A NOVÉNA-hoz

Az imakilencedeknél elhelyeztem egy NOVENA-t Jézus Szent Szívéhez.
Nektek, akik gyakoroljátok katolikus hiteteket, nem szükséges magyarázat hozzá, de akik most keresik az utat Jézushoz vagy vissza Hozzá, fontosnak tartok néhány megjegyzést.
Az emberek közül vannak, akik csak akkor fordulnak Istenhez, Jézushoz, ha már valóban nagynak érzik bajukat. Jézus pedig várja, hogy segíthessen, hogy Hozzá forduljatok.

Ez a NOVENA nem rövid, de szükséges is, hogy kellően elmélyedjünk magunkban, bűneinkről elgondolkodjunk és elgondolkodjunk Isten mérhetetlen nagyságáról és jóságáról.

Időt kell erre szánni, megkeresni egy csendes, nyugodt helyet, félre kell tenni a mindennapok ügyes-bajos gondolatait és Isten jelenlétébe kell helyezkedni. Segíthet ebben, ha meggyújtotok egy gyertyát (lehetőség szerint szentelt gyertyát), magatok elé tesztek egy képet Jézusról. Kényelmesen üljetek, egy széken és amíg nem sikerül elmélyedni, nézzétek a gyertya lángját, vagy Jézust, ne hagyjátok a tekinteteket kalandozni. Keressétek lélekben és gondolatban Jézust.

Alázatos lélekkel, őszinte szívvel kell állni Jézus Szent Szíve előtt, feltétlen bizalommal,és hittel. Egy pillanatig sem szabad kételkedni abban, hogy teljesíteni fogja amit kérsz Tőle.

Amikor kérünk valamit, legyen az édesanyánk, testvérünk vagy a legjobb barátunk - megfordul a fejünkben, hogy vajon teljesíti-e? De bízunk benne, reméljük, hogy nem utasít el.
Amikor Jézustól kértek valamit, akkor ne kételkedjetek, ne sértsétek meg a Legnagyobb Szeretet és Jóságot, ne így forduljatok Hozzá.

Ne akarjátok, hogy "cinkosotok legyen"! - mert nem lesz.

Elmondok erre néhány példát.

1. Egy fiatal lány anyagi gondokkal küzdött. Egy kis üzletben dolgozott pénztárosként és kivett a kasszából 5000 Ft-ot, azzal a gondolattal, hogy 2 nap múlva fizetés lesz, akkor visszateszi, senki sem veszi észre és megoldja vele aktuális nehézségét. Közben bántotta a lelkiismeret és félt is, hogy kiderül.
Istenhez kezdett imádkozni, hogy segítsen neki, hogy a 2 nap alatt ne vegye észre főnöke a hiányt.

Meghallgatta-e Isten az ő kérést? Hallotta, de nem vált cinkosává, mert Isten a bűnt soha sem pártolja.
Amit Jézus ettől a lánytól elvárt, az egyetlen dolog volt, hogy álljon oda a főnöke elé, mondja el, hogy kivett a kasszából 5000 Ft-ot, kérjen bocsánatot és kérje a főnökétől a segítséget ezzel kapcsolatban.

2. Egy másik lány szerelmes lett egy fiúba. Eleinte úgy tűnt, hogy a fiú is viszonozza érzéseit, de hamar kiderült, hogy már nős. A lány úgy döntött, mindent "bedob", hogy megszerezze ezt a fiút magának. Kérte Istent, hogy segítsen neki.
Segít ilyen esetben Isten?
Nem. Isten előtt a házasságtörés halálos bűn.

Sorolhatnám még a példákat, ezzel a kettővel csak szemléltetni akartam, hogy a kéréseinket meg kell gondolni, ha a Világ
Teremtőjéhez, a leghatalmasabb Úrhoz intézzük azokat.

Akit a jó szándék vezérel, aki valóban szükséget szenved, annak Jézus segíteni fog.
Amit a NOVENA végzése közben Jézusnak megígértek, azt tartsátok is be!
Az ember esendő, gyarló, hibákat halmoz fel, de nincs olyan hiba, sőt bűn sem, amit a töredelmes szívnek Jézus ne bocsátana meg, ha elhagyja a bűn útját.

Kérjetek és kaptok, zörgessetek és megnyittatik nektek!