Pápák

Ferenc pápa - Jorge Mario Bergoglio

.Ferenc pápaFerenc pápa

A konklávé második napján, 2013. március 13-án az ötödik választási fordulóban választották meg pápának londoni idő szerint 19:06 órakor. Pápaként a Ferenc nevet vette fel Assisi Szent Ferenc tiszteletére, mivel fontosnak tartja a szegények ügyét. Így I. János Pál pápa óta ő az első, aki eleddig nem használt pápai nevet választott. Amennyiben azonban I. János Pál pápa kettős nevét nem önálló pápanévnek tekintjük, hanem – szándéka szerint – mint két közvetlen elődje (XXIII. János pápa és VI. Pál pápa) nevének felvételét, akkor 913-ban Lando pápa volt Ferenc pápát megelőzően az utolsó, aki olyan néven uralkodott, amilyenen előtte még senki.

Megválasztásának hírét Buenos Airesben meglepődve, de örömmel fogadták. Beiktatására a tervek szerint március 19-én kerül sor.
„ Testvéreim, jó estét!

Tudjátok, hogy a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk. Köszönöm a fogadtatást. A római egyházmegyei közösségnek megvan a püspöke: köszönöm!

Először is imádkozni szeretnék emeritus püspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk érte együtt, hogy az Úr megáldja és a Szűzanya oltalmazza. (...) Most pedig induljunk el ezen az úton: a püspök és a nép közös útján. A római egyház útja ez, azé a városé, amely a szeretetben minden egyházat vezet. A testvériség, a szeretet, a köztünk lévő bizalom útja ez. Imádkozzunk mindig egymásért, kölcsönösen. Imádkozzunk az egész világért, azért, hogy széles körű testvériség valósuljon meg."

XXI. század

265. XVI. Benedek 2005 -
XVI. BenedekXVI. Benedek

XVI. Benedek pápa 2008.május 1-énXVI. Benedek pápa 2008.május 1-én

XX. század

257. Szent X. Piusz 1903 - 1914
258. XV. Benedek 1914 - 1922
259. XI. Piusz 1922 - 1939
260. XII. Piusz 1939 - 1958
261. Boldog XXIII. János 1958 - 1963
262. VI. Pál 1963 - 1978
263. I. János Pál 1978
264. II. János Pál 1978-2005

Szent X. PiuszSzent X. Piusz

XV.Benedek pápaXV.Benedek pápa

XII. PiuszXII. Piusz

Boldog XXIII. JánosBoldog XXIII. János

VI. PálVI. Pál

I. János PálI. János Pál

II. János PálII. János Pál

II. János Pál 1993-banII. János Pál 1993-ban

II. János Pál 2004-benII. János Pál 2004-ben

XIX. század

251. VII. Piusz 1800 - 1823
252. XII. Leó 1823 - 1829
253. VIII. Piusz 1829 - 1830
254. XVI. Gergely 1831 - 1846
255. Boldog IX. Piusz 1846 - 1878
256. XIII. Leó 1878 - 1903

VII. PiuszVII. Piusz

XII. LeóXII. Leó

XVI. GergelyXVI. Gergely

Boldog IX. PiuszBoldog IX. Piusz

XIII. Leó 1898-banXIII. Leó 1898-ban

XIII. LeoXIII. Leo

XVIII. század

243. XI. Kelemen 1700 - 1721
244. XIII. Ince 1721 - 1724
245. XIII. Benedek 1724 - 1730
246. XII. Kelemen 1730 - 1740
247. XIV. Benedek 1740 - 1758
248. XIII. Kelemen 1758 - 1769
249. XIV. Kelemen 1769 - 1774
250. VI. Piusz 1775 - 1799

XI. KelemenXI. Kelemen

XIII. InceXIII. Ince

XIII. BenedekXIII. Benedek

XII. KelemenXII. Kelemen

XIV. BenedekXIV. Benedek

XIII. KelemenXIII. Kelemen

XIV. KelemenXIV. Kelemen

VI. PiuszVI. Piusz

XVII. század

232. XI. Leó 1605
233. V. Pál 1605 - 1621
234. XV. Gergely 1621 - 1623
235. VIII. Orbán 1623 - 1644
236. X. Ince 1644 - 1655
237. VII. Sándor 1655 - 1667
238. IX. Kelemen 1667 - 1669
239. X. Kelemen 1670 - 1676
240. Boldog XI. Ince 1676 - 1689
241. VIII. Sándor 1689 - 1691
242. XII. Ince 1691 - 1700

XI. LeóXI. Leó

V. PálV. Pál

XV. GergelyXV. Gergely

VIII. OrbánVIII. Orbán

X. InceX. Ince

VII. SándorVII. Sándor

IX. KelemenIX. Kelemen

X. KelemenX. Kelemen

Boldog XI. InceBoldog XI. Ince

XVI. század

215. III. Piusz 1503 - 1503
216. II. Gyula 1503 - 1513
217. X. Leó 1513 - 1521
218. VI. Hadrián 1522 - 1523
219. VII. Kelemen 1523 - 1534
220. III. Pál 1534 - 1549
221. III. Gyula 1550 - 1555
222. II. Marcell 1555 - 1555
223. IV. Pál 1555 - 1559
224. IV. Piusz 1560 - 1565
225. Szent V. Piusz 1566 - 1572
226. XIII. Gergely 1572 - 1585
227. V. Szixtusz 1585 - 1590
228. VII. Orbán 1590 - 1590
229. XIV. Gergely 1590 - 1591
230. IX. Ince 1591
231. VIII. Kelemen 1592 - 1605

III. PiuszIII. Piusz

II. GyulaII. Gyula

X. LeóX. Leó

VI. HadriánVI. Hadrián

VII. KelemenVII. Kelemen

III. PálIII. Pál

III. GyulaIII. Gyula

II. MarcellII. Marcell

XV. század

204. VII. Ince 1404 - 1406
205. XII. Gergely 1406 - 1417
206. V. Márton 1417 - 1431
207. IV. Jenő 1431 - 1447
208. V. Miklós 1447 - 1455
209. III. Callixtus 1455 - 1458
210. II. Piusz 1458 - 1464
211. II. Pál 1464 - 1471
212. IV. Szixtusz 1471 - 1484
213. VIII. Ince 1484 - 1492
214. VI. Sándor 1492 - 1503

VII. InceVII. Ince

XII.GergelyXII.Gergely

V. MártonV. Márton

IV. JenőIV. Jenő

III. CallixtusIII. Callixtus

II. PiuszII. Piusz

II. PálII. Pál

IV. SzixtuszIV. Szixtusz

VIII. InceVIII. Ince

XIV. század

194. Boldog XI. Benedek 1303 - 1304
195. V. Kelemen 1305 - 1314
196. XXII. János 1316 - 1334
197. XII. Benedek 1335 - 1342
198. VI.Kelemen1342-1352
199. VI.Ince 1352-1362
200. Boldog V.Orbán 1362-1370
201. XI. Gergely 1371-1378
202. VI. Orbán 1378 - 1389
203. IX. Bonifác 1383 - 1404


Boldog XI. BenedekBoldog XI. Benedek


V. KelemenV. Kelemen


XXII. JánosXXII. János


XII. BenedekXII. Benedek


VI. KelemenVI. Kelemen

VI. InceVI. Ince

V. OrbánV. Orbán

XI. GergelyXI. Gergely

VI. Orbán pápaVI. Orbán pápa

XIII. század

177. III. Honorius 1216 - 1227
178. IX. Gergely 1227 - 1241
179. IV. Celesztin 1241 - 1241
180. IV. Ince 1243 - 1254
181. IV. Sándor 1254 - 1261
182. IV. Orbán 1261 - 1264
183. IV. Kelemen 1265 - 1268
184. Boldog X. Gergely 1272 - 1276
185. Boldog V. Ince 1276 - 1276
186. V. Hadrián 1276 - 1276
187. XXI. János 1276 - 1277
188. III. Miklós 1277 - 1280
189. IV. Márton 1281 - 1285
190. IV. Honorius 1285 - 1287
191. IV. Miklós 1288 - 1292
192. Szent V. Celesztin 1294
193. VIII. Bonifác 1294 - 1303


III. Honorius - Giotto festményén (Assisi Szent Ferenc III.Honorius előtt)III. Honorius - Giotto festményén (Assisi Szent Ferenc III.Honorius előtt)
IV. CelesztinIV. Celesztin

IV. SándorIV. Sándor

IV. OrbánIV. Orbán

IV. KelemenIV. Kelemen

Boldog X. GergelyBoldog X. Gergely


Tartalom átvétel