Adorans

Többnyire így képzeljük el a történteket: Józsefnek egy napon el kellett mennie Betlehembe, mert a császári Róma azt kívánta, hogy felvétesse magát a népszámlálási jegyzékbe. Amint elintézte volna ezt az ügyet, azonnal vissza akart térni Názáretbe. Csakhogy Máriát is magával vitte, ki amint megérkeztek Betlehembe, egy istállóban megszülte gyermekét. Aztán jöttek a bölcsek keletről, tudatták Józseffel, hogy hogyan áll a dolog Heródessel, és sürgették, hogy Máriával és a gyermekkel együtt meneküljön Egyiptomba.

Ha azonban pontosabban utánanézünk, az események sora másként áll előttünk. Először a korabeli Palesztina útviszonyaival találkozunk. Ezeket az utakat részben és helyenként még ma is látni lehet. Nem voltak kikövezve és gondozva. Kerékcsapástól felvagdalt, hepehupás, többnyire éles kövekkel teli ösvények voltak inkább, mint rendes utak. S rendszerint toronyiránt közelítették meg céljukat, hegyre föl, völgybe le, nem sok tekintettel az emelkedőkre. Egy ilyen úton végigmenni, vagy szamárháton ülve utazni is nagyon fárasztó dolog volt. Ha most figyelembe vesszük, hogy Mária hamarosan Betlehembe érkezése után szült, a háromnapos fárasztó utat terhességének utolsó szakaszában kellett volna megtennie. Máriának és Józsefnek tényleg nem lett volna otthona?

A válasz aránylag egyszerű. A gyermekségtörténetben ugyanis nem azt olvassuk, hogy „Történt, mikor megérkeztek”, hanem ezt: „Történt, hogy miközben ott tartózkodtak” (Lk 2,6). Amennyire jelentéktelennek tűnik ez a különbség, annyira fontos számunkra. Ez ugyanis kizárja azt, hogy Mária azonnal megérkezésük után szült volna, tehát azt is, hogy közvetlen előtte utazott volna Názáretből Betlehembe. A szöveg sokkal inkább azt sugallja, hogy Mária és József már hosszabb ideje Betlehemben tartózkodott, mikor Jézus megszületett. Hogy milyen hosszú lehetett ez az idő, az idézett szövegből nem derül ki. Hónapok lehettek.

A biblia elbeszélésre a népszámlálás oldaláról is vetődik fény. Lk 2,1. 3-6. mondja el a népszámlálást. Egyiptom homokjából az ásatások folyamán tucatjával kerültek elő dokumentumok, amelyeket az ilyen népszámlálásnál jegyzékbe vett személyek számára állítottak ki. Ezekből kitűnik, hogy kb. 300 éven át minden 14. évben volt egy olyan népszámlálás, mint amit Lukács említ. S valósínű, hogy az, amelyik Józsefet és Máriát Betlehembe szólította, az első volt. A dátummal ellátott dokumentumokból világosan látszik, hogy a keltezés, és így a népszámlálás időszaka is az aratás után volt. S ha ez Egyiptomban évszázadokon át így volt, a közeli Palesztinában sem lehetett másként. Csak Palesztina éghajlata hűvösebb, mint Egyiptomé, így az aratás két hónappal később van: Egyiptomban július-augusztusban, Palesztinában pedig szeptember-októberben.

József éppen annyira nem örült ennek a római kényszerből fakadó utazásnak, mint zsidó honfitársai. „Mindenki felkerekedett, hogy összeírassa magát”. De biztos, hogy nem mindenki egyszerre indult útnak. Mindenkinek személyesen kellett megjelennie, hogy a hatóságok az egész lakosságot számba tudják venni. Készült mindenki számára egy személyleírás is, ami a mi útlevelünkhöz hasonlított. Valószínű ez volt az egyik oka annak, hogy Mária elkísérte Józsefet. Józsefnek azonban ez a kényszerű utazás annál nyomasztóbb volt, mert azt jelentette, hogy át kellett telepednie Betlehembe. Amint ez a későbbi 14 éves ciklikus népszámlálások dekrétumaiból kitűnik, az állami szervek ekkor találtak alkalmat arra, hogy a városba özönlést csökkentsék, és gondoskodjanak a műveletlenül maradt földek megmunkálóiról. Lukács kiemeli, hogy József szülővárosa volt Betlehem, mivel „Dávid házából és családjából származott”. Valószínű telke és némi földbirtoka is volt itt. Sok nem lehetett, különben nem vándorolt volna el Názáretbe. Áttelepüléséhez azonban nem kért hatósági engedélyt. Ezért neki is, mint a többi elvándoroltaknak, vissza kellett térnie születési helyére, és újra művelés alá kellett fognia birtokát. Ezért költözött feleségével, Máriával és egész mozgatható vagyonával Betlehembe.

Ahogy a népszámlálás ideje és a házasságkötés napja közeledett, és József előtt egyre inkább megvilágosodott az isteni gondviselés rendelkezése, mely szerint nekik Betlehembe kell költözniük. Mária akkor, mikor megkötötték a házasságot, terhességének negyedik hónapjának vége felé járt. Nem tarthatott már sokáig és nyilvánosságra kerül a tény, hogy terhes, azaz, hogy tiltott időben lett anyává. A Betlehembe való átköltözés váratlanul és előre ki nem számítottan megmentette Máriát barátnőinek rosszindulatú pletykáitól. Betlehem ugyanis nem sokat törődött ezzel a szegény, Galileából bevándorló házaspárral: Mária itt nyugodtan megszülhette gyermekét, anélkül, hogy bárkinek szemet szúrt volna. Az áldozat, amelyet Józsefnek a császári rendelet miatt meg kellett tennie, ára lett annak, hogy megőrizze felesége becsületét.

Az események rekonstrukciója, ahogy ezt eddig próbáltuk, most egy fehér folthoz érkezik, amit nem tudunk biztonsággal kitölteni. A Szentírás ugyanis közvetlenül a népszámlálás és a Betlehembe költözés után ezt mondja: „Mária megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta, és jászolba fektette, mivel nem volt számukra hely a szálláson” (Lk 2, 7). Az akkori szólásmód szerint az „elsőszülött” nem azt a gyermeket jelölte, akit a többiek követnek, hanem jogi kifejezés volt. Az a gyermeket jelölte, „aki megnyitja anyja méhét”. Ezt a gyermeket meg kellett váltani, mert minden elsőszülött az Úré az egyiptomi kivonulás óta.

Hogyan kell értenünk a szállást és a barlangot? Egy olyan kicsi helyen, mint Betlehem, amely ráadásul a Jeruzsálem-Hebron főútvonaltól távol fekszik, nem volt karavánszeráj, amit az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd feltételez, tehát nem volt sokak számára szállás és fogadó. Inkább, hasonlóan a mai kis palesztinai arab helységekhez, a falu szélén egy egytermes épületről lehet szó, amelyben a helység férfijai szoktak találkozni. Ha egy kereskedő épen arra járt, a ház rendelkezésére állt. Állatai számára pedig a közeli barlangok egyikében talált berendezett istállót. A jászol nem fából volt, mert ezt a téli időszakban biztosan felhasználták volna tűzifának. Inkább falazott vályú lehetett, amelyet az állatok abrakolására és itatására lehetett használni. Mivel ezt az istállót senki sem gondozta, s egy átutazó kereskedőnek sem jutott eszébe, hogy kitisztítsa, egész Betlehem legpiszkosabb helyének tűnik. Mária számára az a tény, hogy itt kellett szülnie, a legmélyebb megaláztatást jelentette.

Miután már kiderült, hogy Mária és József bizonyos ideje Betlehemben tartózkodott,amikor Jézus született, kérdés, hogyan magyarázható, hogy ez alatt az idő alatt nem találtak más helyet, s hogy ebben a barlangban kellett menedéket keresniük? Itt azonban pusztán találgatásokra vagyunk utalva. Könnyen elképzelhető, hogy megérkezésük után először a szállást keresték fel, ami a betlehemi származású József előtt ismerős volt. Valószínű az volt a szándékuk, hogy itt maradnak addig, amíg Józsefnek nem sikerül valami rendes lakóhelyet teremteni. Ha nem is házat, hát legalább egy barlanglakást, amit még manapság is találni Palesztinában. Lehet, hogy túl hamar érkezett meg az esős időszak, s éppen, amikor elérkezett Mária szülésének ideje, egy utazó vette igénybe a szállást. Mindenesetre „nem volt számukra hely a szálláson”, s a szükségtől űzve az istállóban kellett Máriának meghúznia magát. Ez egy lehetséges magyarázat arra, hogy miért kellett Jézusnak ezen a helyen születnie, annak ellenére, hogy József és Mária már előbb Betlehemben voltak.

Nem nehéz elképzelnünk, hogy mit csinált József Betlehembe érkezésük után. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy saját otthont teremt, s munkát keres a saját szakmájában. Máté 13, 55 és Márk 6,3 szerint „tekton” volt, amit általában „ács”-nak fordítanak. Ez azonban nem egészen helyes. A tekton inkább egy olyan embert jelent, aki a falvakban szokásos egy-két helységes házak építésével foglalkozik, tehát általános építőmester. Ezeket a házakat úgy építették, hogy rendszerint kőből felrakott oldalfalakra bárdolatlan gerendázatot fektettek, erre ágakat raktak keresztbe, és agyaggal tapasztották a tetőt. Betlehemben egész a legújabb időkig a sajátos helyi foglalkozás a kőfaragás volt. Jézus követte József foglalkozását, és beszédeiben gyakran utal rá, de soha nem ácsmunkára hivatkozik, hanem házépítésre, alapokra, szegletkőre, tehát az általa is űzött „tekton” mesterség elemeire.

József Betlehembe érkezésekor, s talán még utána is, hosszabb ideig egy aránylag kis felszereléssel rendelkező munkás volt, akinek gondoskodnia kellett fiatal feleségéről. Vajon ott állt-e ő is a piacon azok között, akik arra vártak, hogy valaki megfogadja őket? Vagy azonnal mesterként kezdhetett dolgozni?
Nem a születés elbeszéléséből, hanem a pásztorok történetéből tudjuk, hogy Jézus éjszaka született. Ezek a pásztorok nyájaikat éjszakára összeterelték egy akolba, amely Betlehem közelében, talán a völgy túlsó oldalán volt. Egyikük őrködött, míg a többi aludt, vagy valamivel szórakozott. Ezeket az embereket jóságos, egyszerű népnek képzeljük el. Pedig, ha összegyűjtjük azokat az adatokat, amelyekről a hagyomány megfeledkezett, egy nagyon különböző kép áll előttünk. Edzett férfiak voltak, akik egész évben esőben és viharban egyaránt, szabadban voltak, s éjszaka is nagyon keveset és kényelmetlenül pihentek. Tavasszal minden zöldellt, de ahogy múlott az idő, úgy kellett egyre többet vándorolniuk a folyóvölgyek és források vidékére, hogy legelőt találjanak, ahol azonban sok veszély leselkedett rájuk. Dávid meséli Saulnak, hogy pásztor korában, ha medve, vagy oroszlán támadt a nyájra, utánuk ment, és megölte őket. Jézus a nyájra támadó farkasokat említi. Ezekkel mind számolniuk kellett a pásztoroknak.

A pásztorok eme oldalához természetesen árnyékok is tartoztak. A nyájak, amelyeket őriztek, nem sajátjaik voltak, hanem gazdag parasztoké, vagy egy gazdag városi emberé. A pásztorok nem tartották lopásnak, ha egy-egy bárányt saját használatukra megöltek. Ha az évi számadásnál valahogy kiderült, kimagyarázták a dolgot. Általában tolvajoknak és megbízhatatlan embereknek tartották őket. Megtiltották, hogy bíróság előtt tanúskodjanak, és egy sorba állították őket a rablókkal és gonoszokkal. Éppen ezért keveset érintkeztek a városi emberekkel, és helyzetüknél fogva bizalmatlanok voltak velük szemben.

A pásztoréletet egészen kicsi korukban elkezdték, s ez lehetetlenné tette, hogy kulturálódjanak. Ez vallási életükre is érvényes volt. Zsinagógát aligha láttak belülről, s csak nagyon ritkán vetődtek el a jeruzsálemi templomba. Sem idejük, sem pénzük nem volt arra, hogy a mózesi Törvény minden előírását megtartsák, nem is beszélve a rabbik e egyre gyarapodó apró szabályairól. Népük hitének alapvető tényeit vallották: hitték Istent, tisztelték a templomot, és mindenekelőtt vártak egy szociális és politikai Messiást.
Alapjában véve tehát jó emberek voltak, de valószínű állandóan készen álltak arra, hogy a Messiásért harcba szálljanak. Jézus szimpátiával nyilatkozott a pásztorokról és a pásztoréletről. Annál is inkább megtette ezt, mert az Ószövetségben Jahve maga is pásztornak nevezte önmagát.
Mikor egy angyal a Messiás születését hírül adta nekik, ez örömhírt jelentett számukra, és a „mennyei seregben”, amely megjelent mellettük, valószínű már hadsereget láttak, amelyet Isten a Messiás rendelkezésére fog bocsátani. Hogy a Messiás Betlehemben születik, ez megegyezett elképzeléseikkel és várakozásukkal. Számukra az sem jelentett különösebb nehézséget, hogy a leendő Messiást egy újszülött gyermekben felismerjék, míg mások meg voltak győződve róla, hogy a Messiás felnőttként fog megjelenni.

Abban sem láttak semmi problémát, hogy elhiggyék: az Istentől küldött Messiás jászolban fekszik. Úgy látszik, hogy a közelben ez egyértelmű helymeghatározás volt: azonnal tudták, hova kell menniük. Nyilván csak a már említett barlangban volt kiépített jászol. És „sietve elmentek Betlehembe”. Egyiküknek, természetesen a legfiatalabbnak, ott kellett maradnia
a nyájnál.
A népi képzelt úgy tudja, hogy a pásztorok ajándékokkal állítottak be Jézushoz, s ebben kétségtelenül igaza van. Akkoriban senki sem léphetett egy nála hatalmasabb elé anélkül, hogy valami ajándékot ne vitt volna neki, és a lába elé ne tette volna. A keleti bölcsek is ajándékot hoztak a zsidók újszülött királyának. Amikor viszont Saul királlyá lett, „néhány semmirekellő ember azt monda: Mit tud ez rajtunk segíteni? És nem hoztak neki ajándékot” (1 Sám 10,27), azaz nem hódoltak meg előtte.
Mikor Mária a pásztorok elbeszélést hallotta, nem kerülhette el a figyelmét, hogy Isten éppen azt választotta ismertetőjéül, ami neki annyira fájt: az istállóban lévő jászolról ismerhették fel a gyermeket. Ez számára akkor vigasztalásul szolgálhatott.
A szentírás elbeszéléséből tudjuk, hogy a pásztorok másoknak is elmondták azt, ami velük történt. Hogy hánynak és kiknek, azt nem tudjuk, de „mindenki, aki hallott, csodálkozott”. Úgy látszik azonban, hogy a pásztoroknak nem nagyon hittek, általában nem bíztak meg bennük az emberek. Amit szavuk igazolására fel tudtak hozni, az az angyali jelenés volt – a mire könnyen mondhatták a többiek, hogy beképzelés -, s az angyal szavának teljesedése jászolban fekvő gyermek megtalálásakor. De hogy a Messiás egy piszkos istálló jászolában feküdjék, és ott szülessen az istállóban, túl abszurdnak tűnt ahhoz, hogy ennek mások személyesen is utánanézzenek. A szöveg sejteti ezt az általános hitetlenkedést, amikor hozzáfűzi: „Mária azonban szívében őrizte ezeket az eseményeket, és el-elgondolkodott rajtuk.”

A többi emberrel szemben ezek az események sok mindent megérttettek vele, és elmélyítették a hitét. Majdnem kilenc hónap elmúlt már azóta, hogy az angyali üdvözlet természetfeletti eseménye és a foganás Erzsébet részéről meglepő igazolást kapott. Ezután azonban mint fiatalasszonynak, sok gonddal kellett küzdenie: az átköltözés Betlehembe, az új helyen az első hónapok gondjai, végül az istállóban való szülés. A pásztorok látogatása hirtelen fényt gyújtott az elmúlt időszak sötétségében.
Annak egyébként, hogy a pásztorok szava nem talált hitelt, az embernél, megvolt a jó oldala is. Ha ekkor felfigyeltek volna Jézusra, és nyilvánossá vált volna a Messiás születése, biztosan Heródesnek is fülébe jutott volna. Besúgói voltak a nép között, bizonyára Betlehemben is, hiszen ez volt a régi királyi család fészke. Ha hittek volna az emberek a pásztoroknak, a Szent Család helyzete nagyon súlyossá válhatott volna.