Augusztus 27-én Szent Ágoston édesanyjáról, Mónikáról (332–387) emlékezik meg az Egyház. Az ágostonos remeték a XV. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották Szent Mónika emléknapjává. Ünnepét 1969-ben helyezték át Kisasszony havába.
Mónika az afrikai Tagastében született 332-ben, pun keresztény családból. A pogány Patriciushoz adták feleségül; férje és gyermekei lenézték vallásosságát, s gúnyolták miatta. Hallgatag türelemmel viselte nehéz természetű férje hűtlenségeit és dühkitöréseit. Jóságával és szelídségével végül meghódította férjét, aki halálos ágyán megtért és megkeresztelkedett. Anyósát is türelemmel változtatta meg és segítette keresztény hitre. Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte; egyetlen napot sem mulasztott el szentmise nélkül.
A legtöbb bánatot három gyermeke közül Ágoston okozta neki, aki diákkorában kicsapongó életet élt és a manicheusok szektájához csatlakozott. Mónika rendíthetetlen türelemmel igyekezett jobb útra téríteni Ágostont, ám minden próbálkozása sikertelennek bizonyult. Fájdalmában elmerülve egy napon álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt állt, és látta, hogy egy ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledik felé; derűs mosollyal kérdezte tőle, miért sír. Mónika azt felelte, hogy siratja fiának elveszett lelkét. Az ifjú erre azt mondta: ne keseregjen, mert a fia ugyanabban az irányban halad, mint ő. Ekkor megpillantotta Ágostont ugyanazon az ösvényen. Mónika elmesélte álmát fiának, aki úgy értelmezte, hogy anyja meg akarja téríteni. „Ez nem történhet meg, mert az angyal nem azt mondta, hogy én leszek ott, ahol te vagy, hanem hogy te fogsz ugyanoda érkezni, ahova én!”
Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik. Mónika vele akart tartani; a karthagói kikötőig követte fiát, aki azonban nélküle vitorlázott Róma felé. Később Mónika követte Ágostont, aki akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Ágoston itt keresztelkedett meg 387 nagyszombat éjszakáján. Haza indulván, a tengerre szállás előtt Mónika megbetegedett; fia karjaiban halt meg 387-ben, Ostiában. Kívánsága szerint az ostiai Szent Aurea-templomba temették el. Erekléyit V. Márton pápa 1430-ban felemeltette, majd a római Szent Ágoston-templomban helyezték el.
„...ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében” – írta róla fia, Szent Ágoston.
Tisztelete hazánkban a barokk időkben az ágostonrendiek hatására egykori budai templomukban, a mai ferences templomban virágzott. Az augusztinusok harmadrendjének tagjai az önmegtagadás és szigorúbb erkölcsi élet jeléül szentelt szíjövet viseltek derekukon, és Mónika oltalma alá helyezték magukat; külön Mónika-kápolnájuk is volt. A társulat (Sodalitas Sacra Corrigiae) az anyaság magasztos felelősségével és önfeláldozásával, a család kultuszával társadalomreformáló hivatásra vállalkozott. Népszerűségét ránk maradt díszes, illusztrált névkönyve is tanúsítja: sok tagja volt a társadalom minden osztályából – olvasható Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában.