, a bűn rabságából megszabadítani. A nyilvános fellépés Két evangélium beszél részletesebben Jézus működésének a kezdetéről. A jános-evangélium isteni csodatevőként, míg a Lukács-evangélium a zsidóknak megígért Messiásként muatja be a működni kezdő Jézust. Jézus anyjával és néhány tanítványával (akik Keresztelő Jánsotól csatlakoztak hozzá) részt vett egy menyegzőn Kána városában. (Giotto di Bondone: A kánai menyegző) A lakodalom közben elfogyott a bor. Ekkor Jézus hat kőkorsót szinig töltetett vízzel, majd felszólította a szolgákat, hogy merítsenek belőle és vigyék a nésznagynak. A násznagy megízlelte a borrá változott vizet, s mivel nem tudta honnan való, hívatta a vőlegényt és a szemére vetette, hogy a jó bort a lakoma végére tartogatta, amikor a részvevők már megittasodtak. A János-evangélium úgy látja tehát, hogy ha Isten Jézust fiának nyilvánította és ezt a sátán is elismerte, akkor e mivoltánakmár fellépésének a kezdetén az emberek előtt is meg kellett nyilvánulnia. ALukács-evangélium viszont, amely elsősorban a zsidóknak megigért Messiást muatja be Jézusban, fellépésének színteréül a zsinagógát jelöli meg. A pusztából Jézus Galileába ment és az ottani zsinagógákban tanítani kezdett. Így jutott el Názáretbe is, ahol nevelkdett. A názáreti zsinagógában Izaiás könyvéből olvasott fel egy részletet a fölkentről, aki a szegényeknek örömhírt, az elnyomottaknak szabadulást visz majd és visszadja avakok látását. (Duccio di Buoninsegna: A vakon született meggyógyítása) Beszédében magára vonatkoztatta az olvasottakat: "Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok."(4,21). A hallgatóság előbb meglepődve, majd ellenségesen fogadta szavait. Jézusnak azt kellett tapasztalnia, hogy "egy próféta sem kedves hazájában". (4,25) Kiűzték ui. a városon kívülre, fölvitték egy hegyre, hogy a szakadékba taszítsák. Jézus azonban sértetlenül eltávozott közülük. Lukács tehát nemcsak Messiásként szerepelteti Jézust fellépésének kezdetén, hanem mindjárt tragikus sorsára is utal. (A Messiásnak ez egyik elképzelés szerint sokat kell szenvednie.) |
|||
