Ünnepe: augusztus 15. Nagyboldogasszony prefációja
Szent vagy...! Mária halála Jó lenne, ha tudnánk, mikor halt meg Mária, erről azonban semmi közvetlen hagyomány nem szól. Jóakaratú jámbor hívők úgy vélték, hogy Mária nagyon sokáig, több, mint száz évig élt. Bár feltétlen bizonyossággal nem tudunk időpontot mondani, bizonyos valószínűséggel mégis meg tudjuk közelíteni ezt a kérdést. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jézus halálakor még semmiféle mariológia nem létezett. Nem is létezhetett, hiszen az ősegyház először Jézus személyének teológiáját dolgozta ki, s csak azután vált lehetségessé, hogy Máriának Jézushoz és híveihez fűződő viszonyát is részletesen kibontsák, és fokozatosan ismertté tegyék. Arra azonban gondolnunk kell, hogy legalább azoknak az asszonyoknak kis körében, akik Jézus kíséretében voltak, Mária a tiszteletet súroló megbecsülésnek örvendett. A gyermekségtörténet, amely nagyrészt tőle származik, bizonyságot ad erről (Lk 1-2. ff.) Egészen félrevezető az a vélemény, hogy Mária egyáltalán nem halt meg. Kétségtelen, hogy Mária az eredeti bűn nélkül született, s biztos, hogy a halál a bűn következménye. De Jézusra még inkább áll, hogy mentes volt a bűntől - és Ő meghalt. A földön minden szenvedés is a bűn következménye, s ennek ellenére nemcsak Jézus viselte a szenvedéseket, hanem édesanyjának is jócskán kijutott belőle. Egyáltalán nincs megfelelő alap arra, hogy feltételezzük, hogy Mária nem halt meg. Végül is a halál, amit az ember önként elfogad Isten kezéből, a legnagyobb áldozat, amit ember Istennek adhat, még akkor is, ha ezt a halált úgy fogadja az ember, mint az Istennel való végső egyesülésre vezető utat. Miért tennénk kétségessé Mária esetében ezt az életet betetőző végső áldozatot? Éppen ezért magától értetőnek tartjuk, hogy Mária meghalt. Őrá is érvnyes: "Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál" (Mt 10, 24). Mária Jézus hűséges tanítványa és szolgálója volt, nemcsak annak vallotta magát, hanem tényleg az volt. Követte Mesterét, Urát és Fiát útjának végéig, a haláláig. Gyakran Jézus feltámadása és az Egyház születése után képzeljük el magunknak Máriát, mint a hívők jóságos édesanyját és az apostolok tanítóját, akiknek mélységes bölcsességgel és látással ad tanácsokat és jövendöléseket. Jézus halála és mennybemenetele után Mária egyetlenegyszer szerepel: Lukács mondja az Apostolok Cselekedeteiben: "Mindezek (ti. az apostolok) az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt egy szívvel-lélekkel állhatatosan imádkoztak" (1, 14). Az "asszonyok" nem lehettek mások, mint akikről a szenvedéstörténetek is megemlékeznek. Jézus testvéreiről már korábban megemlékeztünk. Ez a vers a mennybemenetel és a pünkösd közé eső időről beszél. A forrás, amelyet Lukács használt, s maga Lukács is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Mária is ott volt az imádkozók között, ha nem is vezető helyzetben. Mindenesetre ez bizonyság amellett, hogy Máriát megbecsülték. Bizonyos, hogy ez a megbecsülés nem csökkent Mária életében. Ezért fel lehet tenni a kérdést, hogy miért nem beszélnek róla későbbi újszövetségi iratok? János a kilencvenes években beszéli el Máriáról a kánai menyegző eseményét, de ez még Jézus életében történt. Mária életének további szakaszáról semmit sem tudunk a szent iratokból. Lukács e feljegyzéséből látszik, hogy Mária ahhoz a kis csoporthoz tartozott, akik nyíltan hittek Jézus Messiás-voltában, de egyelőre még elvegyültek a templomban imádkozók között. Hogy Mária előtt említi az asszonyokat, erre később magyarázatot fogunk kapni. Hogy Jézus "testvérei" előtt említi őt Lukács, ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy szoros kapcsolatot tartott velük. Jézus haláláig ezek a "testvérek" nem csatlakoztak hozzá (vö. Jn 7,3-8). Jézus halála azonban láthatóan annyira megrázta őket, hogy Mária hatására csatlakoztak Jézus követőihez. De miért nem emlegetik Máriát az ezt követő időben? A hallgatást megmagyarázza az, ha Mária hamarosan eltávozott az életből. Az ApCsel még két, az előzőhöz hasonló helyzetet ír le, amelyek a Pünkösdhöz közel eső időről számolnak be (2, 42 és 4, 32-33). Tehát lett volna alkalom arra, hogy Máriáról még szó essék. De nem beszélhettek róla, ha már nem volt az élő hívek sorában. A forrásoknak e hallgatásához még egy másik hallgatás is járul. Máté, Márk és Lukács fontosnak tartják megnevezni azokat az asszonyokat, akik ott voltak Jézus halálánál és temetésénél, de nem említik meg Máriát. Felsorolják elsőnek Mária Magdolnát, aztán Máriát, a fiatalabb Jakab anyját és Szalómét, Zebedeus fiainak anyját. Ők azok, akik "távolról figyelték a történteket', majd anélkül, hogy részt vettek volna a temetésben, megfigyelték, hogy hova temetik el Jézust. Ha már egyszer jelen voltak a történteknél, feleslegesnek tűnhet az a megjegyzés, hogy "szemlélték" a történteket. De ezzel a megjegyzéssel a szerzők azt akarták hangsúlyozni, hogy ezek az asszonyok tanúi a történteknek, mégpedig szemtanúi. Igaz, hogy az akkori felfogás szerint asszony nem alkalmas tanúskodásra, de ez csak a bírói eljárásokra vonatkozott, és ott is ismertek kivételt. S nem véletlen, hogy három asszonyt neveznek meg, hiszen minden tanúskodáshoz legalább két vagy három tanú kellett. Miért hiányzik Mária a tanúk közül? Különválasztva kell vizsgálnunk a temetést és Krisztus halálát. A temetéskor nemcsak Mária, hanem Szalóme neve is hiányzik. Ennek magyarázata pedig a következő lehet: Mikor Jézus meghalt, sem Szalóménak, sem a többi jelenlevőnek nem volt sejtelme arról, hogy ezek után mi következik. Maga Arimateai József sem tudhatta előre, hogy megkapja-e az engedélyt a temetésre Pilátustól, hogy legalább a végtisztességet megadhassák a holttestnek. Nem várhattak másra, mint ami általában a kivégzett gonosztevőkkel történni szokott, és a két latorral meg is történt: még a kereszten eltörték alsó lábszárcsontjukat, hogy el ne tudjanak menekülni esetleg barátaik segítségével, aztán levéve őket a keresztről, megölték őket. Holttestüket egy kordéra dobták, aztán közös sírba helyezték. Senki sem kísérhette őket, még siratni sem volt szabad őket. Jézus lábszárát nem törték el, mert mire erre került volna a sor, meghalt. De a továbbiakban Jézussal is mindennek úgy kellett volna történnie, mint a másik két megfeszítettel. Mi értelme lett volna, hogy Mária még ezt is mind végignézze? Jézus meghalt. Mária már nem tehetett érte semmit, s nem volt szabad még a halottnak járó tiszteletet sem megadni. Szalóme, Mária unokahúga valószínű ekkor, hogy megkímélje Máriát a további gyötrelmektől, hazakísérte őt. Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért nem szerepelnek Jézus temetésének tanúi között. Most még magyarázatra vár, hogy a szinoptikusok miért nem említik Máriát, mint a keresztnél történt események tanúját. A szenvedéstörténetek mai formájukban évtizedekkel a történtek után kerültek leírásra. De alapjukat megbízható szájhagyomány adta, amely egész szorosan kapcsolódik Jézus halálának eseményeihez. az asszonyok elmondták élményeiket az apostoloknak, ezek pedig a kezdet kezdete óta magyarázták a népnek, hogyan történt Jézus halál, és mi minden történt a keresztnél. A zsidók számára képtelenségnek hatott az, hogy a Messiást a rómaiak megöljék. De a szenvedéstörténet elbeszélése folyamán nemcsak az derült ki, hogy Jézus önként és ártatlanul szenvedett, és szabadon vállalta a kínokat és a halált, hanem Isten hatalma is megmutatkozott, s így a szenvedés elbeszélésre ragyogó igazolása és védelme lett Jézus művének. Ebben az elbeszélésben fontos szerepet játszott a tanúk neve. De csak akkor volt értelme e nők néven nevezésének, ha még alkalmuk volt a hallgatóknak megkérdezni őket az elbeszélt dolgok hitelességéről. Később már nem lett volna értelme a nevüket megjegyezni, ha egyáltalán emlékeztek is volna rájuk. Ha Mária neve nem szerepel közöttük, ennek kézenfekvő magyarázata, hogy már nem volt elérhető, mivel földi életét már befejezte. Nem zárja ki ezt a megokolást az a feltevés sem, hogy azért nincs szó Máriáról, mert Jeruzsálemet elhagyva visszatért volna Názáretbe. Ugyanezt lehetne állítani Szalóméról is, aki nyilvánvalóan hazatért férjéhez, Zebedeushoz, és mégis szerepel a neve. Tehát ha Mária akkor, amikor a szenvedéstörténet elbeszélése kiformálódott, még életben lett volna, érthetetlen, hogy róla hallgatnak. Ha viszont már meghalt, egészen természetes, hogy nem szerepel a neve. Nem képtelenség ezek után, ha feltételezzük, hogy Mária még ugyanabban az évben meghalt, amikor Jézus, vagy egészen hamarosan utána. Ehhez a következőket gondoljuk meg: Jézus nagyon valószínű számítások szerint Kr.u. 33-ban halt meg. Mária ekkor 54 év körüli lehetett. Ma nem különösebben magas életkor ez, de akkor más volt a helyzet. A római múzeumokban számtalan olyan sírkövet látni, amelyeken megvan a halott életkorának megjelölése. Meglepő, hogy a nők közül mennyien haltak meg 21 éves korban, vagy még előbb, s mennyire kevesen értek meg ötven, vagy ennél több évet. Ha ezt figyelembe vesszük, Mária a maga 54 évével, öregasszonynak számított, akire már nem sok idő várt a dolgok normális menetében. Persze voltak, mint minden általános szabály alól, itt is kivételek: Erzsébet és a 84 éves Anna. De ha Mária 54 éves korában meghalt, ebben senki semmi rendkívülit nem látott. Végül Mária lelkiállapota kétségtelenül hatással volt a sorsára. Számára Jézus volt az élet, elsősorban özvegysége napjaiban. Még az is súlyosan érintette volna, ha Fia természetes halállal hal meg (a naimi ifjú anyjának sorsára jutott volna%). De neki azt kellett átélnie, hogy Fiát ellenségei hogyan teszik tönkre erkölcsileg is, testileg is. Erkölcsileg úgy, hogy felheccelték a népet, és azok az ő jótevő Fia helyett a gonosztevő Barrabásra szavaztak; testileg pedig azzal, hogy leggyalázatosabb halálnemet szánták neki, mit csak el lehetett képzelni. Az édesanyai szív szenvedését leírni nem lehet, de bizonyára nem lépjük át a valóság határait, ha azt mondjuk, hogy belsőleg Mária a Fiával együtt meghalt. Ezek után aztán nem sok kellett, hogy egészen kialudjék élete lángja. Persze Jézus feltámadása és mennybemenetele Mária számára is lényeges fordulatot jelentett, De Mária ekkor már nem ebben a világban keresi az életet. Minden vágyával ott van már, ahol megdicsőült Fia él. Ilyen meggondolások alapján sem lephet meg senkit, ha Mária hamarosan Jézus mennybemenetele után elment a Fia után. Ezt a feltevést még egy meggondolással megerősítjük, aminek önmagában nincs történeti bizonyító ereje, de mélyebben érthetővé teszi történeti jellegű következtetésünket. A Jézus szenvedéséről szóló fejezetben láttuk, hogy a Megfeszített egy messiási, természetfeletti feladatot bízott anyjára. Ettől kezdve Máriának Jézus minden tanítványa édesanyjának kellett lennie, vagy még általánosabban, mindazok édesanyja lett, akikért Jézus meghalt. Ennek a feladatnak az volt a feltétele, hogy a Megváltó édesanyja volt, aki élők és holtak megdicsőült Urává lett. Feladata pedig az, hogy édesanyaként közbenjáró legyen Fiánál. Hogy ezt az anyai, s ezért nagyon személyes feladatot teljesíteni tudja, nemcsak a rábízottak szükségeit és érdekeit kell ismernie, hanbem Jézus szándékait és tgerveit is. Mindebben a rábízottak földi élete nagyon alárendelt szerepet játszik, hiszen a megváltás is és Mária közbenjárása is eszkatologikus természetű. Emiatt magától értetődik, hogy Mária ezt a szerepet földi életében nem tölthette be, hacsak nem tételezünk fel egy állandó, rendkívül csodás isteni beavatkozást, amellyel informálódott volna mindenről. Ebből a szempontból nézve sem volt már maradása Máriának a földön. Egyedül az áll összhangban természetfeletti feladatával, ha minél előbb elment Fiához az égbe. Vannak néhányan, akik azt feltételezik, hogy Mária Jézus halála után kivándorolt, és Efezusban telepedett le. Ennek lehetőségét azonban néhány történeti adat kizárja. Mikor Pál apostol 54-ben Efezuban járt, nem talált még ott keresztényeket, tehát János apostol csak ezután jött ide. Mégpedig aránylag későn, mert először maga Pál apostol volt az efezusi egyház püspöke, később pedig Timoteus, akihez 63-64-ben leveleit írta. János apostol csak 67-ben, Pál halála után jöhetett Efezusba, Máriának viszont ekkor már 90 év körülinek kellett volna lennie, amire semmiféle adat nem szolgáltat egyébként alapot.
|
|||
