május 25. Szent VII. Gergely pápa

Szent VII. Gergely (Sovana, 1020/1025 körül – Salerno, 1085. május 25.) néven uralkodhatott a keresztény világ felett a történelem 157. pápája. A szent egyházfő méltán viselheti az utókor által ráruházott érdemeket, amelyek alapján őt nevezik a pápaság története során az egyik legkiemelkedőbb vezetőnek, és a középkor egyik meghatározó alakjának. A szegény sorból származó Gergely életére nagy hatással volt a cluny bencés kolostorban elsajátított értékrend, amely az egyház megreformálására hívta fel figyelmét. Később ez tette lehetővé, hogy valóban egészen más alapokra helyezze az egyre erkölcstelenebb egyházi szervezetet. Mielőtt 1073-ban megválasztották volna a legfőbb egyházi méltóság betöltésére, Gergely több pápa pontifikátusa alatt is meghatározó szerepet vállalt. VI. Gergely pápa uralkodásától kezdve jelentős szerepet vállalt a római irányításban. Regnálásának egyik legismertebb szakaszában Gergely az egyház hatalmát védelmezte a Német-római Birodalom császáraival szemben. A korábban is közismert politikai tehetsége ekkor igazán megmutatkozott.
A szerény körülmények között élő család még igen fiatal korában Rómába küldte, ahol az Aventinus dombon álló Santa Maria monostorban kezdte meg tanulmányait. A monostort Laurentius apát irányította, aki Hildebrand anyai nagybátyja volt. Valószínűleg ezért engedhette meg magának a család gyermekük taníttatását. Ebben az időben a Cluny apátság reformeszméi már teret hódítottak Itáliában is, így volt ez Laurentius monostorában is, ahol ezen elvek alapján nevelkedett. A kitűnő elmével, szónoki és politikai tehetséggel megáldott ifjú később az örök városban letette a bencés szerzetesi esküt. Korai élete során csak rövidebb időt töltött el a híres Clunyben, mégis életének meghatározó elemévé vált az ott kialakult egyházszemlélet.
Évek múltán a bencés rend klerikusaként társult a Latin kapunál álló San Giovanni-templom archipresbiteréhez, Johannes Gratianushoz. Hamarosan Gratianus gyóntatója lett, és a viharos éveket élő pápaság történetében 1045-ben mellette állt akkor is, amikor VI. Gergely pápa néven trónra emelkedett. A rövid ideig uralkodó pápa egyik leghűségesebb követője lett, aki annak bukása után követte őt Németországba, Kölnbe.
Sándor 1073-ban meghalt, és a kánoni törvények szerint a bíborosok kollégiuma a San Pietro in Vincoli templomban Hildebrandot választotta meg pápának. Ebben a választásban nagy szerepe volt a római tömegnek is, amely egyöntetűen Hildebrand nevét kiáltotta jelöltjükként. Emiatt aztán Hildebrand ellenségei gyakran megkérdőjelezték megválasztásának törvényességét, de a felhozott vádak csak koholmánynak bizonyultak. A bíborosok április 22-én mutatták be az új egyházfőt, aki a VII. Gergely nevet választotta uralkodói nevének. A név egyértelműen Hildebrand első patrónusára, VI. Gergelyre utalt, de a Gergely név választásával azt is el akarta érni, hogy elismerjék törvényes egyházfőnek támogatóját.

Gergely közvetlenül megválasztása után több levelet is írt távoli barátjainak, ismerőseinek. A levelekben aggasztó dolgokról írt. Felismerte, hogy a kereszténység történelmének egyik mélypontján veszi át az uralmat az egyház felett. A kereszténység intézményei immár beleolvadtak a rendetlen középkor viszonyaiba. A pogány invázió, az összeomlott birodalmak és társadalmak romjai egyedül az egyház tudott reményt, és biztatást nyújtani az embereknek, de a 10. századra elvesztette ezt a képességét, és az erkölcstelenség mocsarába süllyedt. Lesújtó véleménye ellenére nem tétlenkedett a pápai trón birtokában, és nekilátott az egyház teljes reformjának.

Ugyan Miklós pápaválasztási törvényei már megengedték Gergelynek, hogy felszenteljék, mégis az új pápa meg akarta várni a császári beleegyezést. A Német-római Birodalom Gergely trónra lépésének idejében nem volt éppen ereje teljében. III. Henrik halála után megerősödtek a birodalmi hercegségek, és a trónra lépő IV. Henrik mindössze huszonhárom éves volt. 1073-ban a szász területek főurainak támadásait próbálta kivédeni a császári udvar. Ekkor érkezett meg Henrikhez Gergely levele, amelyben a pápa a koronás fő megerősítését kéri. A levél egyúttal azt is kifejezi, hogy Gergelynek uralkodói jogai vannak, és ezért jogában állhat szövetségre lépni bármely független herceggel (ne adj' Isten épp a szász hercegekkel), így aztán nem ajánlatos elutasítania a megerősítést.

Henrik döntését befolyásolta a német klérus, amely megijedt Gergely személyétől, és félt a szigorú reformoktól, ezért ők le akarták beszélni Henriket a megerősítésről. De hamarosan az udvarba érkezett Eberhard, Nettenburg grófjának levele, amelyben az állt, hogy amennyiben a pápa megerősíti a gróf jogait, igényt tart a császári koronára. Henriknek ezek után nem maradt túl sok választása, és 1073 szeptemberében írt Gergelynek egy igen nyájas hangvételű levelet. Ebben az uralkodó elismerte a bíborost a keresztény egyház fejének. Ez volt a történelem folyamán az utolsó császári megerősítés, amelyet pápa kapott. VII. Gergelyt 1073. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál napján a törvényeknek megfelelően beiktatták hivatalába.

május 25. Szent VII. Gergely pápa
Send an E-card to your friends
You may enter multiple emails
Whatever you type here will be attached to the e-card