Adorans

Október 28-án két apostolt ünnepel az egyház: Simont és Júdás Tádét. Jézus tizenkét tanítványa közül róluk tudjuk a legkevesebbet. Ünnepüket a Jeromos-féle Martirológium október 28-ra teszi; Rómában a IX. századtól ünneplik őket.
Szent Simon apostol Márknál és Máténál „Kananeus Simon” néven szerepel, Lukács evangéliumában pedig a „buzgó”, „zelóta” jelzőt kapta (Mt 10,4; Mk 3,18; Lk 6,15). Simon korábban a zelóták (görög zélótész, vagyis „vakbuzgó”) fanatikus pártjához tartozhatott, melynek tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza, ha a rómaiak irtásáról volt szó. Simon apostol egyes kutatói úgy tartják, hogy Kánában született, vannak, akik azonosítják a kánai mennyegző vőlegényével is. Ez azonban tévedés, mert a kánáni elnevezés a zelóta szónak arám fordítása.

Simon azt jelenti: „engedelmes” vagy „szomorúságot hordozó”. Engedelmes volt a parancsolatok betöltésében, szomorú volt a lesújtottak iránti részvétben, és buzgó volt a kitartó lélekmentésben – olvasható Jacobus de Voragine Legenda Aurea-jában. Neve keresztnévként régebben igen kedvelt volt. Ezt a belőle képzett számos családnév: Simon, Simonka, Simóka, Sinkó, Sinka, Simó, Sima, továbbá néhány helynév is igazolja: Szentsimon, Csíkszentsimon. Legendája szerint Jézus mennybemenetele után Tádéval együtt Szíriában és Mezopotámiában terjesztette az evangéliumot, Perzsiában haltak vértanúhalált. Halála időpontja ismeretlen. Ereklyéi Rómában, Kölnben és sok más helyen is találhatók.

Gyakorta fűrésszel ábrázolják, mivel a róla szóló legenda szerint Perzsiában Szent Júdás Tádéval együtt kettéfűrészelték. Vértanúságának eszköze folytán a favágók tekintik védőszentjüknek.

Elválaszthatatlan társa, akit Márk az áruló Júdástól való megkülönböztetésül nevez Thaddeusnak („bátor szívű”, „elszánt”). Szent Júdás Tádé a tizenkét tanítvány egyike, Jézus rokona volt (Mk 3,18; Mt 10,3). Máté és Márk az árulótól való megkülönböztetésül Tádénak (Taddeusnak, egyes kéziratokban Lebbeusnak) nevezi, János pedig hozzáteszi: „nem az áruló” (Jn 14,22). Tisztelete – nyilvánvalóan az Iskarióti Júdással való névrokonsága miatt – évszázadokon át lappangott, csak az újkorban bontakozott ki; többek között Svédországi Szent Brigitta egyik látomása nyomán, amelyben Jézus kinyilatkoztatta neki, hogy mindig nagy bizalommal forduljon Tádéhoz. Szent Júdás Tádé a vesztett ügyek patrónusa: oltalmát, segítségét a bonyolult, kilátástalannak tetsző, félreérthető emberi körülmények között, tanácstalanság, kétségbeesés idején keresik. Kezében vándorbottal vagy Krisztus képmásával szokás ábrázolni.

Origenész a Római levélhez írt kommentárjában azt a véleményt képviseli, hogy Judas Jacobi és Júdás Tádé vagy Judas Lebbaeus ugyanaz a személy. Életét teljesen átszőtte a legenda. Atyja Alfeus-Kleofás volt, édesanyja pedig Mária, a Szent Szűz közeli rokona. Vélhetőleg jómódú földműves lehetett az apostol a meghívása előtt. Az utolsó vacsorán ő kérdezte meg az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát (Jn 14,22). Valószínűleg Palesztinában, Beirutban szenvedett vértanúságot.