Szállást keres a Szent Család

A magyar nép körében legjobban elterjedt ádventi ájtatosság. December 15-én este kezdjük. Minden kilenc család bokrot alkot, s esténként más és más családhoz viszik a templomban előzetesen megáldott Szent Család-képet, s előtte áljtatoskodnak. Az egyes családok tagjai a reájuk eső napon meggyónnak-megáldoznak, vagy pedig a bokrok a befejező napon, december 23-án közösen végzik szentáldozásukat. Ha templomban végezzük, nem szervezünk bokrot, hanem minden résztvevő család megáldatja a Szent Család képét, s otthon helyezi a házi oltárkára, a végén szintén közös áldozással fejezik be az ájtatosságot a közösen mondott szentmisén.

Beköszöntő ének
(Dallam: "Ébredj ember...")

Szállást keres a Szent Család.
De senki sincs, ki helyet ád.
Nincsen, aki befogadja
Őt, ki égnek s földnek ura.

Az idő már későre jár,
A madár is fészkére száll.
Csak a Szent Szűz jár hiába"
Betlehemnek városába.

Legalább ti, jó emberek,
Fogadjátok a Kisdedet.
Házatokra boldogság száll,
Ha betér az égi Király.

(A házbeliek éneklik:)

Ne sírj tovább, Szűz Mária,
Ne menjetek ma máshova!
Szállásunkat mi megosztjuk,
Kis Jézuskát befogadjuk.

ELŐIMÁDKOZÓ (A családhoz):

Elhoztam hozzátok a Szent Család képét: A Szűzanyát méhének áldott gyümölcsével az Őr Jézussal és a Szűzanya jegyesét, Szent Józsefet. Áldásuk tér be a házba. Remélem, szívesen adtok nekik szállást.

HÁZBELIEK NEVÉBEN:

Üdvözlégy, Mária!
"Honnan van az, hogy az én Uramnak Anyja jön hozzám?"
Ó, de boldog vagyok, hogy a Szent Családot hajlékomban tisztelhetem és Nekik szállást adhatok!

(A képet mindketten megcsókolják.)

ELŐIMÁDKOZÓ (elmondja a felajánló imát):

Ó, Jézus, Mária, József!
Ó, Szent Család! Mély alázattal leborulunk előtted. Méltatlan voltunk teljes tudatában édes midnyájunkat kegyes oltalmadba helyezzük. Töredelmes szível megkérlelünk mind a saját, mind a mások bűneiért. Ó, Szent Család! Légy a mi örökös pártfogónk. Védj meg minket a bűntől és minden bajtól, hogy békességben és nyugalommal szolgáljunk Istennek.

Szentséges szűz és Isten Anyja, Mária, Jézus Krisztus értünk ontott vérére kérünk és könyörgünk hozzád, ó, jóságos Anyánk, fogadj minket híveid sorába és örökös szolgádnak. Állj mellettünk minden cselekedetünkben és szerezz kegyelmet, hogy gondolattal, szóval és tettel mindig úgy viselkedjünk, hogy sohase bántsuk meg se Szívedet, se szentséges Fiad Szívét. Emlékezzél meg rólunk és el ne hagyj halálunk óráján. Ámen.

Ó, Szent József, a Szent Család Isten választotta, hű gondviselője! Neked jutott az a szerencse, hogy a világ Megváltóját, Jézus Krisztust karodon hordoztad, szívedhez szorítottad és mint nevelő, gyermekedet arcod verejtékében tápláltad. Sok búbánatot és bajt szenvedtél Érte és Szűz Máriáért, de atyai szíved az öröm óráiban, a búbánat napjaiban is mindig megnyugodott Isten szent akaratában. Ó, Szent József, kérd az Istent, adja meg nekünk, hogy követhessük istenes életedet! Nyugodjunk meg Isten szent akaratában, és bajban, betegségben és szükségben soha el ne felejtsük, hogy akit Isten szeret, megfenyíti, és hogy bűneink miatt sokkal súlyosabb büntetést érdemlettünk. Ó, Szent József, légy velünk halálunk óráján. Ámen.

Édes Jézus! Gyermeki alázattal kérünk, hogy szereteted erejével, mely a menny legmagasabb trónjáról a betlehemi istállóba vonzott, a mi szívünket is vond magadhoz, hogy Veled a legbensőbben egyesülhessünk.
Engedd, hogy szegénységedben legalább úgy vegyünk részt, hogy semmihez se kössük lelkünket: legyünk lélekben szegények, szeressük a szegényeket, akiknek helyzetét Te születéseddel és életeddel megszentelted, és azt tekintsük a legfőbb és egyetlen kincsnek, ha Tégedet bírunk! Ó, jóságos Jézus, jöjjön el a Te országod! Ámen.

(Templomban csak innen kezdve mondjuk:)

ELŐIMÁDKOZÓ:

Isten, figyelmezz segítségemre.

MIND:

Uram, siess segedelmemre.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben vala, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.

E: Gyermeki hódolattal köszöntelek, Isten legkedvesebb Családja, minden keresztény család legszebb példaképe!

M. Jézus, Mária, József!

E: Téged szemelt ki öröktől a Szentháromság, hogy az isteni szándékok gyöngyének és koronájának, a teremtés fejének és királyának, a bűnbeesett emberiség Megváltójának otthona légy!

M: Jézus, Mária, József!

E: Benned ringott Üdvösségünk bölcsője, kelt fel szabadulásunk Napja s nevelkedett az Isten Fia.

M: Jézus, Mária, József!

E. Benned virágzott a szüzesség legtisztább lilioma, illatozott az alázat és engedelmesség erénye.

M: Jézus, Mária, József!

E: Legfőbb törvényed a szeretet, minden erény alapja és foglalta s a családi élet legerősebb köteléke.

M: Jézus, Mária, József!

E: Az atyai tekintély a fegyelmed, az anyai szeretet az erőd, Gyermeked a legnagyobb kincsed.

M: Jézus, Mária, József!

E: A munkás élet krisztusi értékelésének és a földi élet Istenre-irányításának eszményképe.

M: Jézus, Mária, József!

E: A szenvedésben és megpróbáltatásban is állhatatos Szent Család.

M: Jézus, Mária, József!

E: Isten iránt való szeretetből és bűneinkért való engesztelésből minden áldozatra kész Szent Család.

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, vedd oltalmadba a keresztény családokat, s ápold bennük a családi élet erényeit:

M: Jézus, Mária, József!

E:Ó, Szent Család, segíts minden megpróbáltatásban bíznunk az isteni Gondviselésben.

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, taníts meg Isten akaratában megnyugodva szenvednünk.

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, neveld a keresztény házastársak hűségét, szeretetét és áldozatos lelkületét.

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, termékenyítsd meg a szülők szeretetét, önts életkedvet a keresztény otthonokba és sugározd beléjük az Isten akaratát teljesítő lélek örömét.

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, védd meg az ifjúságot az istentelenség és erkölcstelenség romboló szellemétől!

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, vigasztald meg az özvegyeket, gyámolítsd az árvákat!

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, építsd újra a szétdúlt magyar otthonokat.

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, gyűjtsd egybe családunk szétszóródott tagjait!

M: Jézus, Mária, József!

E: Ó, Szent Család, vezéreld haza fogságban sínylődő szeretteinket!

M: Jézus, Mária, József!

Ének

(Dallam. Áldozzunk hív keresztények..)

Köszöntjük a Szent Családot,
Mert megáldja a világot,
Szent Család, légy örömünk,
Jóban-bajban légy velünk.

Áldd meg minden ügyeinket
Békében óvd nemzetünket
Szent Család légy örömünk...

Családoknak ékessége
Áldj meg minket s hozzánk térj be:
Szent Család légy örömünk...

Jézus, Mária, Szent József,
Szent hitünkben tartsatok meg:
Szent Család légy örömünk...

Halálunknak szent óráján,
Hogy ne ártson majd a sátán,
Szent Család légy örömünk...

E: Üdvözlégy, Szent József, a Szent Család feje és őre, az Isten Anyjának szűzi jegyese, Jézus Krisztus nevelőatyja.

M: Vedd oltalmadba és hathatós pártfogásodban
a keresztény családok alapját,
az atyai tekintélyt,
s adj példás férfiakat,
katolikus szellemtől áthatott férjeket és apákat családjainknak!

E: Szent József, a Szent Család gondviselője és a kötelességteljesítés eszményképe!

M: Neveld családunkban a munka-szeretetet,
és esd ki számunkra minden napra
a becsületes munkával megszerzett kenyeret!

E: Szent József, Te annyi aggodalommal szolgáltad szeplőtelen Jegyesedet, a Boldogságos Szűzet, s védted isteni Neveltedet, Jézust, az Isten Fiát!

M: Oltalmazd családunkat minden viszontagságban,
óvd meg minden veszedelemtől,
minden testi és lelki bajtól!

E: Szent József, a betegek vigasztalója és orvosa!

M: Taníts keresztény türelemre, a betegségben,
s fordítsd üdvösségünkre szenvedéseinket.

E: Szent József, a szegénység kedvelője!

M: Ne engedj zúgolódnunk a nélkülözésben,
s őrizd meg lelkünk békéjét
a megpróbáltatás napjaiban.

E: Szent József, a haldoklók pártfogója!

M: Légy mellettünk életünk utolsó óráján,
segíts küzdenünk a gonosz lélek kísértései ellen,
s vezérelj az örök életre!

E: Szent József, neked annyi bánatot okozott az emberek részvétlensége, amikor Betlehemben szállást kerestél Jegyesednek és a testet öltött Istenfiának.

M: Fogadd szívünket Szent Családodnak szállásul,
éljen bennünk a Szent Család szelleme:
a Te tisztaságod,
bensőséges áhítattal tiszteljük Szűz Máriát,
és kövesük Jézust, a világ üdvözítőjét!

Ének

Áldunk, Isten jó szolgája,
Szent családnak hű sáfárja,
Kire Isten megváltásunk titkát bízta,
Mert a lelked igaz volt és szíved tiszta.

Őre voltál Máriának,
Tanúja szűz liljomának,
Kit kertedbe Isten plántált vigyázatra,
Hogy fakasszon drága bimbót áldozatja.

Betlehemnek jászolánál
A Kisdedre ráhajoltál,
Megmutattad pásztoroknak, királyoknak,
Kit fiaik mindörökké hinni fognak.

Bosszújától Heródesnek
Isten Fiát védelmezted,
Bújdosásban lelked retteg, tested fárad,
Hogy megtartsd őt a megváltó keresztfának.

Kit angyalok hűn szolgálnak,
Intésére készen állnak,
Isten Fia tenéked lett engedelmes,
Alázattal szavaidra ő figyelmez.

Két kezed munkája árán
Növekedett a Szent Bárány,
Műhelyedet verejtékkel megszentelte,
Ott készült a keresztfára áldott lelke.

S a keresztfán kit megváltottál,
Sok baj őrli e világot:
Ó, Szent József, Szent Családnak hű sáfárja,
Legyen gondod Jézusod szent Egyházára!

(Szent Vagy, Uram! 213sz.)

E: Üdvözlégy, Mária, Szent József szeplőtelen jegyese, Jézus Krisztus édesanyja!

M: Téged választott ki az Úr,
hogy anyja légy a világ Megváltójának,
s anyai szeretetedbe vedd Krisztus minden követőjét,
ápold bennünk a hitet
s térítsd meg a hitetleneket,
növeld bennünk az erényt
s térítsd meg a bűnösöket, erősíts a kísértésekben
és védelmezz a szenvedésekben!

E: Üdvözlégy, Mária, malaszttal teljes!

M: Üdvözlégy, Isten kegyelmének minden bűntől,
még az eredeti bűntől is
érintetlen gyermeke,
Isten szeplőtelen képmása,
a megváltásban Jézusnak társa
és a megváltás kegyelmeinek
mennyei kincstárnoka.
Esd ki nekünk Jézus kegyelmét,
védj a bűntől
s gyarapítsd bennünk a Szentlélek ajándékait.

E: Üdvözlégy Mária, az Úr teveled.

M: Ó, Szentháromság temploma,
Jézus Krisztus áldott édesanyja,
járj közben érettünk,
hogy a mi lelkünkben is lakást vegyen
az Atya, Fiú és Szentlélek,
soha ki ne űzze a bűn
Isten szent Fölségét lelkünkből
s el ne torzíthassa bennünk
Isten képmását.

E: Üdvözlégy, Mária, áldott vagy te az asszonyok között!

M: Boldognak hirdet Téged
minden nemzedék
legszentebb asszony,
a női nem dicsősége,
a szüzek, hitvesek és édesanyák
örök példaképe és erőssége.

E: Üdvözlégy, Mária, áldott a Te méhednek gyümölcse: Jézus!

M: Nincs Szívednek nagyobb vágya,
mint hogy minden szív Jézust szeresse,
minden ember Jézust kövesse,
s minden lélekben,
családban,
közösségben
és nemzetben,
hivatásban és állásban,
korban és nemzedékben
Jézus győzedelmeskedjék,
Jézus uralkodjék
és Jézus parancsoljon.

E: Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja!

M: Úrnőnknek,
Boldogasszonyunknak
és Anyánknak vallunk,
legnagyobb dicsőségünk és vigaszunk,
hogy szolgáid,
tisztelőid
és gyermekeid lehetünk.
Oltalmad alá folyamodunk, Istennek szent Anyja,
ne vesd meg könyörgésünket szükségünk idején,
hanem oltalmazz minket minden veszedelemtől,
mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz,
mi Asszonyunk,
mi közbenjárónk,
mi szószólónk.
Engeszteld meg nekünk Fiadat,
ajánl minket Fiadnak,
mutass be minket szent Fiadnak.

E: Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most!

M: Ne vess meg bűneink miatt:
eszközöld ki nekünk a megtérés kegyelmét, hogy igaz lélekkel szegődjünk Isten szolgálatára, s teljes szívvel szeressük Istent és Istenért minden felebarátunkat, barátunkat és ellenségünket!

E: Imádkozzál érettünk halálunk óráján!

M: Vezess isteni Fiad színe elé, s mutass be minket mint pártfogoltjaidat, és gyermekeidet. Amen.

Ének

Szűz Mária ádventi antifónája

Üdvözítőnk Édesanyja,
Mennyeknek megnyílt kapuja
Tengerjárók szép csillaga,
Boldogságos Szűz Mária!

Légy segítség hű népednek,
Az elesett bűnösöknek,
Ki szülője Istenednek,
Anyja lettél Teremtődnek.

Mert angyali köszöntésre
Rádszállott az Úr Szentlelke.
Ekkor lett az örök Ige
Szűz méhednek szűz gyümölcse.

Azért, Édes Istenanyja,
Légy bűnösök szószólója,
Botló lábunk támasztója,
Üdvösségünk nyílt kapuja.

Adjunk hálát az Istennek,
Atya, Fiú, Szentléleknek,
Három személy Felségének,
Egy mivoltú Istenségnek.

TEMPLOMBAN:

(A pap kiveszi a szentségházból az Oltáriszentséget.)
E: Üdvözlégy, örökké áldott légy, legméltóságosabb Oltáriszentség!

M: Isten és ember,
Krisztus Jézus,
minden áldás élő kútfeje,
a menny és föld Ura, Istene!
Mint az angyalok odafenn az egekben,
úgy imádlak az Oltáriszentségben.
Én is méltatlan teremtményed,
leborulva imádom szent Fölségedet,
és teljes szívemből hálát adok Neked,
hogy te,
mennyei Fölség,
lelkünk eledelére
önmagadat adtad az Oltáriszentségben.
Kérlek, Uram,
ne vegyelek soha ítéletemre,
hanem az üdvösség e szentsége
nekem is váljék üdvömre.

E: Uram, Jézus, akit oly részvétlenség fogadott Dávid városában, Betlehemben.

M: Fogadd el szívemet,
s végy benne szállást.
Növeld bennem a hitet szentségi jelenléted iránt,
hogy a kenyér és bor színében
imádhassalak,
áldhassalak
és szerethesselek,
mint Uramat és Istenemet!

E: Uram, Jézus, te a Szent Család szemefénye és legféltettebb kincse, Szent József és Szűz Mária áhítatának és gondviselő szolgálatának központja!

M: Légy királya a mi családunknak is,
szállj meg nálunk,
szenteld meg otthonunkat,
hozz közénk szeretetet és egyetértést,
béketűrést és fegyelmet,
boldogságot
és áldozatra kész szellemet.

E: Uram, Jézus, ki Betlehemben szegényes istállóban születni nem átallottál.

M: Taníts meg,
miként kell a mennyeieket
a földiek elé helyeznünk,
miden viszontagságban
Isten szándékát keresnünk
s mindenkor
Isten akaratában megnyugodjunk.

E: Uram, Jézus, ki Názáretben a világ szeme elől 30 esztendeig elrejtve éltél.

M: Te vagya mi családunknak is rejtett kincse:
szegénységünkben gazdagságunk,
szenvedéseinkben erősségünk,
betegségeinkben orvosunk,
bánatunkban vigaszunk,
küzdelmeinkben pajzsunk,
megaláztatásunkban dicsőségünk,
elszakítottságunkban kötelékünk,
földi és örök életünkben üdvösségünk!

TEMPLOMBAN

Szent vagy, Uram...
Áldás.

(Ha időnk engedi, mondjuk el a Jézus Neve, vagy Szűz Mária lorettói, vagy Szent József litániáját.)

A litánia után elimádkozunk egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget a Szent Családot befogadó ház élő és elhunyt tagjaiért.

Estéli ének

Adjon Isten jó éjszakát,
Küldje hozzánk őrangyalát,
Terjessze ránk szent áldását.
Köszöntsük a Szűz Máriát.

Köszöntsük a Szűz Máriát,
Vele együtt ő szent Fiát.
Jézus, Mária szent neve
Legyen nekünk örömünkre.

Íme, eltűnt a fényes nap.
Felkel-e még nekünk holnap?
Míg számadásom nem egész,
Nem vagyok még az útra kész.

Íme, sötétben maradok.
Jöjjetek, élő csillagok,
Ragyogjatok, élő tüzek,
Dicsőült mennyei szentek.

Te is, őrző, szent angyalom,
Dalold tovább csöndes dalom,
Míg a testem nyugasztalom,
Légy mellettem oltalmazóm.

Búcsúzó ima

ELŐIMÁDKOZÓ:
Elbúcsúzunk tőled, Szentcsalád! Fáj, hogy nem tudtunk úgy megtisztelni, mint ahogy szerettünk volna.
Szívünk templomából azonban már többé el nem bocsátunk. Maradj nálunk egész életünkben.
Búcsúzásul add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy tiszteleted kösse össze a keresztény családokat: a férjek feleségükben, ő, Szűz Mária, téged tiszteljenek: a feleségek férjükben Szent Józsefet szeressék, becsüljék. Legyen szent és sérthetetlen a házasság szentsége. A keresztény családok Istenáldásának tekintsék a gyermeket: féltő gonddal, legdrágább kincsükként, isteni félelemben neveljék őket. A gyermekek szüleikben Isten helyettesét tiszteljék és szeressék, nekik mindenben engedelmeskedjenek!

Jézus, Mária, József! Nektek ajánljuk szívünket és lelkünket! Jézus, Mária, József! Álljatok mellettünk halálunk óráján! Jézus, Mária, József! Veletek nyugodjunk békében. Ámen.

Búcsúzó ének

(Dallam: Mennyből az angyal...)

Ó Jézus,Jézus, ó kegyes Jézus
légy velünk,
Könyörgünk Néked, szent békességed
add nekünk.

Ha a bűn éget, ha ver az élet,
vihara
Csillagunk éjben, segíts a vészben,
Mária.

Mária őre, hű kísérője,.
Szent József,
A beteg ágynál és a végórán
védelmezz.

Ha erőnk nincsen, példátok intsen,Szentcsalád!
Ha szívünk tiszta, megnyílik majd a
mennyország.