Falevél még nem zizzent az ágakon,
de már csalogatott a márciusi Nap,
hát felvettem gyorsan a kabátomat,
és magányomat otthagytam az ágyamon.
Nem tudom miért és mit is kerestem,
arcomra kiült a vidámság, mint régen,
még gyerekkoromban karácsony éjjel,
amikor ajándékot kutattam, lestem.
Angyalföld kocsiszín - hívott a tábla -
a megálló néptelen volt, tavaszra várt,
néhány veréb ugrált a síneken át,
csak egy ember bóbiskolt villamost várva.
Leültem ott a hajléktalan mellett,
az ég kékjén megjelent Gertrúd alakja,
s domonkos apácák fátyolos hangja
lebbent a széllel, ameddig várnom kellett.
Fent tatár paták rúgták a felhőket,
lent a férfi sorsáról kezdett mesélni,
- tíz éve már, hogy alig tud megélni –
jelen és múlt képei ráztak kettőnket.
Így vártunk, hagytuk a perceket múlni,
majd elindultunk a város szíve felé,
és az angyalok könnye lábunk elé,
csendes-bús cseppekben kezdett aláhullni.
2009. 03.11.
További verseim a következő oldalakon érhetők el:
http://amoriana.co.cc
http://amoriana.hupont.hu
http://amoriana.mindenkilapja.hu
Egyelőre mindegyiken ugyanazok a versek találhatók, később ez változni fog.
Köszönöm.
