Antal Adrienn: A második gyertya fényénél
Sokszor mondták már nekem, hogy szeretlek,
majd hűtlenek lettek, vagy elfeledtek,
talán akad, ki néha gondol is rám,
előkerülök valamilyen listán,
de nem tudom, hányan szeretnek tényleg,
kiknek szívükben nem billent a mérleg
ellenkezőleg, vagy közömbösségbe.
Nem tudom, kik látnának szeretettel,
ha segítséget kérnék egyik reggel,
vagy az éj közepén beállítanék,
hogy szállást kérjek, mert kint talált az ég,
még ha nem is üldözne senki sem,
csak nem lenne egyebem, mint a hitem,
kifogások nélkül ki engedne be.
Mit is várhatnék én ettől a világtól,
hol szállást alig talált a Megváltó,
aki szeretni jött, nem válogatva,
mégis, épp hogy akadt neki egy pajta,
pedig mióta és mennyien várták,
hogy jöjjön és tanítson, gyújtson lámpát,
utat mutatva, mennyekbe vezetve.
Idén is ég már a második gyertya,
a kirakatokban ünnepi pompa,
Pest utcáin a karácsonyi fények,
most is, és mindig, olyan nagyon szépek,
várjuk az érkezést, ki ahogy tudja,
kinek kevésre, kinek többre futja,
és van, akiknek már nincsen semmije.
Sokan mondták már nekem, hogy szeretlek,
mégis oly kevés, akikkel ünneplek,
a szüleim idén is hazavárnak,
és értük Uram, mindörökké áldlak,
köszönöm Neked, aki majd becsenget,
azokat, akiknek szíve beenged,
s engedd, hogy veled érjen éltem vége.
2015. 12. 06.
