Szent Vitus (Mazara del Vallo, i. sz. 3. század – Lucania, 303. június 13.) vértanú, a gyógyszerészek, vendéglősök, sörfőzők, vincellérek, rézművesek, táncosok és színészek, fiatalok, háziállatok, a csehek, Prága, Szászország és Szicília védőszentje. Vid, másként Vitus, Vida ifjú ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója, a tizennégy segítőszent egyike. Az Érdy-kódexben is megtalálható legenda szerint Szicília délnyugati tengerpartján, a mai Mazara del Vallo területén született. Hétéves volt, amikor nevelőjével, Modestusszal és dajkájával, Crescentiával Lucaniába szöktek, mert apja a kereszténység megtagadására akarta kényszeríteni. Mindhármukat Diocletianus udvarába vitették, és noha Vitus meggyógyította a császár fiát, és más csodákat is véghezvitt, forró olajjal telt üstbe vetették. Egy angyal visszavitte Lucaniába, de ott hamarosan meghalt. Tiszletetének első emlékei a 600-as évek körüli időkből maradtak fenn. 756-ban Szent Vitus ereklyéit a párizsi Saint-Denis bazilikába szállították, majd 836-ban a corveyi apátságba. 1355-ben a fejét Prágába vitték, és ott őrzik a Szent Vitus-dómban, amelyet Szent Vencel emeltetett a tiszteletére. Ereklyéit mintegy 130 helyen őrzik. A leggyakrabban üstben ülő fiúként ábrázolják, kezében pálmaággal, könyvvel és hollóval, sassal vagy kakassal. A kakassal azért kapcsolták össze, mert az általa kiszorított szláv fényistenhez, Svantevithez hasonlóan neki is kakasokat áldoztak. Ritkábban megjelenik a szász királyok védőszentjeként, hermelinnel és országalmával. Fiume városa 1991 óta Szent Vitus napját jelölte ki a város napjává. Vitus (Vid néven) a szlávok között különösen népszerű (l. prágai Szent Vitus székesegyház). A szlovének ma is a nyári napforduló szentjének tekintik. A szlovénokkal szomszédos göcseji nép szerint Vid napján a rákok kijönnek a folyó partjára. A hiedelem eredetileg azt jelenthette, íme, itt van Rák hava. Vitus a már emlegetett nyavalyatörés, a vitustánc (latin chorea Sancti Viti) elleni segítőszent volt. A középkorban valóságos járvánnyá dagadó tánctébolyt hívták János táncnak, Szent János táncának is, mivel a betegség a nagy napforduló ünnepen, Szent Iván-napkor járt pogány eredetű tűztánc alkalmával tömegesen szedte áldozatait. A vitustánc elnevezés tehát közvetve arra utal, hogy a szent napja a középkorban Európa-szerte nyárközépi ünnep volt. Vitus kilétét illetően az a legfigyelemreméltóbb mozzanat – talán ez is növelte kultuszának jelentőségét –, hogy Szent Vitus szláv neve: Szveto Vid egybecseng a pogány balti szlávok egykori főistenének, Szvantovitnak a nevével, és a szent kultusza a nyugati szlávok földjével határos észak-német corvey-i apátságból terjedt el Európában a IX. század végétől kezdődően. 
|
|||
