Angolkisasszonyok Temploma (Belvárosi Szent Mihály Templomigazgatóság)

Templomtörténet:
Angolkisasszonyok Temploma Budapest belvárosAngolkisasszonyok Temploma Budapest belváros

A jelenlegi templomot a domonkosok a török kiűzése után, 1700-1765 között építették fel. 1784-ben II. József feloszlatta a domonkosok pesti konventjét. az épületeket átmenetileg a pálosoknak (1785-1786), majd 1787-ben az angolkisasszonyok tanító rendjének adta át. Ma újra a nővérek lakják, általános iskolájuk és gimnáziumuk ismét fogadja a tanulókat. A templom most is a rend tulajdona, 1950 óta Főegyházmegye üzemelteti. A templomban 1964-1968-ban külső-belső felújítást végeztek. Ennek során a templom mennyezet- és falképeit lemeszelték. 1997-1998-ban teljes külső felújításra került sor, és a toronyba óra került. 1999 óta folyik a templom belső felújítása.

Urnatemető: A templom szentélye alatt levő kriptában e nem évülő urnafülkék válthatók.


Búcsúk: Szent Mihály ünnepe, szeptember 29., illetve az utána való vasárnap: Rózsafüzér királynőjének ünnepe, október 7.

Cím: 1056 Budapest, Váci utca 47/b.
Tel: 06-1-337-8116

Nyitvatartás: 10-18 óráig
Miserend: Hétköznap: 16 óra
Vasárnap: 10 (ünnepi mise) és 16 óra
Gyóntatás: a hétvégi misék előtt 20 perccel
Urnatemető látogatása: h-p: 1630-18, sz: 15-16, v: 11-12