Kamilliánusok O.S.Cam.

(Ordo Clericorum Regularium Ministrantium Infirmis)
Lellisi Szent KamillLellisi Szent Kamill
Alapító: az itáliai Lellisi Szent Kamill (1550-1614) kalandos katonaélet után mint késői hivatás tért rá egészen Isten útjaira. Csavargott, kártyázott, aztán zsoldos lett, harcolt a török ellen. Zsoldját is eljátszotta, koldulni kényszerült. Lábsebe miatt éveket töltött kórházban, közben maga is betegeket ápolt. Megtérése után (1575) kapucinus szeretett volna lenni, de sebe miatt nem vették fel. Visszatért a római Szent Jakab kórházba, és hamarosan vezetője lett. Társaival új szellemű betegápolást kezdeményezett: a betegben Krisztust látták, és így gondozták.

XIV, Gergely 1591-ben hagyta jóvá a Betegszolgáló Társaságot. Szerzetesi ruhájukon nagy vörös keresztet viseltek.

Az első évtizedekben sok testvér adta életét a tífuszos, pestises betegek szolgálatában. Kamill szeretete nem ismert határt: beteg testtel, sebes lábbal, görcsök közepette is csak egy gondja volt: a rabok, a betegek, a szegények, a nincstelenek..
Lellisi Szt KamillLellisi Szt Kamill

Magyarországra az első nyolc kamilliánus a török ellen harcoló pápai sereggel érkezett, XI. Ince intézkedésére. 1683-ban Esztergomnál fölállították az első tábori kórházat. Később Győrött telepedtek le.
Bár a pestis- és kolerajárványok idején, valamint a harcterekenés az ispotlyokban fölbecsülhetetlenül értékes szolgálatot teljesítettek, II. József mégis fölöslegesnek tartotta őket és feloszlatta a rendet.

A Rend lelkiségének jellemzői:
- Krisztust követik, aki együttérzett minden szenvedővel.
- Baráti kapcsolatot alakítanak ki a beteggel. érdeklődésük központjában a szenvedő ember áll.
- Minden beteg válsághelyzetbe kerül, ezért egyéni segítségre van szüksége. A kamilliánus szerzetes ebben a konkrét válsághelyzetben akar segíteni.
- A szerzetesek intenzív közösségi életet élnek: együtt laknak, kicserélik tapasztalataikat, együtt tervezik apostoli tevékenységüket, és segítik egymás továbbképzését.
Felvétel, képzés: bizonyos ismerkedési idő után a jelölt a noviciátusban sajátítja el a rend sajátos szellemét, lelkiségét, s választja meg elöljáróval együtt rendi apostoli munkakörét.
199-ben az öt világrészen 132 házban 1052 kamilliánus működött.

Központi ház:
Piazza della Maddalena, 53
I-00186 Róma
Tel.: 06-679-7796

A XIX. században két női kongregáció jött létre Szent Kamill szabályai alapján.
A Betegek Szolgálói (1829) és a Szent Kamill Nővérei (1892) közösségtagjai betegápoló szolgálatot végeznek, főképp Latin-Amerikában.