Ünnepe: szeptember 16. Az ő püspöksége idején indult meg a nagy keresztényüldözések egyike a Római Birodalomban. Traianus Decius császár (249-251) elrendelte, hogy minden polgár könyörögjön a császárért és családjáért, és mutasson be áldozatot értük. Akik megtették, igazolást kaptak róla, akik nem, azok ellen eljárás indult. Kínzásokkal próbálták őket rábírni hitük megtagadására, nyomás alatt megtörvén szabadon engedék őket, nem törvén meg sokszor halálra kínozták. Ciprián püspökként a keresztényüldözés elsőrendű célpontja volt. Barátai beszélték rá, hogy meneküljön. Gyülekezetével továbbra is fenntartotta a kapcsolatot, különösen az otthonmaradt papokkal, Egyházát levelek által kormányozva. Az 5-43. levél ebből a korból származik. Egyházi értelemben a menekülés vallásüldözés idején teljesen érvényes és megengedett, ezt az egyház többször leszögezte a markioniták és montanisták túlzásai kapcsán,[2] de Ciprián ellenségei (Egy bizonyos Novatus és társai) ezt "megfutamodásnak" próbálták beállítani, tekintélyét aláásandó.[3] Az 5. levélben a szegények gondozását szorgalmazta, a 7. levélben a bebörtönzöttek látogatásáról intézkedett. A proconsul 250-ben érkezett Karthágóba, és megkezdődtek a kivégzések. A 10. levélben arról ír, hogy örül, hogy sok keresztény vállalta a mártírhalált. Ellenségei, Novatus és négy másik pap, egy Felicissimus nevű gazdag ember segítségével szakadást okoztak az ottani egyházban. Ciprián zsinatot hívott össze, ahol Novatust és társait kiközösítették az egyházból. Ezután Novatus Rómába ment, hogy ott szerezzen támogatást Ciprián ellen.[4] A Decius-féle üldözések miatt lehetetlen volt pápát választani. A régi, Szent Fábián mártírhalált halt, a pápai szék 18 hónapig üresen állt. A keresztényüldözés alábbhagyván újra lehetséges lett pápát választani. Az egyik pápai esélyes papot Novatianusnak hívták, aki Novatus védelmére kelt. De az új pápa, Kornél, rögtön trónra lépve zsinatot hívott össze, mely mindenben Cipriánnak adott igazat. A Felicissimus-féle szakadás így véget ért.[5] De Novatus és Novatianus nem nyugodtak bele vereségükbe: három püspököt rábírtak, hogy Novatianust pápának válasszák: ő lett az egyház történetének második ellenpápája. Ez a szakadás adott alkalmat Cipriánnak, hogy megírja főművét, mely őt halhatatlanná tette: a De Unitate Ecclesiae-t. Az üldöztetésnek 251-ben szakadt vége, Ciprián két művel tért vissza a városba. Az egyik az említett De Unitate Ecclesiae (A katolikus egyház egységéről), a másik a De lapsis (Az elbukottakról, lapsusnak azt hívták, aki megtagadván vallását tömjént égete az uralkodó szobra előtt). 250-ben pestis tört ki Karthágóban, ekkor írta a De mortalitate (A halandóságról) és a De opere et eleemosynis (A segítségről és alamizsnáról) című műveket. I. Valerianus császár 257-ben indította meg a második nagy keresztényüldözést. 257. augusztus 30-án Aspasius Paternus proconsul kérdésére válaszolva kereszténynek vallotta magát, ezért a Karthágó melletti Curubisbe száműzték. Egy évet töltött itt. 258-ban Valerianus császár ismételten elrendelte a keresztényüldözést. Az új helytartó, Galerius Maximus Uticába (ma Bu Sater) rendelte Cyprianust. Ő azonban ismét elmenekült, mivel Karthágóban akart meghalni (80. és 81. levél). A 81. levél, ami a levélgyűjtemény utolsó darabja, búcsúlevél. Visszatért Karthágóba, elfogták, és többször is rá akarták venni, hogy pogány isteneknek áldozzon. Ő ezt megtagadta, és kard általi halállal büntették. Hóhérjának 25 aranyat adatott. Saját kezűleg kötötte be a szemét, majd odanyújtotta a kezét, hogy Julianus nevű papja és a szintén Julianus nevet viselő szubdiakónus kösse meg. A keresztények felfogták a vérét és ereklyeként őrizték. Ünnepnapja IX. Gergely pápa óta szeptember 16. |
|||
