Édesanyja, Nagyasszonya
Igaz magyar fiaknak,
Patrónája, pártfogója régi magyar hazánknak!
Tehozzád járulunk, sírva leborulunk,
Légy anyja fiaidnak!
Reánk tekints, mert senki sincs,
ki sorsunk boldogítsa!
Igaz szívét és jó szemét ki reánk fordítsa.
Sok véres sebünket, panaszos ügyünket
Aki előmozdítsa.
Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket,
Majd száraz ég, majd zápor,
jég veri el termésünket.
Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború,
Kétség gyötör bennünket.
Békességben, csendességben
tartsd meg hű szolgáidat,
Becsületben és bőségben Örökös Országodat!
Szánd meg, ó Jó Anya, Magyarok Asszonya,
Hű magyar jobbágyodat!
Jó hírnévnek, magyar vérnek
gerjeszd vidám újultát,
Királyáért, hazájáért vitéz vére buzdultát!
Engedd, hogy hős karja mindig föltarthassa
Az ellenség lándzsáját!
Így zokogunk, így hódolunk,
Mária, szent nevednek;
Így remélünk, halunk s élünk jó anyai szívednek.
A magyar Szent Hazát s Angyali Koronát
Ajánld föl az egeknek!

Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.

A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ is és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.

Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint. Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.

Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál, és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted s a hóvirágok között abban a világban.

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:
-Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.
-A ház ura itthon van?-kérdezték.
-Nem - válaszolta az asszony. -Nincs itthon.
-Akkor nem mehetünk be - felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
-Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
-Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.
-Miért nem? - kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta: -Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
-Hallgassunk a menyünkre - mondta a férj a feleségének.
-Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget - Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert: -Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak: -Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.

Uram!
Azt mondod nekünk,
hogyha követni szeretnénk téged,
akkor szeretnünk kell azt, aki keresztbe tett nekünk,
aki megalázott, aki semmibe vett minket,
és adnunk kell neki, ha kér,
vissza nem várva, semmit.

Amikor erre gondolok, nem vagyok benne biztos,
hogy a te kereszted könnyű, és a te terhed édes.
Próbálok ugyan szavaidnak megfelelően élni,
de ez magamtól nem megy.
Gyarló emberi természetem erősen tiltakozik ez ellen,
büszkeségem szemet szemért követel.

Szükségem van rád, Istenem!
Kérlek, Szentlelked által formálj engem!
A görcsös jót tenni akarás helyett
adj a szívembe őszinte, önátadó szeretetet!
Ugyanakkor segíts nekem megőriznem
a méltóságomat is az erőszakkal szemben!
Hiszem, hogy átalakítasz, és velem leszel. Ámen.

Igen, Atyám, most már csak arra vágyom,
Hogy amíg fekszem itt a betegágyon,
Te nagyon meg tudj növekedni bennem,
S taníts meg újra kisgyermekké lennem.
Könnyű keresztem hogyne hordanám
Örömmel, békén: IGEN ATYÁM!

Igen, Atyám, most már csak arra kérlek,
Ne haragudj, hogy fel nem érlek,
Hogy amiért utaid homály borítja,
És nem találom, hol a próbák nyitja,
Nem tudja mondani rögtön a szám
Örömmel, békén: IGEN ATYÁM!

Keresztül húztad, amit én akartam,
Felfedtem bennem, amit én akartam.
Minden erőmet szélbe szórtad széjjel,
Kerestem, nincs már… betakart az éjjel.
Csak a hit égett, fényt ragyogva rám,
Köszönöm néked: IGEN ATYÁM!

Olyan jó gyenge, erőtlennek lenni,
Olyan jó magam egészen letenni.
Olyan jó tudni, hogy semmit sem érek,
Semmit sem birok, gyarló földi féreg.
Kegyelem minden, hogyne mondanám
Hittel az áment: IGEN ATYÁM!

A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagy – hanem azt, hogy nem arattál sikert.
A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értél el semmit – hanem azt, hogy tanultál valamit.
A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltál – hanem azt, hogy volt benned hit a kísérletezéshez.
A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltál – hanem azt, hogy volt merszed próbálkozni.
A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értetted a lényeget – hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnod.
A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagy – hanem azt, hogy nem vagy tökéletes.
A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegetted az időt – hanem azt, hogy van ürügyed az újrakezdéshez.
A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnod – hanem azt, hogy még jobban kell igyekezned.
A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni – hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lenned.
A kudarc nem azt jelenti, hogy Isten elhagyott téged, hanem azt, hogy Neki bizonyosan van egy jobb ötlete.

Megkértem Istent, vegye el büszkeségemet.
Azt mondta, nem Ő veszi el, nekem kell feladnom.
Kértem Istent, adjon nekem türelmet.
Azt mondta: nem. A türelem a megpróbáltatás mellékterméke, nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, adjon nekem boldogságot.
Azt mondta: nem. Csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól.
Azt mondta: nem. A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, adjon lelki fejlődést.
Azt mondta: nem. A fejlődés az én dolgom, de megmetsz, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, segítsen másokat szeretni, ahogy Ő szeret engem.
Azt felelte: látom, már kezded érteni.
Kértem Őt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot...
És adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat
Kértem, adjon szeretetet...
És adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmet...
És adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam, és mégis megkaptam mindent, amire szükségem volt.

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.
Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré. Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:
- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?
Az Úr így felelt:
- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
Milyenek itt az emberek? tudakolódta.
Hová valósi vagy? kérdezett vissza az öreg bölcs.
Athéni vagyok.
És felétek milyen nép lakik? kérdezett tovább az öreg.
Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította.
Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: "Isten csodásan működik." Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A miniszter most is azt mondta: "Isten csodásan működik."

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni isten nőjüknek - majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: "Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat." Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: "Isten csodásan működik." És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

A miniszter azt válaszolta: "Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik."